Halál sötét zúga - A Kaszás

Újra együtt

*Adele szemszögéből*

Hosszú percekig öleltem az időzítőt. Nem tudtam elengedni, és nem is akartam. Mire kiszorítottam belőle a szuszt, lassan elválltam tőle. 

- Nem merek elnézni a másik irányba. - mondtam kétségbeesetten. - Nem akarom, hogy eltűnj megint. - tettem hozzá úgy, hogy még pislogni sem mertem. 

- Sosem hagylak többé magadra. - mondta megnyugtató komolysággal. 

- Mi van, ha csak álmodom? - remegtem az idegességtől. - Kérlek, mondd, hogy nem. - könyörögtem. Az időzítő közelebb húzott magához, beletúrt a hajamba, majd szenvedélyesen az ajkait rátapasztotta az enyémre. Olyan szevedélyesen és vadul csókoltuk egymást, hogy már majdnem elszégyeltem magam, mire rájöttem, hogy publikus helyen vagyunk. 

- Ez elég meggyőző volt? - lihegte az ajkaimra, majd homlokát neki támasztotta, az én homlokomnak. - A poklot éltem át nélküked. - suttogta. 

- Nem csak te. - kontráztam, és lehunytam a szemeim, hogy élvezhessem a közelségét. Megragadta a kezem, és rátette a mellkasára. A szíve hevesen vert. De a legfurcsább az volt, hogy volt neki biológiailag szíve. Mikor ember alakban is volt, sosem rendelkezett vérellátással, ezáltal mindig hideg volt a bőre. - Mégis hogy? - kérdeztem. 

- Mától kezdve William Boyd vagyok. - mondta gyengéden, mire nagyot dobbant a szívem. Nem tudom, hogy ez hogy volt lehetséges. Azt sem tudom, hogy ez vajon Elijah műve volt-e vagy csak szimplán ez lett a büntetése, hogy ember lett, de bármi is legyen én örültem neki, hiszen újra itt voltunk egymásnak.

- Akkor védekeznünk kell? - szökött ki a nem túl elegáns kérdés az ajkaim közül, mire pajkosan mosolyra húztam az ajkaim. 

- Azt hiszem, ez rajtad áll. - nevetett fel enyhén, és még egy csókot lehelt az ajkaimra. 

- Ms.Brook tán nem csak vőlegénye van? - lépett oda mellénk az idősek otthona első lakója, Olivia. 

- Még nem mondanám vőlegény- - kezdtem bele, de Will félbeszakított.

- De, igen. - vágott közbe a sötét szemű. Meglepett tekintettel néztem rá, majd abban a pillanatban a zsebéből kihúzott egy gyönyörű fénylő karikagyűrűt, amit gyűrűsujjamra húzott.    - Mivel nem ellenkeztél, ezt igennek veszem. - mosolyodott el pimaszul. A szívem a torkomba ugrott, és egy pillanatra sem akartam levenni a tekintetemet a helyes arcáról, ami most mégis megviselt volt. Elszorult a mellkasom, miszerint még mindig nem tudom mit élhetett át. 

- Igen. - nyögtem ki a válaszom utólagosan is. Bár, alig tudtam a gyűrűre koncentrálni. Fel sem fogtam, hogy mi történik a körülöttem. 

- Ez esetben ne felejtsen meghívni az esküvőre. - nézett fel rám Olivia, és megsimogatta a karomat, majd a nővérpult felé sétált.

Beszálltunk a liftben, közben gyors tárcsaztam Emily-t, de addig sem tudtam levenni a tekintetem róla. Egymással szemesztünk, míg Emilyvel beszéltem, hogy sürgős dolog jött közbe, így nem tudok segíteni neki a papírmunkába. Talán ő azért bámult így rám mert hiányoztam neki, de én viszont még mindig attól féltem, ha csak elnézek, abban a pillanatban eltűnik. 

A lakásba érve, óvatosan levette a cipőjét és meglepetten nézett körbe.

- Semmi sem változott. - ámult el.

- Mindent úgy hagytam ahogy volt, ha egyszer visszatérsz, tudd, hogy itt vagyok. - nyögtem ki egy kicsit szomorúan.

- Sokat szenvedtél. - mondta, de ez inkább úgy tűnt, mintha hangosan gondolkodott volna. Újra felém fordult, és tetőtől talpig végig mért. - Nagyon nehéz neked ellenállni Ms.Brook. - mondta vonzó hangnemmel és mosolyra húzta az ajkait.

