Csepp a múltból

..14.fejezet..

A lefojtott mágia perzselte Orion tenyerét, de nem törődött a fájdalommal. Az sokkal inkább lekötötte a figyelmét, hogy a parancsnoka félelemtől elkerekedett szemekkel bámult rá, mert a Nagyúr berontott a szobájába, kirángatta ágyából, majd falhoz vágta azt a termetes rohadékot. 

- Jól érzed, ezúttal nem teszek fel egyetlen kibaszott kérdést sem - hörögte Orion. 

Soren levegőért kapkodott, próbálta lefejteni magáról nagyurának lefejthetetlen kezeit, de felkiáltott, amikor annak mágiája megégette a bőrét.

- Hadd magyarázzam me...

Orion pofán vágta azt a tiszteletlen mocskot. Majd újra, akinek vére lusta patakként indult meg az orrából. Elfogyott a türelme...a Nagyúrnak elfogytak az indokai, miért kellene még mindig féken tartania magát. Tarkón ragadta parancsnokát, görnyedt testtartásra kényszerítette őt és az ajtó felé vezette, ahol már egyik Kriegere várt rá, Aemont tartva marka fogságában. Utóbbinak már kezdett lilulni a szeme környéke és orrfacsaróan áradt belőle a döbbenet savanyú szaga.

- Pontosan tudtátok, milyen darázsfészekbe nyúltok ezzel - mennydörögte Orion. - Nem tűröm, hogy ismét hátbadöfjenek. Itt a vége! 

Azzal a tér felé vették az irányt.

*

- Ne aggódj, nem lesz baj! Csak aludnod kell egyet - ült az ágyam szélére Erika. Gyomromon pihenő keze alól ezüstös fény áradt, ami a maradék émelygésemet is megszüntette. Kuncogni kezdtem, mert csikisnek találtam. Na meg mert még mindig dolgozott bennem a fű és sokkal érzékenyebben reagáltam mindenre...

Erika segített fel a szobámba, miután órákat töltöttem a gyógyítóknál és valamelyest kitisztult a fejem. Ami velem maradt, az csak a fogfű módosult tudatállapotot okozó hatása volt.

- Tudod, gondoltam arra, hogy kihozom a napból, amit még lehet, de az lett volna az utolsó gondolatom, hogy betépek. Esküszöm még téged is megkívántalak az előbb - dörgöltem meg felhevült arcom.

Erika úgy nézett rám, mintha még egy fejem nőtt volna, majd szája elkeskenyedett.

- Ennek az egésznek nem a fű volt a lényege, Zya. Az a két vadbarom csak el akarta venni az utolsó csepp büszkeséged is. Meg akartak alázni.

A gyógyítók elmesélték, hogy teli voltam irkálva mindenféle undorító jelzővel, de már akkor lemosták rólam, amikor Collen odavitt. Nem akarták, hogy lássam. Akkor elég ködösen jutott csak el hozzám az információ, de mostanra mindez égető haraggá vált a fogfű tompítása alatt. Erika vállalta, hogy velem marad, mert szegényt Zillah-t alaposan felkavarta a látványom és Meira inkább elküldte őt, hogy szellőztesse ki a fejét.

- De hát mi hasznuk lett volna belőle? - ráncoltam a homlokom és gyengéden simogattam puha, fehér bőrét, amíg gyógyított.

A kezemre csapott és felhorkant.

- Szerinted gondoltak ilyesmire? Egyedül a sértett egojuk dolgozott bennük, amiért nem lehetett módjuk betörni téged - a fejét csóválva keserűen felnevetett. - De a Nagyúr gondoskodott róluk. Biztos lehetsz benne, hogy amit kaptak, az sokkal rosszabbul érinti őket, mintha te estél volna nekik.

Feljebb toltam magam a párnák közül.

- Ezt meg hogy érted?

Erika rám emelte cseresznyepiros tekintetét.

- A Nagyúr nemrég mindenkit összehívatott a téren - közelebb hajolt. - A majd' kétszáz embert, Zya. Sokan még mindig odakint vannak és abból, amit hallottam a nyitott ablakon át... hááát - elrekedett a tekintete – Soren örülhet, hogy nem nyilvánosan végezték ki.