𝐄𝐌𝐏𝐓𝐘 • 𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 || ✓

ʚ２３ɞ

𝙵𝙴𝙻𝙸𝚇

Végignézem, ahogy a legjobb barátom eltűnik a bejárati ajtó mögött. Szívesen utána mennék, de azzal csak rontanék a helyzeten. Changbin is mindig azt mondta, hogy nem szabad erőltetnem a dolgokat. Akkor sem, ha segíteni szeretnék.

Nehezen veszem rá magamat, de végül csak megindulok az úton. Az egyenruhámra húzott fehér kapucnis pulcsim zsebébe rejtem kezeimet a hideg elől, s a földet tanulmányozva merengek el a mai napon. Még egy nap, amit Minhoval tölthettem. Még egy nap, hogy közelebb kerültem az elveszített barátomhoz, ezzel egy lépést téve Changbin utolsó kívánságank beteljesítéséhez...

Mindig azt mondta, hogy bármi történjék, mindig maradjak velük. Ezt nem értettem eleinte. Emlékszem, hogy rengetegszer álltam kérdő arckifejezéssel egy-egy megszólalása után, aztán nem foglalkoztam vele, mert nem gondoltam volna, hogy fontos. És most... most, hogy nincs; végre minden egyes elejtett mondata értelmet nyert.

„ha egymásnak is ugranak, sose engedd elfutni őket. Helyettem is tartsd őket össze" – jut eszembe az a bizonyos július negyedike, mikor épp egy Pókember maratont tartottunk századjára. Hú... mennyire gyűlöltem a Pókember filmeket! De mégis néztem, mert tudtam, hogy mennyire odavan ezekért.

Changbin akkori megszólalásán agyalva sétálok tovább az utcán. Próbálok rájönni, mit is akart ezzel mondani nekem. Minden egyes agytekervényemet megerőltetve kutatom a választ, s egy váratlan pillanatban beugrik a felismerés.

Megtorpanok az út közepén.

„szerintem most már ne csak velem foglalkozz. Hyunjinnak is szüksége van rád."

Hát persze!

Megpördülök, s az ellentétes irányba kezdek sietni. Haza kéne mennem, mert megígértem a nővéremnek, hogy ma segítek takarítani, de azt hiszem a barátaim most kicsit fontosabbak, mint a hülye por a nappaliban.

A por holnapután is ott lesz. Ők viszont lehet, nem.

○○○

Harmadjára kopogok ugyanolyan elszántsággal, mint legelőször. Tudom, hogy Hyunjin itthon van, csak lusta ajtót nyitni. A szülei biztos megint dolgoznak, mert nem áll a házuk előtt autó. Ilyenkor kihasználva az alkalmat TV-t néz, vagy... Uh, a másik lehetőségbe nem szeretnék belegondolni.

Ismét kopogtatásra emelem kezemet, ám mielőtt az ajtó kemény felületéhez érhetne; kinyitódik előttem.

Hyunjin nem lepődik meg rajtam. Mintha számított volna az érkezésemre.

Elmosolyodom. – Szia, Jinnie! – köszöntöm. Hyunjin fapofával áll előttem, s nagyon úgy néz ki, hogy nem szerepel a tervei között a beinvitálásom.

– Mit akarsz?

– Áu, hát így fogadunk egy jó barátot? Na, engedj be!

– Tanulnom kell. Gyere máskor – közli.

A ridegségét és a barátságtalanságát nem értem. Félrebiccentem a fejem. – Most miért vagy ilyen?

– Milyen?

– Elutasító. Nem csináltam semmi rosszat. Vagy de? – Agyalni kezdek, hátha a nap során megbántottam Hyunjint. Talán rosszul esett neki, hogy nem maradt tegnapról Brownie?

Hyunjin sóhajtva néz rám. – Ne gondold megint túl a dolgokat – szólal meg úgy, mintha olvasna a fejemben. – Nem tettél semmi rosszat. Gyere – áll el előlem.