Csepp a múltból

..Prológus..

Halk beszélgetés és az evőeszközök koccanásának hangja törte meg a csendet a hatalmas, katonai étkezőben. Ami engem illetett, nem voltam éppen jókedvemben.

- Te már megint begyűjtöttél egy lila foltot, Belmont? - gúnyolódott rajtam Wylan, miközben jóízűen beleharapott az almájába és az állkapcsomra mutatott. Valóban egy friss, lilás színben játszó csík húzódott a csontomon.

- Irigykedsz, vagy mi van? - kérdeztem vissza szárazon, mire kuncogni kezdett.

Nem néztem rá, csak motorikusan lapátoltam a számba a már kissé kihűlt húslevesemet. Nem is terveztem hozzányúlni a másik tányéromon várakozó csirkecombhoz, a puha répával és a főtt hússal a levesben megelégedtem. Tényleg nagyon fájt az állkapcsom már akkor is, ha a kanalat a számba vettem, de nem kötöttem Wylan orrára, újabb poén alapját adva a saját nyomoromból. Áttoltam a mellettem ülő Garrennek a főételemet, aki szívesen elfogadta és falatozni kezdte, de vetett ő is egy rosszalló pillantást az arcomra. 

- Köszönöm Zyana, kedvesem! - mondta félig teletömött szájjal és kissé zsíros ajkakkal nyomott egy puszit a halántékomra.

- Ezúttal hogy szerezted? - folytatta Wylan ravasz mosollyal a szája szélén – Megkóstoltatták veled a kardod markolatát, az íjaddal vágtad magad képen vagy egy csupasz ököl elől felejtettél elhajolni? 

Elégedetten felhorkant, amikor figyelmeztetésképp rávillant a tekintetem, mert tudta, hogy sikerült felbosszantania. Különösen, hogy az íjamat említette. Azzal sosem hibáztam. Soha. 

- Fogd már be! Egy igazi rohadék vagy. - mordult rá Garren, mire az végre elhallgatott inkább és vállat vonva majszolta tovább az almáját. - Jobban vagy azért? - fordult aztán felém a vőlegényem és megsimította a fejem.

Barna szeme összeakadt az enyémmel és törődés csillant benne. Magamra erőltettem egy kicsit jobb hangulatot és bólintottam.

- Jobban.

*

Wylan nem volt ám ekkora szemétláda, csak szeretett bosszantani. Wylan Dalloway. Ő így fejezte ki a szeretetét a másik felé. Mint egy ovis, aki a lányok haját huzigálja puszta szórakozásból...
Alig léptem a felnőttkorba, amikor megérkeztem egy kisváros, Eyaris utcáiról Zulon hatalmas királyságának fővárosába, Yarába, hogy csatlakozhassak Emrys J. Wildforce király katonái közé. Felénk a nőknek ugyanannyi joguk volt, mint a férfiaknak, így ők is beállhattak akár harcosnak is, szabadon dönthettek az életükről.

Az eligazítást követően Wylan megmutatta, hol, mit találunk a sátrak és az épületek labirintusai között. Később aztán mindenkivel váltott külön-külön pár szót és bár a fáradtságtól hiába nem kívántam még a hátam közepére sem...azt a kedves, jó kiállású férfit kék szempárral nem volt szívem visszautasítani. Na meg nem utolsó sorban kapóra jött a társasága, hiszen a táborban én is elég kellemetlenül éreztem magam a rám szegeződő, kíváncsi pillantások miatt. Utáltam a középpontban lenni, de többek között én voltam az új hús, ezért kissé megnyugtatott Wylan magabiztos, erős termete, aki a csacsogásával lekötötte a figyelmem és így könnyebben megbirkóztam a hely adta újdonságokkal. 

Meglepően nyitott természete volt annak ellenére, hogy ő volt a tábornok jobbkeze. A vezetők mindig úgy éltek bennem, mint azon emberek, akik ego burkot húzva maguk köré kiadták, hogy kinek, hol és mivel kell szívniuk, majd tovább is léptek, de ő nagyon kellemes csalódásként ért.
Határozott, erős személyiségét csak erősítette mindig makulátlan megjelenése, nem beszélve markáns arcéleiről, nyílt tekintetéről, rövid barna hajáról és ápolt, dús borostájáról. A zordság az arcán maximum addig tartott, amíg mosolyra nem húzta szája szélét, mert az ember akkor találkozott azzal a barátságos, segítőkész és jó humorú Wylannel, akit nekem is volt szerencsém megismerni.