Karjaidba esve (befejezett)

18.

Pár óra elteltével éppen a szobámban telefonoztam, mikor Scott lépett be. Mindenféle kopogás nélkül rontott be és eleinte teljesen ignoráltam a jelenlétét, de egyszer csak megszólalt.
-Hé, nekem most el kell mennem az irodába. -mondta de rá sem néztem. -Figyelsz? -ismét semmi. -Na jó Elena -lépett hozzám és az állam alá nyúlt. -Megéretted? -kérdezte ingerülten.
-És ha nem? -vágtam vissza sejtelmes mosollyal
-Velem ne szórakozz! -emelte meg a hangját
-Nem tudom mi ütött beléd -söpörtem le a kezét- de meg -mondtam, mire nyelt egy nagyot, majd kiment.

Eltelt egy óra... talán kettő is, de mindenesetre megéheztem, így lementem a konyhába azzal a feltett szándékkal, hogy valami étel után nézek. A lépcsőn lefelé felhívtam Lucyt is hátha átjön, de különös módon nem vette fel. Ez fura, azóta már többször is beszéltünk és találkoztunk, egyáltalán nem rá vall hogy nem veszi fel a telefont.

Éppen felállva az evésből indultam volna vissza, amikor egy lépcsőt vettem észre ami különös módon nem fel, hanem le vezetett. Érdekes. A megérzéseim azt súgták ne menjek le, de a kíváncsiságom nem bírtam türtőztetni. El is indultam a lépcsőn, ami kb 100 lépcsőfokból állhatott ebből pedig arra a következtetésre jutottam, hogy jó mélyen lehetek a föld alatt, de már nem érdekelt. A szemem elé egy rideg folyosó került, melyből hatalmas vas ajtók nyíltak. Nem volt világos hely, sőt akkora volt a fény hogy éppenhogy látni lehetett.

Elindultam és egy kivételével az összes vas ajtó zárva volt. Az utolsó résnyire nyitva volt, így mielőtt elindultam volna befelé egy hangra lettem figyelmes.
-Na idefigyelj utoljára kérdezlek. Hol van most az apád? -mondta higgadtan, de mégis vérfagyasztóan egy férfihang. És nem is akármilyen. Te jó ég, ez Scotté! Miután van tapasztalatom abban, hogy ilyen kérdések feltevésekor mik zajlanak le gondolkodás nélkül berontottam. Bár ne tettem volna, örökké átkozni fogom azt a pillanatot.

Egy helységbe érkeztem, az oldalán üvegszekrényekkel, azokban fegyverekkel és két egymással szemben lévő szék. Scottra pont ráláttam, azonban másikon is ült valaki, akinek a fejéhez Scott szegezett épp egy fegyvert, és egészen közelről mormogta neki a szavakat. Scott eközben felállt és megindult az illető felé. És akkor döbbentem rá, hogy az a valaki...
Az a valaki a legjobb barátnőm, Lucy volt. Amikor beértem, Lucy épp akkor válaszolt az előbbi kérdésre.
-Nem tudom értsd meg bazmeg! -ordította teljes hangerőből.

A következő másodpercben mindent lassítva láttam.
Scott a ravaszon pihetetett újja megmozdult, a golyó pedig lőtt. Abban a pillanatban felordítottam, de késő volt. A lány holtan csuklott össze, a vére pedig teljesen beterítette Scottot.

Egy darabig a sokktól köpni, nyelni nem tudtam, de amint felfogtam mi is történt odarohantam a férfihoz és teljes erőből ütni, vágni kezdtem a mellkasát. Scottnak csak ekkor esett le, hogy én ezt végignéztem ezért amint észbekapott elkapta a két kezem, majd mélyen a szemembe nézett.
-Sajnálom. -mondta.
-TESSÉK? -Keltem ki magamból. -te megölted a legjobb barátnőmet és ennyi hogy SAJNÁLOD? De miért? Hogyan? -kérdeztem de ekkor már annyira sírtam, hogy a könnyektől estem össze a hideg betonon.

Köszönök minden egyes olvasást, vote-ot. Hihetetlenül hálás vagyok, és tudom másoknak csekélynek tűnhet az a megtekintés amivel, rendelkezik ez a kis történet. De én meg igenis azt gondolom a létrafokokat meg kell mászni. Ha valami vélemény, kritika van és ha gondolod megköszönném ha leírnád. 🥰
~L

2022.02.01.