- Talán fél, hogy elcsábítom Mr.Boyd? - mentem bele a játékába, és közelebb lépkedve átkaroltam. 

- Elég tüzes egy nőszemély. - felelte cinikusan, és szenvedélyesen megcsókolt. Újra akartam az érintését, a melegségét. Már 5 éve vártam erre. Ez a pár év olyan örökkévalóságnak tűnt. Elkezdtem kigombolni a sötét ingjét, aminek hatására az izmai megfeszelültek, majd lassan elvált tőlem. 

- Sok minden megváltozott. És nem szeretném ha megijednél. - kezdett bele.

- Miről beszélsz? Sosem ijednék meg tőled. - modtam komolyabb hangnemmel. Erőteljes kezével kigombolta az utolsó gombot is az ingén, és levette magáról. Az első dolog ami elém tárult, az a csuklón lévő bilincs nyom. Pirosas heg diszítette mindkét csuklóját. Elszorult a szívem. 

 - Ez még nem minden. - sóhajtott. Tenyeremet a mellkasára tapasztottam és borúsan néztem bele sötét íriszeibe. A tudat, hogy ezek a hegek az életemért vannak cserébe, legszívesebben az összeset magamra vettem volna. Az egyik kezével megragadta a karomat és a háta mögé vezetett. A hófehér bőrén rengeteg vékonyabb, hol vastagabb égési heg volt. Ettől csak még jobban felzaklatódtam. Az ujjamat végig húztam a hegein, azt kívánva bár én szenvedtem volna helyette. De továbbra is olyan vonzó volt számomra, hogy pár heg nem rondított az összképen, ahogy ő hitte.
Miután újra szembeálltam vele, szólásra nyitottam ajkaim. 

- Sajnálom. - suttogtam nehéz szívvel. - Nem érdemelted ezt meg. - folytattam kétségbeeseten. 

- Akkor kompenzálj érte. - húzta piszkos mosolyra az ajkait, így kilendített a negatív érzések hullámából. 

- Az csak természetes. - mosolyodtam el, míg ő csipőmre tette a kezét és közelebb húzott magához. - Ez az este, csak a miénk. - búgtam. Szenvedélyesen csókolni kezdtük egymást. Nem volt benne semmi durvaság. Csak szenvedély és gyengédség. Olyan gyorsan bújtam ki az elegáns öltözetemből, hogy azzal a gyorsasággal egy versenyt meglehetett volna nyerni. Will a hátamhoz nyúlt, majd kicsatolta a melltartómat, és egy pillanat alatt levarázsolta rólam a csipkés fehér bugyit. Lassú csókokkal hintette a testem minden porcikáját. Már éreztem a kemény férfiasságát a combomon, de láttam rajta, hogy nem akarta elsietni. És én sem. A karjaiban akartam maradni, olyan sokáig ameddig csak lehetett. Minden egyes bőrterülemenél megállt, és egy kicsit elidőzött. A melleimnél, a szeméremdombom körül, a kulccsontomnál, a nyakamnál, és még sok máshol. Halk sóhajok hagyták el a számat. Két ujjával behatolt a hüvelyembe, és azt kezdte mozgatni, aminek hatására halkan nyögdécseltem. 

- Az enyém vagy, Adele Brook. - suttogta a fülembe szenvedélyesen. Az agyam minden szavát itta. A testemet többé nem tudtam irányítani. Nem volt kontrollom felette. Hagytam, hogy ő vegye át az irányitást rajtam. Az ujjait kihúzta majd az erekcióját gyengéden belém tolta. Kéjes sóhajok szöktek ki ajkaim közül. A tempó egyre gyorsabb, és egyre erősebb volt. A markáns kezével, belemarkolt a csipőmbe, míg a lábaim a derekára kulcsolódtak, hogy még közelebb férkőzhessünk egymáshoz. Nem akartam, hogy vége legyen. Annyira elárasztott a nedvesség, hogy éreztem, hogy az ágynemű is olyan lett. Egyre erősebb tempóba mozgatta bennem a férfiasságát, így hangos nyögéssel élveztem el, míg éreztem, hogy ő is a csúcsra jut. Szevédelyesen megcsókolt a puha ajkaival.

- Még nem végeztünk. - húzódott pimasz mosolyra az ajkai, és a hasamra fordított. Még mindig olyan nedves voltam, akár egy szőkőkút, és minden porcikáját kívántam újra és újra órákon keresztül. Kéjes nyögdécseléseink töltötték meg a hálószobát. 
Az este nem csak a testünk szeretkezett, hanem a lelkünk is.