Csepp a múltból

..9.fejezet..

Idióták. Kibaszott idióta az összes! 

Rion leemelt az ajtó mellől egy tájfestményt és a mögé rejtett, süllyesztett dobozból odadobott nekem egy érmét. Mikor megkérdeztem, hogy a fenébe kerül oda bármi pénz, a válasz egyszerűbb volt, mint gondoltam. Az emberek hirtelen kerültek az átok alá...mindent áthoztak ide, ami éppen náluk volt és mivel Sárkányvárban nem volt szükség fizetőeszközre, Rion vállalta, hogy felügyeli azt a maroknyi vagyont, amit az emberek rábíztak.

– Ez az enyém. Arál ezüst – jegyezte meg és nekem tátva maradt a szám. – Vizsgáld meg jól, aztán kérem vissza. Ebből van a béklyóm is, szóval ugyanilyen anyagú dogot kell keresned, mint kulcs.

Arál ezüst már sehol nem volt fellelhető pénz Zulonban, mivel ezt a fajtát már nem bányászták ilyen célra, olyan kevés maradt belőle. Míg a sima ezüst úgy fénylett, akár a hold, addig ez úgy, mint a felhőtlen, nyári égbolt kékje. A katonaságban láttam egy ilyen apró tömböt először és utoljára a tábornok polcán egy üvegdobozban.

Megforgattam, megsimítottam az ujjaim közt lévő apró, de súlyos szépséget.

– Most komolyan...honnan szerez a magadfajta nagyúr ilyesmit?

– Volt időm szert tenni rá életem során – vonta meg a vállát.

– Mégis mennyi idő?

– Sok.

– Mennyire sok? Rion ne szórakozz már! – fáradtam bele igazából az általam használt szöveg huzavonájába.

– Háromszáztizenkettő elég? – vette vissza a kis érmét és bőrének melege átkúszott az én tenyerembe is.

Kikerekedtek a szemeim és egészen addig nem mozdultam, amíg egy Krieger nem kopogtatott és elhívta valami fontos ügyben Collent a megemlékezéssel kapcsolatban.

– Év? – kérdeztem Riont.

– Te nem hitted el eddig, amit mondtam magamról, igaz?

– Én...mármint felfogtam, de mit vársz? Azonkívül, hogy van némi mágiád meg olyan vagy, mint egy kályha, semmi sárkányos nincs benned, már meg ne sértődj!

Megnyalta az ajkát és összedörzsölte a tenyerét.

– Nem akarod azt az énem látni, Belmont. Maradjunk ennyiben.

– Miért, az milyen? – Felnyögtem. – Komolyan, ha még több jég meg önelégültség van benned olyankor, én falnak megyek.

Mintha a testéből áradó hő egyre melegebb lett volna. Nem érdekelte, hogy a személyes terembe lépett, megfogta az állam és kissé durván felszegte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Forró lélegezte az arcomat érte, azokban az acélos szemeiben a vörös parázsként izzott fel.

– Ösztönös, Zyana – felelte. – Ösztönös.

Nyeltem egyet. Nem azért, mert megijesztett ezzel az alfahímes "kihúzom magam és kihasználva a pozícióm, megmondom a frankót" dologgal, hanem mert a belőle áradó erő, a hangsúly... Rohadtul hatott rám és akaratom ellenére röppent fel a gyomromban a pillangók hada.

– Csúcs! – léptem hátrébb zavaromban. – Akkor két hét múlva megpróbálok nem elpatkolni egy darab drága vasért – foglaltam össze és már a kilincsért nyúltam. – Végeztünk is... ugye?

Rion maga elé nézve bólintott.

– Este találkozunk! – tette hozzá karcosabb hangon. – A máglyát még elő kell készíteni és számítunk a segítségedre.