31.rész

495 21 0
                                    

A másadik nap is lábadozással telt és ismételten Austin mellett hajtottam álomra a fejem.

Reggel nyolc óra körül megébredtem és úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a nekem kijelőlt szobába mielőtt valamelyik felnőtt észreveszi, hogy Austin mellett aludtam.

Óvatosan másztam ki az ágyból, hogy nehogy megnyomjam a srác óldalát majd a mankók segítségével kisántikaltam a folyósóra.

Már majdnem az én ajtómnál voltam amikor megjelent Jasmin asszony. Amint észrevett láttam ahogy kikerekedik a szeme és vörösödik a feje.
-Megmondtam, hogy maradj az ágyba és ne járkálj! Pihennie kell a bokádnak.-ért oda hozzám és kinyitotta előttem az ajtót és besegített rajta.
Visszamásztam az ágyba és a dokinő pedig nekiállt újrakötni a lábam.
-Jólvan. Ma már óvatosan csakis mankók segítségével járkálhatsz, de ne sokat. A lépcsőn ha le akarsz menni, szólsz valakinek és ő lesegít. Értetted?
-Igen. Köszönöm.
-Rendben. Megyek és megnézem, Austint is.
-Rendben. Én lemegyek reggelizni. Esetleg nem tudja, hogy apa és Mr. Diaz ért-e már ide?-apa és Kenett a tegnapi nap elmentek Kenett egy barátjához, infókat szerezni.
-Igen, nem olyan régen. Szerintem még pihennek. De te menj nyugodtan reggelizz meg.
-Rendben köszönöm.
Jasmin asszony elköszönt és kiment.

Egy tíz perc múlva én is úgy döntöttem, hogy mostmár tényleg jó volna enni, mert nagyon éhes vagyok.
Kisántikáltam a szobából, mire az egyik őr egyből segítségemre sietett, és lesegített a hosszú lépcsőn, ami a hatalmas előszobába torkollott.
Még megmondta, hogy merre találom a konyhát, és ott hagyott a kérésemre.

Miután megtaláltam a konyhát, leültem az egyik székre, a szakácsnő parancsára és megvártam amíg kiteszi elém a reggelit.
Boldogan vettem tudomásul, hogy a szakácsnő Olasz ízekkel próbálkozott és Olasz reggelit tett elém.
Mosolyogva megköszöntem, és enni kezdtem az igen jól sikerült reggelit.

Mikor befejeztem a reggelit apa és Kenett lépett be a konyhába.
-Jó reggelt.-köszöntem rájuk. Apa egyböl odalépett hozzám és felemelve a székről magához szorított.
-Hogy vagy Hercegnőm?
-Csak egy kicsit fáj a lábam, de aránylag jól.
-Jólvan. Miután Austin is felébredt, gyertek le a nappaliba. Beszélgetnünk kell.-mondta Kenett, rám nézve, miután ő is meggyőződött a jólétemről és megölelt.
-Rendben. De nem tudom Austin mennyire tud majd mozogni.
-Megoldja, tökös legény.
-Oké.
-Ugye Kislány tisztában vagytok azzal, hogy nem kis dolog tőrtént a tegnap este? Valaki elakart tenni lábalól titeket, úgyis, hogy tudják, hogy kik gyermekei vagytok. Apáddal azon vagyunk, hogy kitaláljuk, hogy ki volt, addig nem vagytok biztonságba. A fiam az egyetlen gyermekem és nem szeretném ha minden jött-ment faszkalap hozzaférne, mert akkor ölök. Te pedig már majdnem a lányom vagy szóval még zabosabb leszek, ha valaki bántani szeretne, főleg, hogy mostanában, hogy összegabajodtatok Austinnak. Szóval itt komoly dolgok lesznek és hatalmas balhék. A telet nyugodtan szeretném eltölteni.
-Pontosan. Az aki tegnap éjjel rátok támadott, aláirta a halálos ítéletét. Nem fogom végignézni azt, hogy a lányom is elveszítem a feleségem után, és mostmár Austin is jelen van és így még komolyabb. Két hatalmas maffia gyermeket próbaltak megőlni. És aki ezt tette az halálos háborút hirdetett amiből nem ő fog kijönni jól. Megölöm őt is és az egész szervezetét.
-nem volt mit reagáljak erre így inkább folytattam a reggelimet. Apa és Diaz bementek az irodába.

Mikor végeztem a reggelivel visszamentem az emeletre.
Az ideiglenes hálószobámban Jasmin segítségével felöltöztem és átmentem Austinhoz.
-Szia Austin. Hogy vagy?-mentem be. Épp kötözték át amikor beléptem.-Bocsánat megyek is.
-Nem kell! Maradj.-mondta Austin.
Odamentem a mankók segítségével a szobában lévő kanapéhoz és onnan néztem, ahogy a doki ellátja a a sebeit.
Nem is volt annyira vészes ahogy elképzeltem.
Mikor végzett elköszönt tőlünk és elhagyta a szobát.
-Szia Naszti. Jó újra látni.-vigyorgott rám.
-Nem fáj a sebed?
-Nem vészes. Épp, hogy csak érzem. A te lábad, hogy van?
-Enyhén fáj. Amúgy apu és apud üzenik, hogy szeretnének beszélni velünk a nappaliba ha fel tudsz kelni.
-Tegnap már a felálltam, nem vészes. Csak egy kis vágás van.
-Az csak annyira kis vágás, hogy azt hittem idefelé elvérzel.
-Nagyobb sérüléseket éltem már túl Anasztázia. Ez csak egy vágás. Adsz egy pólót, és egy rövidnadrágot?
-Tudom, nekem is volt ennél nagyobb sérülésem. Csak még nem láttalak megsérülve és aggódtam érted.-mondtam miközben elsántikáltam a gardróbot és adtam neki egy fekete rövidujjút, és rövidnadrágot.
Felült az ágyban és magára húzta a pólót. Kiült az ágy szélére és óvatosan felállva a nadrágot is magára húzta.

