ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

huszadik fejezet

Charles Leclerc

Aisa eljött velem Monacoba, mert nem akartam egyedül hagyni. Próbáltam vele beszélni, de nem igazán akart megnyílni. Ez rosszul esett, de ő nem tehet róla. Fáj neki és nem tudja kontrollálni. Még nem áll készen és én nem is akarom erőltetni.

Szegény nagyon kimerült. Napok óta nem alszik vagy ha mégis akkor rémálmok gyötrik. Pont így volt most is.

Délután a kanapén elaludt, de nem sokkal később már zokogva kelt fel. Arca pirosabb lett és tekintete ködös. Csurom vizes volt és nagyon meg volt ijedve. Egyből megpróbáltam megnyugtatni, de nem nagyon sikerült.
-Itt vagyok. Semmi baj- mondtam halkan a lánynak.
-Annyira borzalmas volt- szipogta.
Egy tincset a füle mögé tűrtem és finoman megpusziltam az arcát.
-Zongorázok neked jó?- hirtelen jött az ötlet, de bele egyezett.
Leültem a zongora elé és ő is követett. Átölelt és hagyta, hogy játszak.

Villen Aisa

-Szia apu. Sajnálom, hogy egy ideje nem jöttem. Nagyon szerettem volna, de igazából féltem. Nem akartam és annyira sajnálom. Rosszul döntöttem tudom. Ez mind csakis az én hibám. Minden. Nem akarok mentegetőzni. Kérlek bocsáss meg nekem.
-Szia dongó. Örülök, hogy látlak. Már nagyon hiányoztál. Hogy van a család?
-Hát meg vannak.
-Hogy megy a suli?
-Ezért is jöttem. Már nem látnak szívesen otthon. Gondoltam picit világot látok. Felvettek Barcelonába az egyetemre. Végre azt tanulhatok amit akarok. És sajnálom, ha te sem érted meg miért teszem. Nem búcsúzni jöttem. Gyakran fogunk beszélni ígérem. Ugye nem haragszol?
-De. Nagyon. Cserben hagytad a családod. Anyád és a testvéreid sokkal jobbat érdemelnek nálad. Egyszerűen nem vártam volna ezt tőled. De nem te tehetsz róla. Én alkottalak ilyenné. Az én hibám vagy és az is maradsz. Már kicsi korodban is egy áruló voltál. Miattad vagyok ahol vagyok. Te voltál minden okozója! Szégyen vagy számomra. Sose felejtsd el miattad vagyok ma halott. Elárultál. Elárultál. Elárultál. Elárultál. Elárultál.

Zihálva ébredtem. Éreztem, hogy folyik rólam a víz. Remegtem és fájt a fejem. Charles aggódó tekintettel nézett felém és pár pillanat múlva már ott ült mellettem. Próbált nyugtatni, de nem igazán sikerült. Továbbra is apa szavai jártak a fejemben. Beleégett a gondolataimba amit mondott. Én öltem meg?

A fiú látta, hogy továbbra is rosszul vagyok és egyszer csak felajánlotta, hogy zongorázik nekem. Leült a hangszer elé és én is követtem derekát átöleltem, de a kezeit szabadon hagytam. Csodálatosan játszott. Végig látszott mennyire élvezi a zenét és ez rám is átragadt. Megmutatta egy két kezdeti szerzeményét és tényleg le voltam nyűgözve.
-Köszönöm- nyomtam egy puszit az arcára.
-Érted bármit megteszek- mondta és szavai hallatán hatalmasat dobbant a szívem.
Lágy csókot adott az ajkaimra és szorosan magához ölelt.

Nehéz volt az elmúlt pár nap. Soha életemben nem voltam még ennyire a padlón. Ha Charles nem deríti ki mi történt, lehet mai napig nem tudtam volna neki elmesélni. Kerültem a témát, mert nem éreztem, hogy már itt lenne az ideje erről beszélni. Anyát se hívtam fel. Ele beszélt vele és megbeszélték, hogy mikor megyünk "haza". A tervek szerint Ele ide utazik, holnap és holnapután már megyünk is tovább. Igazából Eleonor nélkül nem mentem volna. Így sem érzem biztosnak a dolgot. Félek mi fog történni, ha újra látom a testvéreim. Charles erősködött, hogy velünk jöjjön és igazából szükségem is lesz és van rá.

Miután befejezte a fiú a zongorázást, rendeltünk vacsorát. Nem volt semmi étvágyam, de nem hagyta, hogy megússzam ennyivel. Ettem pár falat sültkrumplit és máris éreztem, hogy ki akar jönni. Ittam egy pohár vizet és megvártam amíg Leclerc is befejezi a vacsorát. Ezután vettem egy forró zuhanyt, majd befeküdtem mellé a francia ágyba.
-Akarsz filmet nézni?- kérdezte mire csak egy fejrázás volt a válaszom.
Sokáig próbáltam elaludni, de igazából féltem az újabb rémálmoktól.
-Baj van?- kérdezte, hajnali három körül, amikor véletlenül felkeltettem.
-Nem.
Látszott mennyire kimerült. Az elmúlt időszakban folyamatosan csak rám figyelt. Pont ezért akartam, hogy hamar visszaaludjon. Nem is kellett sokáig várnom, mire újra békésen szuszogott.

