Keserűség

66 8 0
                                    

*Will szemszögéből*

Nem tudtam elviselni a tudatot, hogy Adele alkut kötött azzal a démon fajzattal, akit a legjobban megvetettem. Egy kicsit elárulva éreztem magam, pedig legbelül tudtam, hogy értem tette. De mégsem voltam hálás érte. Ha ez volt az ára a szabadságomnak, akkor inkább elutasítottam volna. Mardosta a lelkemet a lehetőség, hogy újra el kell, hogy hagyjam, de ha ez volt az ára, hogy megszűnjön az alku akkor szívesen megteszem. 
A testemnek szüksége volt alvásra, de az éjszakákat mindig azzal próbáltam eltölteni, hogy megoldást keressek a szituációra. A testem szükséglete többször erősebb volt, mint az én akaratom, így én is az álomvilágba találtam magam, ezzel pazarolva az értékes időmet. 
Nem haragudtam a lányra többé. A dühöm amúgyis a pokolfajzatra irányult legfőkébb. Bárhogy gondolkodtam, csak két lehetőségem maradt. Az egyik, hogy visszamegyek, és hagyom, hogy újra láncra verjenek mint egy kutyát, a másik opció pedig Elizabeth, akinek köszönhetően láncra kerültem. 

- Nocsak, kit látnak szemeim. - hallottam meg az ismerős női hangot. - Hamarabb találkozunk, mint gondoltam. - mosolyodott el pimaszul.

- Tudsz az alkuról? - tereltem a szót egyből a lényegre. 

- Nagyjából. - bólogatott sokatmondóan Elizabeth. - Elég szar lehet. Főleg így, hogy egy halandó testbe lettél bezárva. - nevetett fel gúnyosan. 

- Még te is megtapasztalhatod. - fenyegettem. 

- Azt kétlem. - húzta el a száját. 

- Ne feledd, ha én nem húztalak volna ki a bajból még 100 évvel ezelőtt, már nem lennél itt. - folytattam. 

- Mit akarsz? - torzult el az időzítő tekintete. Tudta, hogy képes lennék módosítani az íteletet, azok után amit velem tett. Ha kell magammal fogom rántani a purgatóriumba. 

- Erőt. - feleltem komolyan. - Vissza akarom kapni a másik részem. - mondtam kertelés nélkül.

- Szóval újra időzítővé akarsz válni. - foglalta össze tömören. - Bocs, de ebbe nem tudok segíteni. - nevetett fel kínosan.

- Szerintem meg igen, ha nem akarod, hogy a mellettem lévő cellában lógj egy láncon. - válaszoltam egyhangún. 

- Rendben. Utána járok. - forgatta meg a szemeit. Elijah-t saját kezüleg akartam elpusztítani. Nem kértem soha szívességet a létem során, és ez ezután sem fog változni. Boldogan fogom megfosztani a gonosz lelkét a testétől.

- Köszönöm. - mondtam kedvesebben. Elizabeth egy nyugtalan kifejezéssel utoljára rám pillantott, és elhagyta a mocskos épületet. 

***

- Hol voltál? - lépett oda hozzám Adele, és aggódó tekintettel pásztázta az arcomat. 

- Dolgom volt. - mondtam szűkszavúan. 

- Mondd el. - kérlelt. 

- Nem tudok többé halandó lenni. - válaszoltam nyersen. Adele tekintete elkomorodott. 

- Újra időzítővé válok. - foglalta össze a mondandóm lényegét. - Nekem az a másik felem. Sokkal fontosabb mint hittem. Sosem fogok tudni boldog lenni ebben a gyenge testbe.  - mondtam őszintén, mire a lány arca egyre jobban eltorzult. Ő csak normális életet akart élni. Biztos vagyok benne, hogy örült, hogy én emberré váltam. Neki ez volt a normális. De nekem nem. 

- Megértem. - bológatott könnyes szemekkel. Tisztában voltam vele, hogy mindig is egy normális és boldog életre vágyott, de egy emberek által csúfolt kaszásba szeretett bele. Mégis, hogy vágyhatna normális életre velem? 

- Tudom, hogy ez most nehéz neked. - mondtam lágyabban, de a lány feltette a kezét, hogy hagyjam abba. 

