𝐄𝐌𝐏𝐓𝐘 • 𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 || ✓

ʚ２４ɞ

𝙷𝚈𝚄𝙽𝙹𝙸𝙽

Fulladoztam a lisztben. Folyamatosan köhögtem és arra csaptam, amerre értem, mígnem végre valahára felnyikkant.

– Hyunjin! – kiabálta a nevem. Nem tudom miért, de valami különös ok miatt jól esett hallani a hangjában megbújó bosszúságot.

– Mondtam, hogy hagyjál békén. A te sarad, hogy most csupa liszt lettél te is. – Köhögtem még egy-kettőt, aztán végre megnyugodott a tüdőm. A tésztát kiborítottam a tálból, majd beleforgatva a fehér porba elővettem a sordófát.

Duzzogva lehuppant az egyik fahokedlire, s fejét hanyagul megtámasztva figyelte a munkám.

– Changbin is biztos sütit süt Felixnek. Nem lesz neki nagy meglepetés ez – utalt az éppen készülő kalácsra.

– Changbin? Sütni? Ne röhögtess! Changbin valószínűleg éjjel nappal Felix mellett van, és kiszolgálja, masszírozza. Ő nem csupán csak sütit fog sütni Felixnek, hanem addig kényezteti, míg meg nem gyógyul. Meg se próbáljunk lenyűgözőbbek lenni ezen a téren, mint ő. – Egyre keményebben sodortam a fát a tésztán, egészen addig, amíg a recept úgy gondolta.

Miközben kivettem a többi szükséges dolgot a sütéshez, elküldtem Minhot a spájzba a tepsikért. Nyafogva ugyan, de teljesítette a kérésem, én pedig csak szemeimet forgattam a lustaságán. Mindig annyira nehezére esik megmozdulni, egyszer komolyan meg kéne verni. Bár... őszintén szólva kicsit megértem. Borzalmasan másnapos a tegnapi buli miatt. Ma reggel engedték ki a kórházból gyomormosás végett, és elvileg nem emlékszik semmire. Changbint is próbáltam elérni, hogy vele mi újság, de nem sikerült. Ekkor üzent Chan, hogy Felix belázasodott, és valószínűleg azért nem veszi fel a telefont, mert épp rá vigyáz.

Kinyitottam a szekrényt, s egy tál után kutakodott a kezem. Percekig kerestem azt a nyamvadékot, de nem akart előbújni. Aztán egyszer csak meglepetten felkiáltottam, mivel valaki erősen a seggemre csapott. Amikor meghallottam Seungmin gúnyos kacagását egyáltalán nem lepett meg a dolog. Unottan feléfordultam, s megvártam, míg befejezi a nevetést.

– Abbahagytad? – kérdeztem, mire bólintott.

– Persze, bocs. Csak vicces volt. Olyan voltál, mint egy lány. A barátnőm ad ki ilyen hangot, ha megcsapom a fenekét – megtámaszkodott az asztálnál, a letörölhetetlen vigyor a képén pedig nagyon makacsnak tűnt. Ha akartam sem tudtam volna elrontani a kedvét. A kis szaros boldog volt, amiért végre valahára talált egy nőszemélyt, aki el tudja viselni a kiálhatatlan személyiségét.

– Aha. Tehát jól megvagytok Yujinnal – állapítottam meg.

Seungmin felkapott egy rongyot, s törölgetni kezdte az asztal azon részeit, amelyek már üresen virítottak. Vigyorogva bólintott a kérdésemre.

– Azt hiszem, nagyon jól alakulunk. Holnap végre hazajön a szüleitől, és nálam alszik.

Nem akartam, hogy lássa Seungmin. Ezért csak akkor mosolyogtam rajta, mikor épp elfordultam tőle. Nem mintha el akarnám rejteni előle az érzéseimet. Nagyon szerettem Seungmint. Barátok voltunk, tisztába voltunk vele mindketten, hogy mennyit jelentünk egymásnak. De... hogy is mondjam? A mi kapcsolatunk sokkal inkább volt testvéri. Nem szerettünk lelkizni, mert annak mindig bőgés lett a vége, és elég kellemetlenül éreztük magunkat, miközben egymás mellett fújtuk az orrunkat zokogás közben. Nem nekünk találták ki a szentimentális pillanatokat.

Végül csak megtaláltam az edényt. Felsóhajtva, elégedetten leraktam a pultra, majd elmosolyodva tovább foglalkoztam a tésztával, Seungminra meg rábíztam a pudingot.