18.rész

573 27 0
                                    

Ma reggel is hát órakor keltem és mentem el futni. Harper ma nem tartott velem, gondoltam hagyom későbbig aludni ha már tízre kell bemenjünk.
Egy óra futás és sétálás után visszamentem, és csináltam magamnak kávét.
Mivel bent unatkoztam ezért fogtam a termoszom és egy bögrét, felvettem a kabátom, a cipőm és kimentem a koli elé, a padra.
Még csak fél nyolc volt ezért a diákok még nagyban aludtak. Egyedül csak én voltam kint ezért a gondolataimba elmerülve szürcsöltem a forró kávét.
-Kaphatok belőle? -szólalt meg Dani mellőlem, mire megugrottam.
-Basszus, rohadtul megijedtem!
-Miért az úgy jobb lenne ha példaul hozzá érnék a válladhoz? Akkor rosszul is lennén.
-Nem vagyok egy ilyedős fajta, csak most elbambultam.
-Igen. Persze Boszorka. Elhiszem én. -mondta miközben leült mellém a padra. Lecsavartam a termoszról a tetejét és megtöltöttem kávéval.
-Nem tudom ízleni fog-e. Nem tudom, hogy szereted.-mondtam és odaadtam neki. Belekortyolt és rámnezett.
-Pont így iszom. Két cukor, és tej.
-Igen. Amióta iszom azóta csak így.
-Így a jó.
-Amúgy tényleg nem vagyok ilyen ilyedős.
-Mondtam, hogy elhiszem.
-Csak én tudom, hogy nem.
Legközelebb kerülj szembe velem, vagy ne gyere ilyen halkan.
-Többször szólítottalak, csak annyira gondolkodtál, hogy nem hallottad. Min agyaltál ennyre?
-A megfelelő átkon gondolkodtam amit rád szórahatok.
-Á értem. Szóval rajtam gondolkodtál Black?
-Nem. Csak azon agyaltam, hogy mennyivel másabb a mostani életem, mint otthon. Amig otthon voltam szó se rolla, imádom az otthonom, és a szüleimet, és Samet. És mindenkit. De otthon soha nem jartam sehova a barátaimmal, minden napra fix napiterv volt kitalálva nekem. Szabályok szerint éltem, és nem is mondom, azt, hogy utáltam, csak meguntam. Ezért van az, hogy sokszor nyafogok, hogy apa megharagudott rám, mert ha megtudná, hogy tegnap éjjel is kilógtunk, akkor biztos, hogy búcsút inthetnék a sulinak és a barátaimnak.
Hiányozna, hogy nem tudom mi tőrténik ma velem, hogy ismerhetnék meg új embereket, hogy éjjel kilógunk ezzel átbaszva az egyik legbiztonságosabb helyet.
-Az én apám a pentagon vezetője. Azért küldött el ide Isten háta mögé, hogy ne találjon meg senki. Meg hogy jó a biztonsági rendszere. Jah. Tényleg jó. Annyira, hogy egy kilencedikes lány, az első pár hétben tervrajzot készített arról, hogy hogy lehet kicselezni a kamerákat. Ha apámon múlna egész napokat mást sem csinálnák, csak ülnék a könyvek felett és tanulnák. Nem szórakoznék soha, nem mennék sehová, nem lennének barátaim. Érted?
-Maximálisan.
-De amúgy ahoz képest, hogy keveset látom, és szigorú, rettentő jófej és bórzasztóan jó apa.
-Az én apámmal tudod mi a helyzet.
-Igazából, csak annyit tudok, hogy üzletember. Mesélj a faterodról. Milyen a kapcsolatotok?
-Nagyon jó kapcsoltaom van apával. Kiskorom óta felnézek rá. Kiskoromban ő volt az én szuperhősöm, aki elkergette az ágyam alól a szőrnyeket. Ő az én példaképem. Születésem óta, úgy feküdtem le este aludni, hogy jött apa és anya, anya elbúcsúzott, aztán apa szigorúan csak apa betakart, elbúcsúzott, és csak így tudtam elaludni. Amikor nem volt otthon akkor Sam takart be, de akkor is fel kellett anya hívja apát ha épp tárgyaláson volt. Úgy voltam vele mindig, hogy ha apa feleannyira lesz olyan büszke rám, mint amennyire én vagyok rá, akkor a világ legboldogabb embere leszek. Rengeteg mindent köszönhetek az apámnak.
-Igen. Én is az enyémnek.
-Kérsz még kávét?
-Ja. Köszi.-mondta miközben tőltöttem neki még kávét.
-Szívesen. Ti is mentek ma korcsolyázni?
-Nem. Mi az oszival sízni megyünk.
-Azt szeretem.
-Én is. Kicsi koromban télen sokat síztünk a szüleimmel.
-Haza mész a szünetre?
-Igen. Tervezem, mert Sam is otthon lesz, és rég láttam őt.
-Ki az a Sam? Sokat emlegeted őt.
-Sam a keresztapám. De nem nagyon szólítom úgy. Inkább Sam.
-Mért nem szolitod úgy, hogy keresztapu?
-Nem tudom. Egész végig ott volt az életemben, és mindig inkább Samnek hívtam.
-Értem.
-Hány óra van?
-Nyolc múlt pár perce.
-Akkor még sokat tud aludni Harper.
-Igen. Amúgy miért voltál lent?
-Elvoltam futni, és utána pedig lejöttem kávézni, mert fent untam magam. És te?
-Amikor találkoztunk akkor értem vissza kintről.-suttogta a fülembe.
-Miért voltál kint?
-Volt egy kis dolgom.
-Értem.
-Nem is vagy te olyan szar fej Boszorka.
-Ez életem legszebb bókja.
-Ugye? Én ebben is profi vagyok.
-Hát persze. Amúgy te sem vagy olyan Seggfej.
-A másik szép bók.
-Pontosan. Amúgy te haza mész a szünetben?
-Igen. Apával közös programot szerveztünk.
-Mivel szoktál haza és vissza jönni?
-Repülővel Boszorka. Át kell menni az
Atlanti-óceánon, hogy Virginiában kössünk ki.
-Tudom. Hülye kérdés volt. Felejtsük el. Hány órát repülsz?
-Az út kábé nyolc óra negyvenöt perc. Azelőtt két órával ott szoktam lenni a repülőtéren. Általában Milánóból szoktam repülni.
-Jajj. Még sosem voltam Virginiában.
-Gyönyörű hely. A legszebb a világon.
-Azért az én otthonom kevés hely üti.
-Miért? Hova valósi vagy?
-Milánói.
-Milánóból eddig még csak a repteret láttam.
-Annyival több, mint amennyit én láttam Virginiából.
-Hát ja.
-Mennyi az idő?
-Fél kilenc. Szerintem én megyek. Felkőltöm Ashtont.
-Én is. Hajlamos elaludni a fiatalabbik Baker.
-Kössz a kávét.
-Egészségedre.
-Szevasz Balck.
-Szevasz Parker.-Dani intett egyet és elsétált.

