A Rose Lány

38.rész

Anasztázia Black szemszöge

Sam kioktatása után már én is igazat adtam neki illetve nekik, hogy őrültséget csináltam.
Nem akartam hazamenni, de mégis kíváncsi voltam valamilyen szinten, hogy mi is fogad majd otthon.
Apa haragja. Nagyapám haragja. Austin önelégült képe, hogy úgyis az lesz amit ők akarnak.

Sam egész úton csalódott szemekkel vizslatott. Ha csak pisilni akartam menni is jött utánam és az ajtó előtt megvárta amíg végzem.
Joggal hihette azt, hogy még mindig azon vagyok, hogy meglépjek, de én már nem, hogy nem akartam igazából már nem is mertem volna, mert az biztos, hogy instant megőlnek.
És amúgy is? Mit gondolt, majd kiugrom a repülőből?

∆•∆•∆•∆

Az idő valahogy csúfosan rohamosan telt. Mire észbekaptam
már Olaszországot csodálhattam a felhőkön keresztül.

A reptérről nagyon gyorsan kiértünk és az értünk küldetett, autó már ott várt, hogy hazavigyen a villába.

Fogalmam sem volt, hogy mi vár rám, miután kiszállok az autóból, így idegesen tőrdelltem az ujjaim, miután az anyám pavilonja mellett leparkoltunk. Az egyetlen jó dolog ezen a helyen.
-Kiszállás Anasztázia!-parancsolt rám a keresztapám, amit egy mély lélegzetet után meg is tettem. Valahogy most nem éreztem azt, hogy a keresztapám áll mellettem akivel felnőttem, hanem egy zsarnok aki elvágja a torkod ha nem azt teszed ami mond.
Nagyapám kocsija valamint Austin és Kenett kocsija is ott parkolt az udvaron ami láttára összeugrott a gyomrom.
Apámék nem fáradtak azzal, hogy kijöjjenek mikor megérkeztünk, így
Sam előtt haladva beléptem a házba.
Minden ugyanolyan volt, de mégsem.
Nem akartam itt lenni, de mégis. Hiányzott, de mégsem.

