Karjaidba esve (befejezett)

8.

De ekkor hirtelen megrántottam a karommal, amivel egész idáig a nyakát kulcsoltam át, ennek következtében Scott elvesztette az egyensúlyát, majd beleesett a vízbe.

A szám elé tettem a kezemet, ezzel is próbálva fékezni a kitörni készülő nevetésemet, miközben Scott feje felett bezáródtak a hullámok.
-Na megállj - dugta ki a fejét a vízből
-Most miért? -kérdeztem ártatlan mosollyal az arcomon
-Még kérded? -kérdezte, és ekkor emelkedett ki teljesen a vízből és egyszerűen nem tudtam a tekintetemmel nem átsiklani a kockás hasán ami így, hogy a póló szorosan rátapadt jól kirajzolódott. De végig nya... na álljál le Elena!
-Hé, te csak visszakaptad!
-Na ne mondd, hogy én tehetek róla, hogy olyan szerencsétlen vagy, hogy beleesel egy medencébe -kezdett el nevetni ő is
-De! De te tehetsz! -kötöttem az ebet a karóhoz
-Lényegtelen. De ne félj, ezt megkeserülöd -mondta és megindult felém, mire én is elkeztem futni, már amennyire ezt a víz ezt lehetővé tette, de rájöttem, hogy felesleges, mert Scott pillanatok alatt beért.

Amint mögém ért, elkapta a derekamat és egy laza mozdulattal szembe fordított magával.
-Nehogy azt hidd hogy megmenekülsz -mondta kaján vigyorral
-Ezt meg mégis mire véljem? -kérdeztem visszatartott lélegzettel
-Nem hagyom annyiban, amit az előbb elkezdtünk -mondta, és már hajolt is közelebb hogy megcsókoljon, ami ellen egyáltalán nem ellenkeztem, hisz mindennél jobban vágytam arra a csókra.

Ajkai már súrolták az enyémet, amikor az asztalon heverő telefon megszólalt. Kizárásos alapon Scott telefonja volt, mivel én nem hoztam le.

Egyszerre kaptuk el a fejünket az említett tárgy irányába, mire Scott egy nagyot sóhajtott és elindult a telefon felé, de félúton megtorpant és visszafordult az irányomba.

Ezt -mutatott a szájára, majd az enyémre- biztos lehetsz, hogy folytatjuk. -mondta majd kiugrott a medence szélére és elindult a telefon felé. És, hogy őszinte legyek tetszett a javaslata. Nagyon is. Sőt..
Már azt sem bánnám, ha több kerekedne belőle..

Scott felkapta az idegesítően csörgő telefont, majd beleszólt.
-Igen? -kérdezte.

Némi hallgatás után ismét megszólalt, de ezúttal se mondott sokkal többet, vagy bármit amiből rájönnék éppen milyen beszélgetésben van benne.
-Azonnal megyek -szólt bele ismét, majd letette. Elkezdett síetősen menni a bejárat felé, de megtorpant és visszaszólt hozzám.
-Elena, most el kell mennem, sürgős. Majd jövök. Valamikor. -hadarta és már el is kezdett futni, míg végül szem elől vesztettem.

Kissé szomorúan fogadtam a hírt, de végül vállatvonva kimentem én is a medencéből, majd egy törölközőt magamra csavarva indultam el a szobám felé.

...

Éjfél van, Scott már két órája elment, és még hírét se hallottam. Istenem, csak ne legyen baja. Mi? Aggódnék érte? Lehetséges. Nem tudok mit tenni az érzéssel, és úgy érzem az idő múlásával ez egyre csak erősödik.

Nagyjából egy körül a kanapén ülve elnyomott az álom, de nem alhattam sokáig mert kb 20 perccel később egy hatalmas sóhajtást hallottam és éreztem hogy besüpped mellettem a kanapé.

2022.01.26