Lassan haladtunk a folyósón Austinnal.
Ahogy a lépcsőhöz értünk két őr sietett a segítségünkre, amit udvariasan visszautasítottunk és a korlátba kapaszkodva lassan lesántikáltunk.
A nappaliba beérve Kenett és apa az asztalnál szivaraztak egymással szembe ülve és beszélgettek.
-Jobb színben vagy fiam, mint tegnap.-köszöntötte fiát Kenett, majd nekem is intett, miközben mi is helyet foglaltunk.
-A tegnapi napot infórmáció gyűjtéssel tőltöttük. Beszéltünk mindenkivel akivel lehetett. Van egy kissebb csapat de annál veszélyesebb akik már rég azon ügyködnek, hogy nekünk vagy Diazéknak keresztbe tegyenek. És te kislányom már találkoztál az egyik emberükkel.-mondta apa komolyan.
Döbbenten vettem tudomásul apa szavait.
-Mikor? Vagy hol?
-Nem most. Pár évvel ezelőtt. Amikor még kilencedikes taknyos voltál és azt hitted, hogy nem tudom meg azt is, hogy másodszorra is kiszöktél a suliból. Elmentetek pár haveroddal egy szórakozóhelyre és bebasztak mint az állat. Te vigyáztál kettőre amíg egy barátod elment hazafuvarozni a többit, aztán odament hozzád egy faszi, aki beakart drogozni.
-Istenem. Az olyan rég volt. Még azóta is baszakodnak?
-Igen. Ha később érkezett volna a haverod, valószínüleg már akkor elvittek volna.
-Mit akarnak? Azóta öt év is eltelt.
-Ezt akarjuk kideríteni.
-Nekem van egy halvány sejtésem.-szólalt meg Kenett.- Utánanéztünk a kis barátodnak, aki akkor megmentett. Daniel Parker. Jhon Parker fia. Nem kis pályásokkal haverkodtál. A pentagon ex vezetője. Két éve adta le a tisztségét, mert megsérült egy bevetés során, és egészségi okok miatt nem volt képes tovább vinni ezt az egészet. Azóta élnek gondtalanul hatalmas védelem alatt.
Azért kellettél volna ennek a bizonyos csapatnak akik most is ki akartak végezni titeket, mivel tudták, hogy milyen emberek társaságában tengeted napjaidat, és tudták azt is, hogy te ki vagy.
Mivel a pentagon vezetőjének a fiával kavartál, és te pedig a Rose lánya vagy hatalmasat kaszálhattak volna veletek, ha mind a két családot megzsarolják, miután ügyesen elrabolnál az egyik ilyen kis akciótok után. Csak nem voltak elég figyelmesek és elbaszták.
-De akkor most miért okozták a balesetet?-kérdeztem apára és Kenettre nézve.
-Azért, mert gondolták, hogy ha nekünk végünk az öregeink összeomlanak lelkileg, idegileg, és agyilag sem lesznek toppon. Remek alkalom lett volna teljesen kisemmizni a két családot és a kis csoportuk hatalmas színtet lépett volna.
-De mivel nem sikerült ezért a következő célpont...
-A még mindig baszott nagy vagyonnak örvendő Jhon Parker. Ha őket sikerül megfogni, akkor az egyenlő a több pénzel, ami egyenlő több fegyverrel, ami egyenlő nagyobb hatalommal, ami egyenlő több szövetségessel, ami egyenlő hatalmas háborúval.
-Pontosan.
-Szóval a következő állomás a Parker birtok.-mondta apa Kenettre nézve.

A nap további része azzal telt, hogy készülődtünk a másnapra. Hiába a terv miszerint felkeressüs Parkeréket, nem elég ennyi. Hisz, mint ahogyan mondtuk korábban, hatalmas védelemnek őrvendzenek.
De ez sem volt akadály az én apámnak és Diaznak. Hatalmas ismeretségi köreinknek köszönhetően egy fél nap alatt sikerül apának és Kenettnek elérni Jhon Parker titkárját.
A holnapi nap kell találkoznunk Parkerék házában.
Nos. Ez igen fura és kínos eset lesz, hisz Jhon a pentagon régi vezetőjeként tisztában van apa és Kenett nevével, és úgymond a foglalkozásukkal.
De mivel apa már sok mindenben nyújtott segítséget Jhonnak‐jelzem erről egy szót sem tudtam‐nem fognak baszakodni. Remélhetőleg.

Olyan hét óra felé járhatott az idő amikor én és Austin felmentünk a szobájába.
Egymás mellett feküdtünk és filmeztünk, de egyikünk sem figyelt a filmre. Mind a kettőnk gondolatát lekötötte a holnapi nap és a ma elhangzottak.
Izgultam a holnap miatt, hisz öt éve hagytam ott a sulit egy szó nélkül és most újra talákozni fogok Daniellel.
Nem is tudom, hogy mit tudnék mondani arrol a srácról. Így utólag visszaemlékezve rá nagyon szerettem volna, ha bármi kialakul köztünk ami nem csak egy szimpla barátság. Nem tudom, milyen lesz ismét látni és ez idegesít.
-Szerintem én inkább alszom.-szólaltam meg.
-Maradsz vagy visszamész?-kérdezte Austin felém fordítva a fejét.
-Maradok.-mondtam és a bal óldalamra fordulva szembe fordultam vele. Megpuszilta a homlokom és kikapcsolta a tévét, majd betakarózva úgy döntött, hogy ő is alszik.

E❤

2022.XII.02.





A Rose LányWhere stories live. Discover now