Csepp a múltból

..21.fejezet..

Az erőd legmagasabban fekvő szobája felé róva a lépcsőfokokat Rion a hazugságain töprengett. Mert hogy hazudott Zyanak, nem is keveset. Kezdve rögtön azzal, amikor azt mondta, hogy nincs semmi baja.

Azt állítani, hogy Rion jól érezte magát egy ilyen mértékű sérülés után, egy rohadt nagy túlzás volt. Mágiájának nagy része ellene fordult, isteni szerencse volt csupán, hogy maradt még elegendő ereje a gyógyuláshoz.

Már a konyháig feljutni is erősen megterhelőnek bizonyult, pedig Orion egészen addig a legtávolabb állt attól, hogy gyengének nevezzék. A szíve néha esetlenül ütött, a testéből áradó örökös meleg ellenére rázta őt a hideg és ökölbe kellett szorítania a kezét, hogy elrejtse a remegését. Mindezeken felül pedig az egész testére kiterjedő tompa fájdalom ólomként húzta őt vissza az ágyba.

Mégis, amikor a lány a gyógyítók szobájában megsimította a karját, Rion utolsó gondolatai közé tartozott csak a fájdalom. A bensőjében izzó fáradt parázs lángra lobbant, elöntötte a Nagyurat és Zya bársonyos ujjának érintésétől a gondok néhány pillanat erejéig megszűntek. Igen, Orion úgy tett, mint aki még mindig alszik, mert nem akarta, hogy a lány zavarában egyedül hagyja őt. Nem akart még visszacseppenni a valóságba, ezért önző módon kihasználta annak a néhány percnek minden másodpercét. Őszintén szólva Rion nagyon is meglepődött, hogy a lány beosont hozzá, de megérezve az ő citromfű és rózsa illatát keveredni a szomorúság dohos szagával, hirtelen minden kevésbé számított.

És ezzel kapcsolatban hazudta Orion rögtön a következőt. Zya távozása után nem sokkal ennek a jól felismerhető érzelemnek a kellemetlen szaga kezdett elviselhetetlenné válni és Rion tudta, hogy valami történt a lánnyal, ezért a fájdalom ellenére felkelt és erőt vett magán, hogy a saját szemével győződjön meg néhány dologról. Még, hogy nem tudta, hogy Zyát fogja a konyhában találni! Hiszen pontosan azért ment oda. Ezúttal nem hagyta kicsúszni kezéből a lehetőséget, hogy az álarcai nélkül láthassa a lányt, mert egyértelműen több volt az ő jellemében, mint a már állandósult tűzorkán. Magányosan, sírástól vöröslő szemekkel látni azt az erős nőt olyan érzés volt Rionnak, mintha valaki mellkason rúgta volna és az olyan kemény munkával acéllá edzett szíve egyszerűen elfacsarodott.

Utoljára akkor érzett ilyet, amikor azt hitte, hogy Zya sikolyát hallja, de amikor magához tért, csupán a lány nevét volt képes elsuttogni, aztán minden újra sötétté vált. Maga sem értette, miért volt ez olyan fontos számára... egyszerűen tudnia kellett és ez a gondolat mindent felülírt.

Aztán ott volt az az ordas nagy hazugság is, hogy mennyire nem látványos a Sárkány ereje. Ezt a cáfolatot azonban Rion későbbre tartogatta.

Bevonszolta magát a szobájába és egyenesen az ágyba borult, magára húzva a gyapjútakarót. Sem a kandallót, sem egyetlen gyertyát nem volt ereje mágiával meggyújtani, pihenésre volt szüksége. Méghozzá rengetegre. Annak idején, amikor szabadon engedte az erejét és alkalom adtán teljesen kimerült, akadt, hogy több napig is aludt egyhuzamban, mire jobban érezte magát.

Mi mindenről maradhatott le, amíg öntudatlanul feküdt?

Egy dolgot biztosra vett. Zyana nem hazudott, amikor azt mondta neki, hogy fog még fejfájást okozni. Orionnak dühbe kellett volna gurulnia, de ehelyett csak halványan mosolyogva a fejét ingatta és lehunyta a szemét. Bármi is történt, hamarosan úgyis kiderül. Az a lány annyi... meglepetést volt képes tartogatni. Rion ezúttal állt elébe.

*

- A sárkányok alszanak téli álmot? - tologattam magam előtt a borral teli kupám a vacsora asztalnál.