Csepp a múltból

..2.fejezet..

A semmiből tűntek elő. Olyanok voltak, akár az árnyékból előugró ragadozók, csak hogy karmok helyett masszív kard fenyegetett halállal a kezükben. Kiáltozás támadt, az események szempillantás alatt játszódtak le. Berántottak a gyilokjáróra, a következőkben pedig már az erőd füves területére cincáltak lefelé. Garrent úgyszintén...ráadásul ahogy Wylanék próbáltak a segítségünkre lenni, őket is elkapták a harcosok. Mind csapdába estünk és senki nem volt odakint, aki erősítésért indulhatott volna. A tábornok biztosan egy hétig sikáltatta volna velünk a padlót, amiért nem voltunk előrelátók...

Garren megpróbált kiszabadulni a harcos szorításából, de cserébe megízlelhette a vörös hajú és szakállú, középkorú alak öklét, akinek pengéje máris a torkának nyomódott. Még levegőt venni sem mert nagyobbat, nehogy mélyebbre hasítson a pengeéles acél. Egy szempillantás alatt lefegyverezték. Nekem - egyedül a gyorsaságomnak köszönhetően - sikerült kiküzdenem magam az engem megragadó pasas karjából, azonnal a mellszíjamon lévő tőrömért nyúltam és beleállítottam a combjába, így ordítva térdre rogyott. Kardot rántottam, a pengén megvillant a hold és a tűz fénye. Wylan mögöttem szintén felvette a harcot az őt ráncigáló két harcos ellen, de úgy estek neki, mint a vadállatok. Csattant az acél, ahogy az acélnak ütközött, kitört a káosz, amikor a segítségére siettem. Hátba akartam támadni az egyik férfit és markolatig süllyeszteni belé a kardom, de megperdült, elkapta a karom, majd újabbat fordult és átbukfenceztem a vállán, ahogy maga elé vetett.

- Ez óriási hiba volt! - indult meg felém dühödten.

- Valóban - sziszegtem. - Herélni jobban szeretek vele! - ragadtam meg a kardom, és imádkoztam Mindenek Atyjához, hogy ebből élve kerüljek ki.

Egyikük, egy melléig érő, szőke hajú fickó, kétélű fejszéjét lóbálva csak állt mellettünk gyilkos mosollyal a száján, miközben nézte, ahogy az életünkért küzdünk.

- Szórakozzanak csak! - hallottam, ahogy mondta, bár egyértelműen nem ránk célzott.

Sikoltásra kaptam fel a fejem, Lint hassal a földre teperték és éppen beletérdeltek a hátába. Kivédve a rám támadó alak kardjának brutális erejét, mielőtt visszavághattam volna, az kihasználta a pillanatnyi figyelemzavaromat, kicsavarta a kezem és nekivágott az erőd belső, hideg kőfalának.

A fáklyák és a máglya fényében sötét foltok jelentek meg a szemem előtt, zúgott a fülem és valami meleg fojt végig az arcomon. Az a harcos mindent kitakart, ahogy erős, félmeztelen teste fölém magasodott, hajamnál fogva rántott fel, de nem hagytam magam. Térddel akkorát rúgtam a lába közé, amekkora csak telt tőlem. Előre görnyedt és ekkor vágtam nyakon a kardom végével, mire a földre rogyott, rávetettem magam és az volt a tervem, hogy a tarkóján keresztül vájok bele az agyába.

- MEGÁLLJ!

Éles füttyszó hasította keresztül a levegőt, a többiek pedig megdermedtek körülöttem. Wylan kezéből kihullott a kard, maga mellé emelte kezeit és mindenki az erőd falának teteje felé kémlelt. A ránk támadók arcán túlvilági mosoly villant meg, valamelyik még fel is röhögött.

Hel kibaszott bugyraira, a falon állva vagy tíz íjász meresztette ránk a felajzott íjakat!

- Vissza! - utasított erős hangján az a rezes képű. - Vissza vagy most azonnal lyukat lövetek a fejedbe!

Muszáj volt megállítanom az elmémben tomboló gondolatokat, hogy kinyírjam azt a rohadékot, hiszen jóval nagyobb fölényben voltak nálunk minden értelemben. Lassan letettem a fegyverem, minden mozdulatomat megfontolva másztam le a férfi hátáról és léptem tőle hátra óvatosan négy lépést. Kezeimet megadón emeltem magam mellé.