Temető

103 7 0
                                    


*Adele szemszögéből*

Az ég elborult, és elkezdett mennydörögni. Élettelen tekintettel bámultam, ahogy a koporsót, amiben az apám holtteste van leengedik 3 méter mélyre. Az eső elkezdett szakadni, így a temetésen résztvevők kinyitották a fekete esernyőjüket. Volt aki könnyezett, volt aki együttérzően bámult rám. Nem tudtam sírni többet. Mérges voltam. Mérges voltam, amiért így megváltozott. Ha nem bánta volna meg a tettét, most nem lennék szomorú. Ennek köszönhetően, most mindkettő vagyok. Éreztem, hogy a fekete vízlepergetős kabátomon végig folynak az esőcseppek. Az arcomat elkezdte elönteni az víz. Milyen nevetségesen hasonló a mostani időjárás, ahhoz amikor nekem is meg kellett volna halnom. William odalépett a hátam mögé, és az esernyőt a fejem fölé tartotta. Szó nélkül éreztem, hogy tekintetét a hátamba fúrta. Az apám korporsóját egy rakás földdel betemették. Az emberek sok-sok virágcsokrot tettek a sírjára, majd egyesével hozzám közelítettek, hogy kifejezzék a résztvétüket. Még apám egykor volt munkatársaival is összetalálkoztam, akik hasonló bizniszt vittek, mint az apám. Az utolsó, Margaret néni volt, aki a szomszédban lakik már születésem óta. Szomorú tekintettel rám nézett, és a remegő idős kezét az arcomra tapasztotta. Azt hiszem, így akarta kifejezni együttérzését. 

- Minden rendben lesz. Ugye, tudod? - mondta és keserűen az ajkai egy mosolyra húzódtak. Ebben a pillanatban kitört a sírás belőlem. Margaret néni alacsonyabb volt nálam, így pipiskedve magához ölelt. Az arcát belefúrtam a vállába. Olyan melegség és szeretet áradt belőle, amit más ember nem tudott volna felülmúlni. Ő volt az egyetlen, aki vigyázott rám, törődött velem, és szeretetet adott. - Nincsen semmi baj. - simogatta a hátamat, majd elvált tőlem. Egy szál fehér rózsát oda nyomott a kezembe. Valószínűleg azt szerette volna, hogy én is tegyek virágot apám sírjára. De nagyon nehéz volt.

- Bocsáss meg neki. - mondta és remegő kezekkel, megfogta az én kezeimet, amiben már a fehér rózsa helyet foglalt. - Hidd el, hogy ott fent nem marad kifizetetlen számla. - mutatott az égre. Arra célzott, hogy bizony nem volt egy példamutató ember, és rossz apa is volt, így elfogja nyerni méltó büntetését. Ha tudta volna Margaret néni, hogy épp mögöttem egy időzítő áll, lehet nem merte volna így ezt kijelenteni. Még utoljára megsimította a vállam, majd a temető kijárata felé vette az irányt.

- A pokolba fog kerülni? - néztem hátra Williamre, majd letettem az egy szál fehér rózsát a sírkőre.

- Még nem tudom. Most bírálják az életében elkövetett jó, és rossz cselekedeteit a purgatóriumban. - válaszolt lágyan. 

- Mitől függ, hogy a mennybe megy vagy a pokolba? - néztem rá aggódalommal teli szívvel.

- Ha több jó cselekedete lesz mint rossz, akkor a mennybe kerül. De mielőtt oda kerülne, megtisztításon fog túlesni. Addig ameddig meg nem bánja az összes bűnét.

- A megtisztítás.. fáj? - nyögtem ki.

- Egy kicsit. - mondta együttérzően. Halkan bólintottam, majd észrevettem, hogy Willliam valakire felfigyel, és elindul a tömegbe. Próbáltam kivenni azt az alakot akit láthatott, de aztán ő is csak eltűnt, akár csak az az idegen. 

- Résztvétem. - lépett oda hozzám Elijah. Elöntött némi félelem és düh. Nem akartam az apám temetésén látni. Sőt, egyátalán nem akartam többé látni, és mégis volt bőr a képén felbukkani, mikor már ígyis darabokra vagyok törve. 

- Nem szeretnélek itt látni. - mondtam halkan, és rá sem néztem.

- Ami a múltkorit illeti, sajnálom. - fűrkészte minden arcszögletemet kék íriszeivel. 