- Hülyeség volt elhinnem, hogy mi normális életet élhetünk együtt. Hétköznapi életet. - felelt megtörten és idegesen a karikagyűrűjét forgatta a gyűrűsujján.  - Vagy normális életet élek nélküled, vagy tökéletlenül folytatom az életem veled. A kettő együtt nem megy, igaz? - csuklott el a hangja. 

- Igen. - mondtam ki fájdalmasan. - Te döntesz. - folytattam, és már az én szívem is összeszorult.

- Nem engedik, hogy boldog legyek. Élhetek, de nem lehetek boldog. Visszatértél, de valójában mégsem vagy itt. - mondta keményen.

- De itt vagyok. Mindig itt leszek. - állítottam az ellenkezőjét.

- Ameddig ember vagy! - szakított félbe. - Ha újra időzítő leszel, nem tudsz itt lenni velem mindig. - szipogta. 

Erre nem tudtam mit mondani. Csak megrökönyödve bámultam, ahogy a szíve összetörik. 

- Nem baj. - rázta meg a fejét. - Az én hibám. Nem kellett volna azt gondoljam, hogy mi egyszer normális életet élhetünk. - folytatta. 

-Sosem volt semmi sem normális. - válaszoltam gyengéden. 

- William Boyd. - mondta ki a nevem. - Ne merészelj elhagyni mégegyszer. - tette fel a  mutatóujját görcsösen. - Azt nem fogom megbocsájtani. 

- Sosem hagytalak el. - mondtam komoly hangvétellel, és lassú léptekkel közeledtem hozzá, míg ő hátrált. 

- De. El kellett hagynod. - ellenkezett. A háta a falnak simult, én pedig még közelebb léptem hozzá, hogy ne bírjon elmenekülni. 

- Érted tettem. - suttogtam a nyakába. A selymes bőrén felállt a szőr, és egyre gyorsabban emelkedett a mellkasa. 

Szólásra nyitotta remegő ajkait, de nem tudott többé több szót kipréselni rajta. A tekintete elveszett az én tekintembe. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással. Egyikünk sem mondott többet. Csak a lelkünk kommunikált a szívünkön keresztül. 

- Megőrülök érted. - folytattam, és az ajkaimat épp hogy az ő ajkaihoz érintettem. Adele lehunyta szemeit, és várta további mondandómat. - Csak érted létezem. - suttogtam az ajkaiba, aminek hatására zöldes-barna szemeit kinyitotta és tovább időzött a tekintetembe. - Akarlak. - suttogtam tovább, majd egy lágy csókot leheltem a nyakára, amibe beleborzongott. A szíve olyan hangosan kalapált, hogy a finom bőrén keresztül éreztem. 

- Ne játszadozz tovább. - kérlelt, és dús ajkait rátapasztotta az enyémre. 

- Nem játszadozom. - válltunk szét. 

- Ha ilyeneket mondasz, azzal megölsz legbelül. - sóhajtozott. 

- Mert fontos vagy. - izzodtam a vágytól. Világos barna hajtincseit kisodortam a nyakából, és lassan elkezdtem csókolni. Többször megszívtam a selymes bőrét, mire kéjesen sóhajtozott. Nyomot akartam hagyni rajta. Azt akartam, hogy a démon fajzat tudja, mindegy mennyire is próbálkozik sosem kaphatja meg Adele Brookot, mert ő mindenestül hozzám tartozik. 

Csipőjére pihentettem kezeim, majd merev erekciómat a nadrágomon keresztül hozzá nyomtam, miközben tovább haladtam a nyakától lefelé, a kulcscsontjáig. Kéjesen sóhajtozott minden mozdulatomra. A bőre forró volt, az ajkai pirosodtak, és elnyiltak. Fekete szoknyáját felhúztam, míg közben kigomboltam nadrágomat. Az alsóneműjét arrébb húztam, hogy szabadon belé hatolhassak. Az bugyiján keresztül éreztem, hogy nedves volt. Lüktető hüvelyébe nyomtam a férfiasságom. Az ajkai elnyiltak, és halkan nyögdécselt. Miközben vadul mozogtam benne, folyamatosan csókoltam nyakát, és az ajkait. A háta többször a hideg falnak csapódott. Egy idő után a csúcsra jutattam, és én is elélveztem benne mégegyszer utoljára. 

Halál sötét zúga - A KaszásWhere stories live. Discover now