𝐄𝐌𝐏𝐓𝐘 • 𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 || ✓

ʚ１９ɞ

A felelőtlen Changbinról szóló mondatom miatt először nem tudtam jól feldolgozni, de ebéd után, amikor Felixszel sétáltam a szekrényemhez; hirtelen realizáltam a helyzetet.

Felkaptam a fejemet, és ezúttal nem a földet fixíroztam. Természetesen egyből találkoztam a diákok lenéző pillantásaival, de nem érdekelt: Hiszen Jisung nem veszett ügy! Még nem veszítettem el!

Abban a pillanatban úgy éreztem; legyőzhetetlen vagyok. Tele voltam önbizalommal, és kihúzott hátam, határozott lépteim biztosan jó pár embert meglephetett. Hosszú idők óta akkor először nem húztam össze magamat.

Hát... Nem tartott sokáig ez az állapotom.

Felixszel eljöttem a zöldségboltba, ahol a szülei dolgoznak, s nyöszörögve fekszem a paprikák között, azon agyalva, mekkora szánalom hulladék vagyok.

Felix nekem dob egy pulton talált kötényt. – Most mit vagy úgy oda? Mondtam, hogy nem veszett ügy Jisung. Még meghódíthatod.

Reményveszetten pillantok szőke hajú barátomra, aki minden bizonnyal nincs tisztában az én udvarlási szintemmel.

– Felix, ez nem olyan könnyű, mint te azt hiszed.

– Mi? Az udvarlás? Mi benne olyan nehéz? – néz rám furán, mire csak elhúzom a számat. Felülök a zöldségrengetegből, s magam elé bambulva próbálom elárulni a problémámat Felixnek.

Azonban mielőtt kimondhatnám; Felix magától rájön, s ezt onnan tudom, hogy hangosan nevetni kezd. Unottan bámulom végig, ahogy az úgynevezett legjobb barátom kiröhögi magát, aztán szépen lassan elhalkul, s hitetlenül néz szemeimbe.

– Ugye nem azt akarod mondani, hogy Lee Minho, a nagy fenegyerek nem tudja hogyan kell fiúzni?

– Hidd el minél hamarabb, mert nincs kedvem hallgatni, ahogy rajtam röhögsz. – Felállok a földről, s felkapom a kötényt is, amit nekem hajított az imént Felix.

– Ugyan, Minho! Nem kell itt besérülni. Egészen egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy pont te kérsz tőlem tanácsot ezen a téren. Világéletedben szívtipró voltál.

– Ez nem igaz.

– Oh, dehogynem! Tizedikig volt vagy száz alakulód, meg kapcsolatod. Aztán tizenegyedikben rájöttél, mi a szitu, és kicsit kevesebbet flörtöltél, de azért ott is voltak jelentkezők bőven – meséli el a gimis szerelmi életem nagyját, s hiába akarok ellenkezni; sajnos – vagy nem sajnos, de igaza van.

– Jó tudni, hogy te jobban ismered a szívügyeimet, mint én. Mi van? Naplót is vezetsz róla? – ironizálok.

Felix elgondolkodik, mire döbbenten felvonom a szemöldököm. Hát eldobom az agyam!

Ezt észrevéve nevetve megrázza a fejét. – Nem. Nem vezetek naplót, nyugi!

Kicsit megkönnyebbülök. A magánéletemet szerették firtatni Hyunjinék is, de én sosem szerettem beszélni erről. Egyedül Felixnek mondtam az ilyen dolgokat, mert úgy gondoltam, ő nem fog ezzel csesztetni.

Felix az órára nézve sóhajtva leveszi a munkakötényét, majd az ajtón lógó „nyitva" táblát megfordítja. Immár a vendégek a „zárva" feliratot látják.

– Azt hittem, sose lesz vége a napnak – mondja fáradtan, miközben valamit feljegyzetel egy kiskönyvbe, majd elrakja a kasszában található kis fiókba. – Hál' Istennek ma nem voltak olyan sokan. Már untam a folyamatos mosolygást, és a magyarázkodást, hogy miért nem vihetik el az egész kosár káposztát. Őrület! Árstopp van, hát nem néznek TV-t ezek?!