ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

hetedik fejezet

Villen Aisa

Felvettem a Pascale-tól kapott fehér inget és fekete farmert. Hajamat összefogtam és lementem csinálni egy kávét. Az ablakon nézelődtem ki amikor meghallottam, hogy Charles lefelé tart. Egy fekete póló volt rajta és egy rövid nadrág.
-Jó reggelt- köszöntem oda.
-Hogy aludtál?- mondta és nekiállt reggelizni.
-Borzalmasan- elmostam a csészémet és én is leültem az étkező asztalhoz.
-Újabb rémálom?- aggódó tekintettel nézett rám, ami igazán meglepett.
Nem válaszoltam csak egy aprót bólintottam. Tényleg katasztrofális volt az éjszakám. Alig aludtam valamennyit. Sokszor felkeltem és forgolódtam. Újra és újra ugyanaz az álom volt.

Csendben vártam amíg befejezi az evést. Ezután már indultunk is a kórházba. Egy eldugottabb helyen parkolt.
-Megvársz a kocsiban?- törtem meg a csendet.
-Ha neked jó akkor igen- szólalt meg az út alatt most először.

Kiszálltam az autóból és elindultam az épület felé. A nővérpultnál eligazítottak hova kell mennem és mit kell mondanom. Végigsétáltam a sebészet folyosóján és beléptem az említett szobába. Leültem az ágyra és ott vártam az orvosom. Nemsokára meg is érkezett a doktorúr. Megkérdezte hogy vagyok és megnézte a varrataim.
-Akkor ezt most kivesszük- mondta és elővett egy ollót és egy csipeszt.
Eléggé csípett és egy kicsit fájt is. Leragasztotta a sebeket.
-Ezek szépen be fognak gyógyulni, pár hét és márcsak hegek lesznek.- mondta és egy bíztató mosolyt villantott.
-A hegek- ismételtem halkan az imént hallott szavakat.
Azt orvos kiment, de én még kicsit maradtam. Szóval innentől kezdve már sose kapom vissza a régi testem. Mindig ott lesz a bizonyítéka a történteknek. Nem engedik elfelejteni a múltat. Elcsúfítva és megalázva éreztem magam.

Vissza mentem Charleshoz és fel sem tűnt, hogy az imént kicsordult pár könnycsepp a szememből. Beszálltam a ferrariba, mire furcsán nézett rám és ekkor jöttem. Gyorsan elkaptam a fejem és megtöröltem a szemem, mintha mi sem történt volna.
-Akarsz beszélgetni? - szinte suttogta és kikanyarodott a főútra.
-Nincs miről beszélni- erősen kifele bámultam az ablakon.
Lehet picit megbántottam, de nem érdekelt. Nekem is lehet rossz vagy nehéz napom, mint persze neki is. Haza menet megálltunk a banknál, hogy átvegyem az új bankkártyám és ezzel a szabadságom is. Holnap amint lehet elmegyek vásárolni pár dolgot.

Charles Leclerc

Kitettem a lányt a kórháznál és amíg várakoztam felhívtam Carlost.
-Lord Perceval téged is lehet hallani?- köszöntöt szokásos módján.
Hangjából hallhatóan majd kicsattant a jó kedvtől.
-Hali. Mi újság van veled?
-Nagyon semmi. A nagy család összegyűlt. Caco a mentális pihenés irányában elnéző, nem úgy mint a fizikai pihenésben. Ma pedig Lando Mupettal fogok golfozni. Veled?
-Meséltem a neve nincset tudod. Na nálam lakik, mert befogadtam.
-Na mi van hódító csak nem legyőztek?- nevetett fel.
-Dehogyis. Nem erről van szó. Hogyan mész jövőhéten a belga nagydíjra?
-Egész furcsa váltás de miért?- értetlenkedett tovább.

Még kicsit beszélgettünk Carlitoval, de megjött Aisa. Láttam hogy sírt. Vagyis legalább bekönnyezett. Ez nem jó jel ha valaki egy kórházból jön ki. Próbáltam nyitni felé, de nem engedett a sármomnak. Nem sokkal később visszamentünk a lakásba és csendben telt az este.

Villen Aisa

Éjfél volt, de még mindig ébren voltam. Egy pohár vizzel mentem fel a szobámba de megcsúszott a kezem és elejtettem. Hatalmasat csattanva szilánkosra tört az üveg a parkettán. Leclerc egyből benyitott és felmérte a helyzetet.
-Nem akartalak felébreszteni- kértem bocsánatot és már szedtem is össze a nagyon üveg cserepeket.
-Nem baj- hangja nagyon álmos volt. Egy póló és egy boxer volt rajta.- Hozok egy seprűt- mondta és ásított egyet.
Pár másodperc múlva megjelent kezében egy seprűvel és egy lapáttal elvettem tőle és feltakarítottam. Vissza vittem az eszközöket a fürdőbe és mikor vissza értem még mindig ott volt.

-Nem tudsz aludni?- engedett be a szobába és újra az ajtó félfának dőlt
-Nem akarok inkább. Megkímélem magam a rémálmoktól- válaszoltam és leültem az ágyra.
-Ez butaság. Aludni kell- igaza volt, de nem akartam bevallani hogy félek.- Tudom, hogy félsz.- mi ez valami gondolat olvasó???
-Nem félek. Én sose- erre csak nevetett egyet.
De jó, hogy éjszaka ilyen jó kedve van.
-Hát akkor aludj. Szia- már lépett is ki az ajtón.

Egy másodperc töredéke alatt rájöttem fel kell adnom. Tényleg rettegtem és ez nem mehet így tovább.
-Nem akarsz egy kicsit maradni?- félve kérdeztem meg és jól is tettem. Rohadt hülyén hangozhatott.
-Ha nagyon szeretnéd maradok- mondta és elfoglalta az íróasztalnál lévő széket.
Lekapcsoltam a villanyt és én is ágyba bújtam. Sokáig mind a ketten csendben nézelődtünk, de Charles így is hamarabb kidőlt egy széken mint én az ágyban. Nyugodtan szuszogása betöltötte a szobát. Nem volt szívem a széken hagyni ezért picit felébresztettem.
-Itt kényelmesebb- mutattam a magam mellett lévő helyre amit ő egyből elfoglalt.
Próbált nem kitúrni a saját ágyamból, de nem is szabadkozott miatta. Nem sokkal később már engem is elnyomott az álom.

Hajnalban szörnyű álomból riadtam fel. A homlokon szinte tüzelt. Remegtem és akaratlanul is sírtam. Ő egyből felkelt és magához húzott, hogy megnyugodjak. Amikor márcsak pár cseppnyi könny hullt a szememből fáradságtól rekedtes hangon megszólalt a fiú.
-A támadás?- bólintottam egyet ezzel mindenre válaszolva.

Sokáig így ültünk, de utánna elindult a nap. Neki edzeni kellett menni, én pedig vásárolni indultam. Vettem pár ruhát és egy telefont, amire már tényleg nagy szükségem volt.  A nap további részében természetesen Yukival és Elellel beszéltem. Mindent elmeséltem a lánynak, mire ő azt a következtetést vonta le, hogy szerelmes vagyok Charles Leclercbe. Ez teljesen abszurd és semmi valóság alapja nincsen. Végülis azt hiszem nem szeretem...

Szerintetek jó így, hogy váltogatok a szemszögök között? Mert igazából én sem tudom.