Ahogy beléptem a nappaliba mindenki rám nézett.
Apa állt fel először és elém sétállt, míg Sam helyetfoglalt a fotelben.
-Hatalmasat csalódtam benned lányom. Azt hittem ennél okosabb vagy. Nagy butaságot csináltál. Anyád most csalódott lenne.
-Sajnálom, hogy nem teljesítettem az elvárásaidat. És persze, hogy nem teljesítettem a Black Rose elvárásait. Sajnálom, hogy nem akartam belemenni egy olyan házasságba ami nekem csak fájdalommal járhat.
Sajnálom. Ott van a pisztolyod az öveden. Húzd meg ha akarod. Nem tennél vele semmi rosszat. Úgyis tudom, hogy gondoltál már rá. És ne keverd bele anyát ebbe a dologba. Mind a ketten tudjuk, hogy ő sem szeretné ha egy ilyen házasságba kényszerítenének.
-Te nem vagy nórmális azt ugye felfogod végre?! Hogy beszélsz te velem?-órdított hírtelen velem szembe mire összerezzentem.
Sam, Austin és Kenett úgy gondolták, hogy egyedül hagynak minket, hogy apa tudjon kedvére üvőlteni nekem, és csak utána jönnek ők. Nagyapát nem láttam sehol.
Apával szembe állva vártam, hogy folytassa.
-Nem fogtad még fel, hogy nem hétköznapi életet élsz?! Szabályok vannak, aminek ha ellentmondassz meghalsz! Tudod, hogy mennyit kellett nyaljam a capi seggét amíg beleegyezését adta abba, hogy szűk családon belül elrendezzük és ne végezzen veled?! Árulónak tart mindenki Anasztázia! Láttad az emeleten meghalni az anyádat, de még az sem volt elég, hogy felfogd a szervezet komolyságát! Mást már saját kezüleg folytattam volna meg egy ilyen esetben!
-És mi tart vissza most apa?!
Hatalmas pofon cstattan az arcomon.
-Jövőhéten hozzáméssz Austinhoz. Ha addig bármiféle őrűltséget csinálsz a capi gondjaira bízlak, hogy büntessen kedve szerint. Nem fogok miattad szégyenkezni. Megszégyeníted anyád emlékét! Szégyelld magad! Nem így neveltelek!
-Megcsalt. Ezért mentem el. Nem akarom, hogy szégyenkezz moattam. De fáj nekem mindez apa! Ez az ember nem érdemli meg, hogy a felesége legyek! Nem érdemel meg engem!
-Apám is megcsalta az anyámat! Nikola is megcsalta a feleségét, de egyik sem döntött úgy, hogy elárulja a családját!
-Szóval most azt mondod, hogy tűrnöm kellett volna ezt Austinnak? Ha én csaltam volna meg őt egy ringyónak tartott volna mindenki és valószínűleg szétvert volna! Nem leszek egy mindent lenyelő picsa aki szétteszi a lábát amikor a férje épp nem egy kurvát kúrogat. Természetesnek kéne vennem, hogy megcsal? Mert ez ilyen szokás nálunk felé, hogy mindenki csalja az asszonyt? Mond apa, szerinted mit tett volna anya, ha egyik nap bejelented, hogy megcsaltad? Elfogadta volna? Engedelmes kiskutya módjára bólogatott volna neked? Nem! Nem fogom engedni, hogy velem így bánjanak! És ha ezt te nem így látod akkor inkább tartsd gyermekednek Austint engem pedig hagyj békén! Úgyis fiú gyermeket szerettél volna nem? Csak anya meghalt! Így legalább kapsz egy fiút anélkül, hogy anya megszűlte volna! Hurrá! Ünnepeljünk!
-Nem fog megcsalni többet arról gondoskodom. De ha még egyszer eszedbe jut az árulás akkor véged van Anasztázia. Nehogy még egyszer így beszélj anyádról! Te is tudod, hogy nem szerettem volna más gyermeket jobban nálad! Tudod, hogy imádlak Anasztázia. De mostanába azt hiszem nem te vagy az a lány akit én neveltem.
-Megértettem. De én se érzem mostanába azt a hatalmas imádatod. Hagyjuk inkább ezt az egészt, mert úgyse fogsz megérteni. Férfi vagy.
-Holnap reggel megyünk a capihoz.
Bocsánatát kéred a hülyeséged miatt és esküt teszel neki, hogy soha többé még csak eszedbe sem jut ilyesféle.
-Rendben.
-Három nap múlva esküvő. Addig nem mész sehova, csak amikor én mondom.
-Rendben.
-Ne hidd azt, hogy nem aggódtam érted Anasztázia. Most pedig beszélj Austinnal is.-mondta végül és egyedül hagyott.
Anya pavilonja felé mentem. Ez hiányzott a legjobban az otthonomból.

Miután leültem, pár perc elteltével a vőlegényem foglalt helyet mellettem.
Vártam, hogy szólaljon meg, de mivel nem tette én tőrtem meg helyette a csöndet.
-Elégedett vagy?
-Ugyan miért kellene az lennem?
-Te nyertél. Itt vagyok. Mostmár azt is összetőrheted bennem amit még nem sikerült.
-Nem akarlak bántani Taz.
-Pedig minden levegővételeddel azt teszed.
-Jó, hogy újra itthon vagy.
-Miért Austin? Hogy lássam ahogy Magyarországra utazgatsz ahoz a picsához? Hogy fájdalmat okozz? Hogy lássam ahogy az apám és a kereszapám körberajong amiért megcsaltál azzal a magyar ribancal?
-Amióta eltüntél nem jártam Magyarországra.
-Hát persze. Hisz nem volt kinek az orra alá dörgölni, hogy te boldog vagy. Mekkora áldozat! Mindjárt sírok.
-Nem Taz. Aggódtam érted és, hogy valami bajod esett.
-Legalább magadnak ne hazudj Austin.
-Nem hazudok kislány. Örülök, hogy megint látlak, és annak is, hogy jövőhéttől, Diaz Black Anasztázia leszel. Így helyrehozhatunk mindent.
-Soha többé nem fogok úgy gondolni rád mint azelőtt. Nem fogunk tudni rendbehozni semmit.
-De Taz, erről én gondoskodni fogok.
-Utállak Austin. Sőt. Ez nem utálat. Ez undór, amit mindig érzek amint megpillantlak és arra gondolok, hogy amíg te ott hetyegtél én vártalak, mint egy szerelmes picsa.
-Legalább nem vagy közömbös.
-Hozzád megyek, mert muszály. De Austin. Ha még egyszer ránézel egy másik nőre akkor ígérem, hogy őt megölöm és téged meg tönkreteszlek.
-Nem lesz ilyen. Ígérem.

