30.rész

454 29 2
                                    

Sípolt a fülem, zúgott a fejem amikor magamhoz tértem az autó roncsában. Próbáltam ráfókuszálni a szememmel, a kőrnyezetemre de csak éles fényeket láttam ami olyan érzés volt mintha kiégetné a szemem.
A nevem hangos kiáltása és fegyverdőrdülések hangjai halványan jutottak el az agyamig, mire nagyokat pislogva próbáltam valamire ráfókuszálni és egyáltalán reagálni bármire.
Hírtelen kitisztúl előttem a kép és a fülem sípolása is alábbhagyott, mire éles fájdalom hasított a lábamba.
Próbáltam magam felnyomni űlőhejzetbe.
-Anasztázia add a kezed! Gyere segítek!-mondta apám egyik testőre és lefeszítette a kocsi felőlem lévő beszorúlt és összetört ajtaját.
Hírtelen jutott eszembe, hogy nem egyedül utaztam a kocsiban ezért átfordítottam a fejem a másik irányba és azt láttam, ahogy Austint próbálják kiszedni mellőlem, ezért belekapaszkodtam a nekem segítő karjába és hagytam, hogy kihúzzon a roncsból.
-Mi tőrtént?-kérdeztem rekedt és halvány hangon.
-Valaki rátok támadott, de előbb jussunk el a másik autóig amivel elvisznek titeket.-mondta miközben észrevette, hogy nem tudok ráállni a lábamra ezért felvéve az ölébe úgy vitt el az autóig, miközben körbe állva minket a többi ember fedezett, hogy biztonságba eljussunk a célunkig.

Mikor elértük az autót óvatosan betett az ülésre. Magam mellé nézve Austint pillantottam meg aki becsukott szemmel erősen nyomva egy rongydarabot a hasához űllt úgy, hogy vérzett a feje és a hasánál tartott rongydarab már szinte teljesen átázott.

A sofőr nagy sebességgel indult el az úton, mikor visszapillantva mögénk azt láttam, ahogy apa fejbelő egy embert és Sam eltöri egy másiknak a nyakát, míg Austin édesapja megfórdítva a kezében tartott fegyverét a csövénél fogva fejbevág egy embert.

-Austin.-szólítom meg, mire a jobb kezét kinyújtva felém rákúlcsolja az ujjait az enyémekre, mire én is lecsukom a szemem és hátrahajtva a fejem próbálok arra koncentrálni, hogy megúsztuk.

Kábé egy óra után nyitom ki ismét a szemem, mire rádöbbennek, hogy nem a hotel felé haladunk, hanem egy teljesen ismeretlen kőrnyéken mozgunk.

-Hova megyünk?-kérdezem még mindig rekedten a sofőrtől.

-A Diaz bírtokra. Kenett úr mondta, hogy odavigyelek titeket és ők is jönnek utánunk. Megadta a címet.-teszi hozzá.
-Értem.-mondom, próbálva nem a sajgó lábamra és fejemre gondolni.- Austinnal mi lesz? Elfog vérezni míg odaérünk.-jut eszembe.
-Nyugodj meg. Miután eljöttünk kapott Austin egy ideiglenes kötést tőlem amikor már elég távol kerültünk onnan.-néz rám a visszapillantó tükőrből.

Akkor ezek szerint nem csak lecsuktam a szemem hanem el is aludtam.
Austinra nézve látom, hogy alszik ezért én is ismételten ezt teszem.

Legközelebb akkor ébredtek fel amikor a kocsi lefékez a Diaz bírtok udvarán.

Három fegyveres ember siet a kocsihoz és kinyitják az ajtókat.
Kettő segít kiszálni Austinnak és tartják a két karjánál, hogy ne essen össze. Fogalmam sincs, hogy sérült meg ennyire, de abban biztos vagyok, hogy sok vért vesztett és hiába annyira erős ember attól a vérhiány neki is vérhiány és a sebek neki is sebek főleg ha ilyen mértéküek.

Az én ajtóm is kinyílik és a harmadik ember a hátára téve a fegyverét behajol a kocsiba és megfogva a karom kisegít.
De mihelyst ráállok a lábamra mérhetetlen fájdalom hasít végig a testemen és majdnem összeesek, mikor a segítőm megtart.

Inkább úgy dönt, hogy felvesz az ölébe, majd miután ez megtőrtént bevisz a házba.

Egyenesen felvisz egy hatalmas lépcsőn, majd egy ajtón besietve letesz egy szintén hatalmas bézs színű ágyra.

Miután letett rögtön távozik a szobából és a helyét egy középkorú szelíd, kedves mosolyú hőlgy veszi át akinek kezében egy nagy elsősegély táska foglal helyet.

