33.rész

465 23 0
                                    

A mai nap nagy részét edzéssel és erősítéssel tőltöttük. Apa, Sam és Kenett még korán reggel elment és egész nap tárgyalni jártak minden felé. Minden barátot, ismerőst és minden olyan embert felkerestek akikben úgy érezték, hogy meglehet bízni és számíthatnak rájuk.
Mostanába nem volt apának ideje a Rose-ra, nem tudott elmenni oda ezért, Austinnal megegyeztük, hogy estefelé olyan hét óra körül benézünk és elrendezzük a szükséges dolgokat.

Austin hat órakór érkezett meg hozzánk, megvárta amíg elkészülök és utána indultunk.

Nem féltünk a városba kimenni, mert mindenhol ott vannak apa emberei és figyelnek minket.

Austin vezetett és az ő autójával mentünk, majd mikor megérkeztünk leparkolt és együtt mentünk be.

A személyzet már az estére készülődött. Épp felmostak és a pultot meg az asztalokat törőlték le amikor beléptünk.
-Sziasztok!-köszöntek.
-Sziasztok. Minden rendben ment?-kérdeztem az eltelt napokra utalva.
-Persze. Az irodába vittem a papirokat, ott vannak az asztalon.
-Rendben köszönöm.

Körülbelül két órát tőltöttünk el a Rose-ban. Mire végeztünk mindennel már szállingózni kezdtek az emberek.

Az autóba ülve szótlanul a gondolatainkba merülve utaztunk.
Sokminden kavargott a fejünkben.
Én például az elmúlt hónapok tőrténésein kattogtam, és természetesen Austinon.
Annyi mindent éltünk már át, hogy sokan tíz év alatt fele ennyi mindent sem.
Voltunk már olyan helyzetben, hogy majdnem otthagytuk a fogunkat, voltunk elképesztően romantikus pillanatban is és voltunk olyan helyzetben is, hogy haragudtunk egymásra. De végül mindig ott voltunk egymásnak.

Egy hónap telt el a Rose látogatása óta.
Sok minden tőrtént.
Például, hogy sikerült kideríteni, hogy kik állnak minden szar mögött.
Ez nem csak a Black család érdeme. Segítségünkre volt a Diaz család, nagy segítség volt még Parkerék, és minden barát aki minden idejét beletéve segített nekünk.

Lassan sétáltunk végig az elhagyatott temető havas és csúszós talaján az ellenség felé, nyakig felfegyverkezve. Golyóálló mellény védte felsőtestünket, de még így sem voltam teljesen nyugodt. Attól függetlenül, hogy ilyenkor mindig a gyilkolásra és a túlélésre öszpontotsítok még volt aggodalom bennem.

A kesztyűs kezemmel megigazítottam fekete sapkám és fülesem majd benéztem a raktár egyik betörött ablakán. Mivel nem láttam senkit szóltam a kis rádión keresztül az embereknek, hogy tiszta a terep és a párkányon felnyomva magam bemásztam az ablakon, mire a mögöttem lévő társaim követték példámat.
Síri csendben sétáltunk előre a fegyvert magam előtt tartva, hogy ha kell egyből használni tudjam.
Egy ajtókókeret mögül kilesve megpillantottam a keresett személyeket akik a nagy terembe csoportba voltak gyűlve. Intettem a mögöttem lévőknek akik szó nélkül húzódtak a fal takarásába és onnan várták parancsom, miszerint lőhetnek. Vártam apám, Mr. Diaz, Austin és nagyapáim visszajelzését, hogy helyben vannak, majd miután értesítettek rolla, hogy Kenett a dombon hasalva emberei társaságában elfoglatla helyét, Austin szembe velem egy másik fal takarásában, apa jobb felől, és nagyapáim balfelől intettem az embereimnek, hogy készüljenek, majd apám hangját hallgatva ahogy számol vissza, az egyesnél kihajoltam a fal takarásából és egyszerre lőttünk be a semmit nem sejtő embertömegbe akik vérünk és élettelen testünk látványára vágytak.
Kiléptem a fal takarásábol nyomóba a csapatommal és folytattuk a gyilkolást.
Míg mi a bent tartózkodókat írtottuk, addig Kenett és az emberei kívülről tiszították a terepet.

Mindent vér boritott. Egy felborult asztal takarásában tőltöttem újra fegyveremet, miközben minden felőlröl órdítozást és löveseket hallottam. A következő pillanatban Austin hasalt le tőlem nem messze. Fegyverembe csúsztatva a tele tárát, feltérdeltem az asztal mögött és egy ellenséget becélozva fejbelőttem, majd ismét visszahúzódtam az asztal takarásába. Austin is lőtt, majd ő is menedékbe húzódott.
-Anasztázia!-órdította nekem, mire rá pillantottam és kilőttem egy embert.- Azon gondolkodtam, hogy szeretlek!-kiabálta ismét, miközben megállás nélkül céloztunk és lőttünk.
-Én is szeretlek Austin! -jó úton haladtunk célunk felé, és a mi javunkra alakultak a dolgok. Egyre kevesebb ellenség állt ellen nekünk. De a fő cél a főnökük megszerzése volt aki nagy elszántsággal harcolt.
-Akkor legyél a barátnőm! Ha meghalok nem úgy akarok meghalni, hogy nem kérdeztelek meg! Szóval legyél az enyém!-kiabálta nekem.
-Leszek a barátnőd, csak kérlek figyelj!-órdítottam vissza.
Austin rám vigyorgott, majd odaórdította, hogy fedezzem és nekiiramodott. A górét vette célpontjába, ahogy az apám is és így ketten mentek neki két irányból, miközben Kenett társaságában őket fedeztem.

A Rose LányWhere stories live. Discover now