A nap további részében nagyapa is szembeállt velem és kifejezte csalódottságát és haragját amiért ellenszegültem apám akaratának.
-Sajnálom Nagyapa. De te legalább érts meg. Fáj amit velem tett. Nem tudok rá nézni úgy, hogy ne jusson eszembe. Ne haragudj rám. Tudom rosszul reagáltam és a lehető legrosszabb dologot tettem amit lehetett, de ha nem mentem volna el megfulladtam volna.
-Anasztázia. Amit tettél az felelőtlen dolog volt. Megértelek. Hisz az unokám vagy. De amit te tettél az pont az ellenkezője volt annak amit tanítottunk neked.
-Neharagudj Nagyapa.
-Beszélek az apjával. Gondoskodom róla, hogy ne tudjon többet bántani.
-Köszönöm nagyapa.

∆•∆•∆•∆

Ahogy tegnap hazaérkezésem után apa mondta a reggelt a capi házába kezdtük.
-Szóval a tékozló leány hazatért.
-Igen.
-És milyen volt a kis nyaralásod Anasztázia?
-Fárasztó.
-Értem. Kislányom tudod, hogy szeretlek, de ugye felismerted, és apád is elmondta, hogy mekkora hibát követtél el? Egy ilyen világban amiben mi élünk nem lehet ilyet tenni.
-Igen. Sajnálok mindent. Besokalltam. Kétségbeestem,  és akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mostmár tudom, és rájöttem, hogy nem így kellett volna megoldjam a problémám. Ne haragudjon. Elnézést kérek.
-Apád már mindent elmondott. Elnézem ezt most neked, mert rólad van szó. De ha mindenki ilyen könnyen veszi az árulásokat a szövekezet széthullik. Jövőhéten férjhezmész lányom. Azután az ő gondja lesz rád vigyázni. Többet semmi panaszt nem akarok rád hallani remélem világos voltam.
-Igen.
-Rendben. Ha nincs több mehettek.
-Rendben. Viszlát.
-Black! Figyelj a lányodra!-szólt utánunk az asztala mögül, mi pedig elhagytuk a házat.

∆•∆•∆•∆

Mikor hazaértünk apa a dolgozószobájába zárkózott, és pedig úgy döntöttem, hogy mivel újból itthon vagyok elmegyek anyához.
Óvatosan bekopogtam apához és egy igen után beléptem.
-Ki akarok menni a temetőbe.
Apa rám nézett és egy kis hezitálás után megszólalt.
-Nikola elkísér.-mondta az egyik testőrének a nevét, mire bólintottam és elhagytam a szobát.
Nikolára az udvaron találtam rá.
-Nikola.
-Anasztázia.
-Kérlek elkísérnél a temetőbe?
-Apád tud róla?
-Igen.
-Oké. Akkor mehetünk?
-Igen. Köszi.
-Várj meg itt. Hozom az autót.-mondta és elszaladt. Majd egy fél perc múlva megállt mellettem és elindultunk.

Nikola egész úton csendben vezetett mellettem így én sem tettem mást. Nekidöntöttem a fejem az ablaknak és figyeltem a tájat. Újra itthon vagyok.

E🫶🏼

2023.III.06.