Felmutattam a tenyerem az irányába. Azt akartam, hogy hagyja abba. Amúgysem volt jó időzítés a bocsánatkérésre. 

- Ha az apám a pokolba kerül. Megtennél nekem valami? - fordultam végül a szőkeség irányába, akinek megcsillantak a szemei, mikor rá pillantottam. 

- Bármit. - bólogatott elszántan. 

- Ne szenvedjen olyan sokat. - mondtam lágyan és Elijah válaszát vártam türelmetlenül. 

- Megígérem, ha oda kerül nem fog szenvedni. - mondta ki határozottan, mintha ő lett volna a pokol főnöke, a sátán. Az igéretével úgy éreztem, mintha csak nyugtatni akart volna, de mégis volt benne valami őszinte. Megbíztam az igéretében amit nekem tett. 


* Kaszás szemszögéből *

A dulakodó esernyős tömegben kiszúrtam egy régi barátot. Egy régi barátot, aki nem éppen szolgál általában jó hírrel. Gabriel. Az auráján keresztül hozzám szólt, hogy kövessem, mert sürgősen mondania kell valamit. Adele-t addig Rosmery-re bíztam. A fekete hollóm le nem vette az íriszeit a lányról, amikor visszanéztem rájuk. 

Egy elhagyatott, félig lerombolt épületbe léptem be. Annyira bomlott volt, hogy már csak a téglák látszódtak mint válaszfalak.

- Rég találkoztunk Gabriel. - mondtam az épp háttal álló arkangyalnak. 

- Azt hiszed nem tudja? - kezdett bele, és nem éppen sugárzó arckifekezéssel szembe találtam magam vele. A Teremtőről beszélt. 

- Bíztam benne, hogy talán ezt nem tudja. - mondtam határozottan, és reménykedtem, hogy Gabriel megerősíti a hitem, miszerint a Teremtő elsiklott a hibám felett. 

- Sajnálom, de tudja. 1 hetet kaptál. - mondta ki kegyetlenül az ítéletet. 

- Ugye tudod, hogy valamit titkolnak előlem? - kerestem a válaszokat, miközben egyre inkább elöntött a düh. 1 hetet kaptam, hogy kijavítsam a hibám, amit nem fogok megtenni. Azaz egy hetet kaptam, hogy elegendő erőt összegyűjtsek ahhoz, hogy megvédjem a lányt, ameddig csak bírom. 

- Figyelj. Én semmit nem tudok erről, csak a munkámat végzem. Átadtam az üzenetem. - mondta keményen, és szabadjára engedte hófehér szárnyait. Menni készült, amit én nem engedhettem. 

- Mi lesz 1 hét múlva? - kérdeztem, mintha nem tudnám a választ. Többet akartam tudni. Valami speciálisat. Teintetemmel már majdhogynem könyörögtem a régi barátomnak, hogy segítsen valami információátadással. 

- Időzítők sokasága fog vadászni az embered lelkére. - mondta lágyabban. - Őrültség lenne, nem neked befejezni ezt a munkát. - tette hozzá és intenzíven bámult. Mintha győzködni akart volna.

- Köszönöm, hogy aggódsz. De már késő. - mondtam nyugodt hangnemmel. 

- Beleszerettél? - vonta fel a szemöldökét az éjkék szemű.

- Az annál sokkal több. - vágtam rá határozottan. Az angyal megcsóválta a fejét.

- Hibát hibára halmozol. Ha így fojtatod, nem hiszem, hogy tudok majd segíteni a közeljövőben. - aggódóan végig nézett rajtam. 

- Nem fogok érte haragudni. - mosolyodtam rá enyhén. 

- Akkor vigyázz magadra. - mondta ki a végső szót csalódottan, és egy hatalmas fényesség elvakított, majd eltűnt. Egy darab hófehér toll szállt le a földre. Csak ez jelezte, hogy itt volt egy természetfeletti lény.

A fényes ködbe való bámulásomat Rosmery szakította meg, aki idegesen repkedett fel-alá, miszerint Elijah megkörnyékezte a lányt. Az ajkaimat mérgesen összepréselve hagytam el a kijáratot. A pokol fajzat úgy tűnik nem hártál meg. A tudat, hogy még vele is folytatnom kell a csatát, a düh teljesen elöntött legbelül. Határozott léptekkel Adele irányában indultam el. 

Halál sötét zúga - A KaszásWhere stories live. Discover now