𝐄𝐌𝐏𝐓𝐘 • 𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 || ✓

ʚ３６ɞ

𝙼𝙸𝙽𝙷𝙾

Percekig tartom fülem mellett a készüléket, ám a hatodik csengetés után sem veszi fel Hyunjin. Csak meg akarom kérdezni, hogy nem-e rakta el az egyik pólómat, nem zavarnám sokáig. Igazán felvehetné a telefont!

Szemöldökömet ráncolva a képernyőre nézek, melyen a neve virít. Még mindig haragszik rám? – suhan át ez a gondolat a fejemen.

Egy pillanatig elgondolkodom ezen, de aztán gyorsan elhessegetem. Nem hiszem, hogy Hyunjin továbbra is távolságtartó lenne. A verseny előtti és utáni viselkedését össze nem lehet hasonlítani.

Vállat rántva kinyomom a hívást. Biztosan dolga van.

A telefonomat leteszem a fotel karfájára, s ujjaimat ropogtatva nézek a szoba nyitott ajtajára. Percek óta elment Miss Jong, mondván; elfelejtett valamit elrakni a hűtőbe. De annak már vagy öt perce. Sóhajtva lejjebb csúszom. Mutató ujjamat játékosan végighúzva a finom szürkés textilen eszembe jut, milyen érzés megérinteni Jisungot. Egyből elkap a fojtogató vágy; annyira Jisunggal akarok lenni. Már nem láttam vagy félórája. A délutáni elbeszélgetés után egyből átszaladok a szobájába, és el sem engedem holnap reggelig. Holnap szerda lesz, ami sajnos tanítási napot jelent. Szóval nem tehetjük meg, hogy egésznap összebújva fekszünk, miközben valami agyromboló sorozatot bámulunk Jisung laptopján.

Nem fog megtörténni, de azért eljátszom a képzeletemmel. Aranyos lenne, ahogy Jisungot becsomagolnám a takaróba. Filmnézés közben sokszor megsimogatnám különböző csiklandós pontjain, s néha olyan érzékeny helyeken, melyek megérintése vörös árnyalatokba üldözné cuki arcát. Talán még nyöszörögve ellenkezne is, mire csak ignorálva őt belepuszilnék a nyakába, majd a szájára.

A gondolataim tovább viszik a történetet, s annyira elkalandozom, hogy észre sem veszem, amikor Miss Jong szabadkozva visszatér a kis szobába, majd becsukja maga mögött az ajtót. Leül a helyére, s kezébe veszi a kis noteszát, amibe jegyzeteli az állapotomat – vagy csak unalmában rajzolgat. Őszintén nem tudom, mi van abban a füzetben. Szeptember óta egyszer sem néztem még bele.

Miss Jong meglátva a mosolyomat meglepődött arcot vág. Ekkor már érzékelem a jelenlétét, s mielőtt szemeibe néznék; megköszörülöm a torkomat, s elüldözöm a Jisungos képeket a fejemből.

Miss Jong félrebiccenti a fejét. – Milyen volt a verseny? – kezdi el a kis csevejt a negyvenes éveiben járó nő.

Feljebb tolom magamat. A rémisztő gerincferdüléses pózomat most inkább nem mutogatom Miss Jongnak, s visszajátszom az elmúlt huszonnégyórát gyorsított felvételben elmém filmvászonán. Hogy milyen volt? Érzelemdús, eseménydús, mindenesdús. Könyvet lehetne írni erről az egy és fél napról. Tegnap ilyenkor még csak sejteni sem sejtettem, hogy a szomszéd szobában lakó fiút minden kérdés nélkül szájon csókolhatom, s boldogan ölelhetem magamhoz bármikor.

– Próbálok rá megfelelő szót keresni, de azt hiszem, nem fogok tudni találni. Kellemes csalódás volt – felelem. Észre sem veszem a mosolyom, csak akkor, amikor Miss Jong döbbenten fixírozza ajkamat beszéd közben.

– Értem. Szép volt Szöul?

Bólintok. – Igen. Mivel anyunak a rokonai Szöulban élnek, így én már sokszor jártam ott, de sokadjára is ugyanolyan gyönyörű. Főleg a Han folyó.

– A Han folyót Jisung is nagyon szereti – mosolyodik el fiát emlegetve. – Tavaly novemberben járt ott utoljára, és vagy másfélóráig áradozott róla.

Szinte előttem van a kép, ahogy a konyha asztalnál ül tojásos szendvicset eszegetve, miközben Miss Jong a mosogatónál áll. Sokszor eldönteni nem tudja, hogy most egyen, vagy beszéljen. Végül a gyomra győzelmére eszik pár falatot, aztán be nem áll a szája. Annyira hiányzik ez a fiú... Ma éjszakára egy pillanatig sem engedem el.