-Beszélsz angolúl Kedvesem?-néz rám és meglep az olasz szavak használatával.
-Persze. Anasztázia Ross Black vagyok.
-Tudom kedvesem, hallottam már rólad. Én Jasmin vagyok. Esetleg megtudnád mondani, hogy mid fáj?-néz rám, lepakolva mellém az ágyra.
-A bokám, és a fejem.
-Rendben.-mondta, és óvatosan lehúzta a lábamról a cipőt.

Fél óra elteltével Jasmin asszony magamra hagy a szobába befáslizott bokával és bevart szemöldökkel.
Megtudtam, hogy a bokám kificamodott az ütközés után és azért nem tudtam ráállni. Hagyott jeges borogatást és a lelkemre kötötte, hogy nem szálok ki az ágyból cserébe persze megkértem, hogy mondja el mivan Ausinnal. Megígérte, hogy megkeresi a kezelőjét és megérdeklődi majd elmondja nekem.

Mikor visszajött elmondta, hogy az ódalába beleállt egy üveg darab amiután nekicsattantunk a fának és mivel pont az ő ajtajával csattantunk örülüjnk, hogy ennyivel megúszta, meg persze egy kis fejtöréssel és apróbb zúzódásokkal. Megtudtam, hogy nem volt nagy vérvesztesége csak kótyagos volt az ütközés és a fájdalom miatt.

Éjjel három óra felé megébredtem, és úgy döntöttem, hogy átmegyek és megnézem Austint, hogy van.
Felkeltem és kiültem az ágyam szélére és a mankók után nyúlva amit még Jasmin hagyott itt nekem, felálltam és kimentem az ajtómón.
Az ajtó előtt egy magas kigyúrt testőr állt és ahogy kiléptem az ajtón felém lépett.
-Segítsek Hölgyem?
-Nem kell köszönöm.-néztem rá.- Vagyis, megköszönném ha megmondaná merre találom Austin szobáját.
-A folyósó legvégén. Megkapja. Az ajtóra ki van téve a neve.
-Köszönöm.

Lassan bicegtem el a folyósó végéig ahol egy fehér ajtóra megláttam kiírva
Austin nevét.
Megtámaszkodtam az ajtófélfában és óvatosan lenyomtam a kilincset mire az ajtó kinyílt.
A szobában égett egy kislámpa ami fényében megláttam az ébren lévő Austint, aki érdeklődve nézi végig a bénázásom, ahogyan megküzdök az ajtóval és a mankókkal.
Mire végre sikerült bemennem és becsuknom magam mögött az ajtót, nekidőltem és onnan néztem rá Austinra.
-Ott akarsz álldogálni reggelig, vagy esetleg leülsz ide mellém.
-Leülök. Hogy vagy?-nézek rá aggódóan.
-Ahoz képest elég jól. Kicsit fáj a hasam de jól. Te, hogy vagy? Esküszöm ha megtudom ki tette megölöm.
-Fáj a bokám.-Austin arréb húzódik és int a fejével, hogy feküdjek mellé, amit lassan meg is teszek.-Van valami tipped, hogy ki lehetett az?
-Van. De nem vagyok biztos száz-százalékig benne, úgyhogy előbb apáddal és apámmal beszélek.
-Értem.-pár percig csendben gondolkodunk, majd végül én töröm még a csendet.- Azthiszem, hogy féltem.
-Természetes az, hogy ha féltél Kislány. Minden épeszü ember fél. Az már egy másik dolog, hogy bepánikol, vagy nyugodtan kezeli és tudatosan a helyzetet.
-Apa nagyon kiakadt. Láttam amikor jöttünk el.
-Persze, hogy kiakadt. Gondold magad az ő helyzetébe. A feleségét elvesztette már, és látta ahogyan a lánya egy kocsival nekiütközik egy fának, és elájul. Ismerem az apád és tudom, hogy te vagy a világon a legfontosabb neki. És láttam már megvadulni érted, őt is, Samet is és meg az én apám is. Mindenki egy kincsnek tart téged akit meg kell, hogy óvni.
-Annyira sajnálom, hogy mindig miattam kell aggódnia mindenkinek.
-Ne sajnáld. Én is aggódom érted és nem az miatt, mert az apád barátom, és tisztelem. Hanem azért mert szeretlek Kislány, és tisztellek. És ezt te is tudod.
-Én is szeretlek Austin. Nagyon fontos vagy nekem.
-Gyere ide.-int.
-Nem. Megsértem a hasad.
-Dehogy. Na gyere ide.-vonakodva közelebb húzódom Austinhoz aki magához ölel.

Végül így aludtunk el.

E❤

2022.11.27.

A Rose LányWhere stories live. Discover now