Felálltam a padról és felsétáltam a termoszom társaságában a szobánkba.
Bementem Harperhez, odaálltam mellé, és épp költöttem volna fel amikor láttam, hogy elfolyt a nyála.
Gyorsan elővettem a telefonom csináltam egy pár képet, aztán rázni kezdtem a vállát.
-Harper kelj fel! Készülnöd kell!
-Hány óra?
-Fél kilenc elmúlt.
-Akkor még egy fél órát alszom.
-Csináltam kávét.
-Addig nem kelek fel amíg nem kaptam meg.
-Akkor egy perc.
Elvettem egy bögrét a pultról, töltöttem a termoszomból neki kávét, majd vissza mentem.
-Itt van. Ülj fel vagy rád öntöm.
Harper kinyitotta a szemét, felült és kitépte a kezemből a felé tartott kávét.
-Kössz. Te mióta vagy fent?-kérdezte, miközben keresztbe feküdtem az ágyán és a fejem a combjára hajtottam.
-Hat óta.
-Mi a fasz? Mit csináltál eddig? -kérdezte lenézve rám.
-Hát, elvoltam futni, utána pedig lent voltam és beszélgettem, meg kávéztam Daniellel.
-Ezt nem hiszem el. Kenyszerített, vagy kényszerítetted?
-Kint volt, és odajött, hogy kaphate a kávémból. S akkor beszélgettünk.
-Azta. Meg kell néznem, hogy jól vane, szegény csóró.
-Nem kényszerítettem, eskü.
-Oké. És mennyi ideig veszekedtetek?
-Nem veszekedtünk.
-Akkor társalogtatok, mint két normális civilizált fiatal, aki nem akarja megölni egymást?
-Igen.
-Fura.