Nem aludtam az éjjel egy percet sem. Az agyam csak járt és nem tudtam kikapcsolni. Kavarogtak a gondolataim. Reggel már inkább korán felöltöztem és reggelit csináltam Charlesnak. Nem sokkal később már egy szál boxerben jelent meg a konyhapultnál.
-Jó reggelt- nyomott egy csókot az ajkamra.
-Szia- köszöntem én is.
-Hogy aludtál?- kérdezte, mire én inkább csak belekortyoltam a teámba.
-Ez nem lesz így jó- mondta halkan, de én egyből felcsattantam.
-Tudom! És? Mit csináljak? Sajnálom, hogy vannak problémáim. Én kérek elnézést. Tudod mit? Inkább megyek sétálok egyet- leraktam a bögrém és már mentem is a bejárati ajtó felé.
Kiléptem, a hűvös őszi levegőre és csak elindultam valamerre. Kisebb, nagyobb bolyongás után egy házhoz jutottam. Nem tudom, miért jöttem ide. A személy akit kerestem éppen a postáért lépett ki a házból. Ahogy észrevett elmosolyodott és beinvitált a szép családi házba. Nem jártam még itt, mégis valahogy ide jutottam. Ez mi ha nem valami féle suggallat?
-Kérsz valamit?- kérdezte a nő és leült velem a kanapéra.
-Nem köszönöm- utasítottam el az ajánlatot.
-Biztos valamiről szeretnél beszélni ha már itt vagy. Mond nyugodtan! Arthur nincs itthon szóval minden köztünk marad- mosolygott Pascale és én egy nagy levegőt vettem.
-Nem tudom mit tegyek- mondtam és könnyes szemmel elmeséltem töviről hegyire mindent.
-Jaj édesem. Annyira sajnálom. - mondta és ölelésbe vont.
-Sajnálom, hogy idejöttem. Úgy éreztem Charlessal erről még nem tudnék beszélni. Más nem maradt nekem- váltam el tőle.
-Én bármikor meghallgatlak. És egyáltalán nem bánom, hogy itt vagy. Fontos vagy a fiamnak és így nekem is. Olyan sokat mesél rólad. Nagyon szeret téged az egyszer biztos.- ledermedtem a szavak hallatán.
Ezt még Charles sose mondta így ki és valójában azt hittem nem ilyen biztos az érzéseiben. Ha az anyukája így észrevette akkor annak biztos van valami alapja.
-Én hülye meg ott hagytam- suttogtam és furdalt a lelkiismeret. - Nagyon köszönök mindent, de nekem lassan mennem kell- álltam fel a kanapéról.
Elbúcsúztam a nőtől és úgy éreztem, mintha jelenleg anyám helyett anyám lenne.

Fogtam egy taxit és a reptérre mentem. Ele gépe pont akkor szállt le, amikor beléptem a hatalmas csarnokba. Nem kellett sokat várnom és már meg is érkezett.
-Ó édesem- húzott magához.- Annyira sajnálom, hogy nem voltam ott amikor kellettem volna.
Könnyek szöktek a szemembe, de gyorsan letöröltem őket. Kimentünk az épületből és egy taxival elindultunk a fiú lakására.

Beléptünk és egyből szembe találtam magam Charlessal. Ele felment a vendégszobába, hogy megtudjuk beszélni a dolgaink Leclerccel.
-Figyelj sajnálom, amit a fejedhez vágtam- kezdtem a bocsánat kérést.- Nagyon hamar kiborultam, pedig nem kellett volna. Nem fogok magyarázkodni. Nem érdemelsz meg és ezt jól tudom. Nem várom el, hogy elkísérj a családomhoz. Nem akarok semmit rád erőltetni és nem is fogok. Úgy döntesz, ahogy akarsz.
-Nem erőltetsz semmit, mert nem megyek.- mondta mintha csak valami jelentéktelen dolog lenne.
Lassan csengeni kezdett a fülem és nem tudtam jól hallottam e amit mondott. Nem akadhattam ki, mert joga van azt tenni amit akar. Mégis lassan összetört a szívem és bekönnyezett a szemem. Mintha átment volna rajtam egy úthenger és megsemmisítették volna a lelkem.  Egyszerűen bólintottam egyet és elindultam a vendégszobába Elehez. Minden lépéssel egyre nehezebbnek éreztem a légzést.