Csepp a múltból

..16.fejezet..

A lépcsőfokok újra és újra összefolytak a talpam alatt, amint a szobámba tartottam. Miután a Rasvelggel és Wylannel bevetettük magunkat az élőholtak tömegébe, egyedül az tartotta bennem az erőt, hogyha egyszer visszatérek ide, minden dühömet azon a két pasason vezessem le. És most, hogy mindez megtörtént...még azelőtt kellett ágyat érnem, hogy az utolsó szál energiám is elhagyott volna, ráadásul a testemet elöntő félelemmel is kezdenem kellett valamit. Sürgősen.

- Zya, várj meg! - nyúlt utánam valaki, de addigra már minden kontroll elszállt belőlem. Belekapaszkodtam a korlátba és visítva ordítani kezdtem.

- TŰNJETEK MÁR A PICS...

Megperdültem és Zillah rémült tekintetével találtam szembe magam. Könnyek gurultak gyönyörű arcán, ahogy végigmérte reszkető testemet. Azonnal magához ölelt és én nem ellenkeztem. Már a jelenléte is segített visszatalálnom a valóságba szörnyű gondolataimból és az az állatias maszk, ami az elmémre borult, egyszeriben lehullt rólam. A sírás marni kezdte a torkom, vállába temetkeztem és az a finom gyógynövény illat, ami belőle áradt, egy újabb gondoskodó karként ölelt át. Elhúzódott és két selymes keze közé vette az arcom.

- Tudod, hogy előttem nem kell titkolnod! - suttogta és a hangja teli volt gyengédséggel. Még erősebben kapaszkodtam a korlátba, hogy visszatartsam a rettegésem - Egy újabb pánikroham, igaz? - kérdezte. Beleharaptam a számba, szabad kezemmel megdörgöltem a mellkasom, mert azt hittem ki fog esni a szívem. Zillah a homlokomnak döntötte az övét és újabb könnycseppek sávozták arcát. - Annyira sajnálom, Zya! Rettenetesen sajnálom! Fogalmam sem volt, hogy...

- Szeretnék...csak szeretnék leülni végre - hebegtem, mintha nem is én lennék.

Megtörölte az arcát és kezét nyújtotta.

- Gyere! Hadd segítsek!

Egyenesen a zuhany alá vezetett. Hiába tiltakoztam, egy pillanatra sem eresztett ki a látóteréből és kicsit sem hozta zavarba a meztelenségem, amíg segített lefürdeni. A meleg víz alatt állva, gondolataimat kizárva próbáltam belefeledkezni abba, hogy levakarjam magamról azt a töménytelen mennyiségű sarat és vért, ami engem borított. Muszáj volt kitisztítani a sérüléseimet, bármennyire is égetett a tiszta víz, mert Zillah csak utána tudta őket begyógyítani. A lábam megremegett, alig tudtam megtartani magam, szóval miután a mocsok nagyját leszedtem magamról, Zillah engedett nekem egy kád gyógynövényes fürdőt, hogy ellazíthassam megviselt izmaim.

- Jól vagyok - próbáltam megnyugtatni, de a szó végén megremegő hangom elárult.

- Látom - sandított rám. - Zya, nem adhatok minden alkalommal valamit, ami eltompítja a rohamaid és fél napig alszol tőle. Próbálj ellazulni és mélyeket lélegezni. Most élted túl azt a helyet, nem fog leteríteni egy kis légszomj, rendben? Itt vagyok. Ha szeretnéd, beszélgessünk! - guggolt le a kád mellé - Mondd, mi jár a fejedben? Kérlek ne zárj ki!

Mintha jeges kés szántott volna végig a gerincemen.

- Nem akarok beszélni róla - mondtam elhaló hangon. - Inkább...magam lehetnék egy kicsit?

- Nem vagyok benne biztos, hogy ez lenne a legjobb döntés - aranyló tekintete aggodalmat tükrözött.

Megint sírás marta a torkom.

- Kérlek! - suttogtam. - Kérlek, csak egyetlen órára! Zillah, kérlek!

Szerintem összesen nem hallott tőlem ennyi kérlelést, mióta Sárkányvárban tartózkodtam. Arca elkomorodott és gondolkodva simította meg vizes hajamat.

- Adok neked egy órát - mondta halkan. - De aztán rád nézek, rendben? - Lesütötte a szemét. - Ha miattunk történik veled valami újabb hülyeség, amibe hajszolod magad, soha nem bocsátok meg magamnak.