Harper megitta a kávéját majd felállt, és készülődni kezdett. Míg én fetrengtem tovább az ágyában.
-Miért nem keltettél futni?
-Gondoltam hagylak még aludni.
-Imádlak. Te amúgy már elkészültél?
-Ja.
Egy fekete bundás leggings volt rajtam, piros rövid ujjú pólóval, és egy fekete pulcsival amit ledobtam H ágyára.
-Öltözzünk össze.
-Nekem oké. Öltözz úgy, mint én.
-Oké.
-A fekete bokacsizmád húzod igaz?
-Ja. Neked is van.
-Oké. Van ilyen fekete sapid?
-Nem.-húztam el a szám.
-Akkor szerencse, hogy nekem kettő van.
-Köszi. Befonom a hajad.
-Oké.
-Amíg elkészülsz a sajátom is.

Tíz perc alatt befontam a hajam két oldalt, és miután Harper felöltözött az övét is.
Fél óra múlva, felhúztuk a cipőnket, felvettük a kabátunk, a sapikat, a kesztyűnket, és már mentünk is.

Az osztály ott volt, már a suli bejárata előtt, és beszélgettek. Amikor oda értünk, köszöntünk a lányoknak, megöleltük egymást, és becsatlakoztunk a beszélgetésbe.

Tíz perc múlva megérkezett az oszi és szólt, hogy megjött a suli busz és mehetünk felülni.

Harperrel egymás mellé ültünk, és a fél óra buszozás után megérkeztünk a korcsolyapályához.
Mindenki leszállt a buszról, majd bementünk.

Miután mindenki bérelt magának korcsolyát és mindenki sikeresen felhúzta rámentük a jégre.
A lányokkal egymás mellett haladva siklottunk, és beszélgettünk.
-Elmegyek teáért valaki még jön?
-Én igen.-szólt Nikol, az egyik csaj, így ketten mentünk, sorba állni a büféhez.
Mikor sorra értünk ránéztem a kiszolgáló srácra és elmondtam, hogy mit szeretnénk.
-Azonnal.-mondta. Olyan fura volt a kielytése. Ránéztem a névtáblájára és láttam, hogy Olasz neve van. Marco.
-Tessék lányok. Még valamit.
-Nem köszi. Ne haragudj a kérdésért, de te olasz vagy?
-Igen.
-Akkor örülök Marco. Amióta itt vagyok, nem találkoztam még olasszal.
-Te is az vagy?
-Sì.
-Hé kislány örülök meg minden, de légyszi húzz arrébb mert szeretnék még visszamenni a pályára.
-Bocsánat. Piacere di conoscerti, Marco! Ciao. (Örültem, hogy találkoztunk Marco. Szia.)
-Ciao.
-Mit mondtál neki?- kérdezte Nikol.
-Hogy örültem a találkozásnak.
-Nagyon szexi csávó volt.
-Tenyleg jól nézett ki.
-Olyan cuki kiejtése van.-mondta mikor visszaléptünk a jégre.-Tenyleg. Neked miért nincs ilyen kiejtésed?
-Úgy, hogy én az angolt is egyszerre tanultam az olasszal, mivel anya Amerikai.
-Ó. Ez menő.
-Ja. Kiskoromban ha nem tudtam az egyik nyelven egy szavat akkor a másik nyelvből helyettesítettem.

Órákon át korcsojáztunk a lányokkal, nagyon jól éreztem magam közben.
Pár óra múlva fáradtan léptünk le a pályáról.
Utána még elmentünk kajálni, és utána pedig vissza a suliba.
Egész nap szórakoztunk.

Miután vissza értünk leálltunk hógolyó csatázni. Nem a legjobb döntés volt magassarkúban futkorászni, mert megcsúsztam és úgy seggre vágtam magam, hogy még akkor is fájt a tomporom miután felmentünk a szobánkba.

Harperrel eszünkbe jutott, hogy nézhetnénk valami filmet, ezért egy-egy bögre forró csokival a kezünkbe, bekuckóztunk az ágyamra és a laptopomon filmeztünk.

Miután lejárt a film, letettem az éjjeli szekrényemre a laptopom, és mind a ketten elaludtunk az ágyamon.
Holnap indulok haza, ezért ma reggel nem hatkor fogok kelni, hogy kitudjam magam pihenni. Már alig várom, hogy lássam Samet.

E❤

2022.08.16.

A Rose LányWhere stories live. Discover now