ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

huszonkilencedik fejezet

Villen Aisa

-Szia- köszönt Oscar.
-Hali. Ugye nem vártál rám sokáig?- kérdeztem és felkaptam a táskám a vállamra.
-Nem. Még nekem is volt egy kis dolgom- mondta majd elindultunk a parkoló felé.
Beültünk az autójába, majd kigurultunk a főútra.
-Egy közeli éttermet választottam. Remélem jó lesz- kérdezte.
-Persze.

Megérkeztünk és elfoglaltunk egy asztalt. A hely egy kis családias vendéglő volt. Tetszett mennyire barátságos a pincér is amikor kikértük az ebédet. Igazából nem voltam éhes. A gyomrom görcsbe volt amióta elindultunk. Nem akartam sokáig húzni a dolgot, de nem tudtam mit is mondjak.
-Valami baj van?- nyúlt az asztalon lévő kezemért- Olyan csendes vagy ma. A tegnap esti Leclerces vacsora?
-Részben- adtam rövid választ.
-Min kaptatok ennyire össze?- kérdezte, majd kiegészítette még a mondandóját- Persze ha nem akarsz róla beszélni nem erőltetem.
-Régen volt köztünk valami, de utánna nagyon megbántott. Nagyjából ennyi az alap sztori.
-Oh... Értem- hallgatott el a fiú.
Miután megérkezett a rendelés kedvesen megköszöntük a pincérnek, de egyikőnk sem kezdett neki az evésnek.

-És érzel iránta valamit?- tette fel hirtelen a kérdést, mire csak egy apró bólintás volt a válaszom.
-Eleinte azt hittem lehet köztünk több mint barátság, de így már világos. Nem neheztelek rád, csakis Charles az aki szúrja a szemem. Egy ilyen lányt nem érdemel meg- mondta mire elfogott a bűntudat.
-Annyira sajnálom, de még én sem tudom mit érzek. Te tényleg nagyon kedves vagy és én is nagyon szerettem volna, hogy működjön, de...
-Közbelépett Charles Leclerc- fejezte be a mondatom.
-Igen.

-Tudod én nem hiszek a véletlenekben. Szerintem ez így volt megírva. Téged nem nekem és engem sem neked szánt a sors. Persze nem azt mondom, hogy nem fáj ez az egész, csak nem ez a végem. Jövőre úgyis új fejezet indul az életemben, és talán így lett egy új barátom?- nagyon meglepett az optimizmusa.
-Örülnék neki- mondtam és lassan mosoly ült az arcomra.
-Akkor folytassuk ezt a baráti ebédet- mondta és egy pillanat múlva már valami teljesen másról magyarázott.

Ahoz képest amire számítottam, ez egy kellemes csalódás volt. Az ebéd után már nem gyötört semmi féle bűntudat vagy megbánás. Végre úgy éreztem élek és semmi más nem számít.

Megígértem a monacóinak, hogy vele vacsorázok. Azt mondta hétre legyek kész, és ehez sikerült is tartanom magam. Egy fehér nyári ruhát vettem fel a meleg miatt. Tisztára ez a sok utazás és éghajlat változás kikészít. Nem volt kedvem, ezért nem sminkeltem ki magam. Csak egy szempillaspirált tettem fel és ennyi.

-Gondoltam valami laza vacsi lenne a legjobb- mondta Charles miközben lehajtott a főútról egy erdei útra.
-Ugye nem vagy kannibál vagy ilyesmi?- kérdeztem mivel elég furcsa este egy erdőbe vinni valakit enni.
-Úristen! Ne! Lebuktam. Na jó ezért innen már nem mehetsz haza. Sajnálom- mondta kicsit nevetve.- Komolyan csak ez jutott eszedbe?- kérdezte enyhén kiakadva.
-Elsőre igen.
-Milyen kedves tőled- mondta majd leállította az autót, kivett hátulról egy táskát és felém fordult.- Gyere innen még egy kicsi séta.

Mindenki adjon hálát amiért ebből a fiúból autóversenyző lett és nem túravezető. Talán negyedik próbálkozásra jutottunk el a megfelelő helyre. Egy piknik pad volt a tisztás szélén. Gyönyörű volt még így este is a hely.
-Azt hittem legalább tudod az utat- kötöszködtem vele amíg a kipakolta amit magával hozott.
-Tudtam én, hiszen itt vagyunk- mondta büszkén majd kezembe nyomott egy ételest *.
-De aranyos vagy, hogy egy vacsorára ennivalót is hoztál- vigyorogtam, mire csak unottan rám nézett.
-Ma nagyon kötekedős vagy- lépett hozzám közelebb.
-Tényleg?- húztam az agyát továbbra is.
-Igen- mondta amikor már a testünk teljesen egymásnak simúlt.
-Csak elememben vagyok- mondta és a nyaka köré fontam a karjaim.
Finoman a tarkójánál lévő hajával kezdtem játszadozni, mire csak csókba hívott. Nyelve finoman hozzáért az enyémhez amíg a kezei a derekamon pihentek.
-Ehez hozzá tudnék szokni- mondta amikor elváltunk egymástól.
-De ne tedd- mondtam kötekedve, mire csak durcásan elengedett.
-Együnk inkább- jelentette ki, miközben hangosan felnevettem.
Evés után sétálni akartam vele az erdőben, de kijelentette örüljek ha a kocsiig vissza találunk majd. Beszélgettünk minden. Elmesélte, hogy készül az év utolsó futamjára, vagy éppen hogy mitől tart. Kitárgyaltuk, hogy az anyukája hogy leszidta az úgymond szakításunk után. Persze egy pillanatig se bírtam abba hagyni a röhögést. Nagyon imádom a Leclerc családot és ezt hangoztattam is.

-Ugye holnap a verseny után látlak?- kérdezte a folyosón.
-Persze. Majd drukkolok- túrtam bele a hajába és még az este utoljára magához húzott.
Hosszas ölelésbe vont és egy puszit nyomott a homlokomra. Megvárta amíg bemegyek a szobámba és csak utánna ment el.

Charles Leclerc

Amikor kiszálltam az autóból boldog voltam. Örültem a második helynek is, de még inkább annak, hogy Aisa várt rám. Ott állt a tömegben és látszott, hogy egy picit el van veszve. A pezsgős ünneplés után még gyorsan letudtam az interjúkat és a lány keresésére indultam.
-Ha Aisát keresed, akkor az öltöződben van. Ha mást akkor nem tudok segíteni- mondta Andrea amikor elfutottam mellette.
-Köszi haver- pacsiztam le vele és fél lábbal már a motorhomeban jártam.

-Ügyes voltál- gratulált a lány amikor beléptem az öltözőbe.
-Sajnos nem elég hangosan szurkoltál- mondtam és cserébe megforgatta a szemét. -Na hol a jutalom csókom?
-A hangos szurkolóid között- vágta rá, de nem érdekelt.
Átöleltem a derekát és magamhoz húztam. Ő ösztönösen az egyik tenyerét  az arcomra tette amíg a másikat a mellkasomra. Gyöngéden elkezdte lejjebb húzni a felsőtestemen a kezét és meg sem állt egészen a hasamig.

Még mielőtt elváltunk volna egymástól valaki egyszerűen berontott.
-Figyelj haver a többiekkel megiszunk valamit- mondta Carlos majd megállt és minket kezdett fürkészni- Remélem megzavartam valamit, mert nem akarok még gyereket.
Éreztem ahogy a fejem egyre vörösebb lesz és ez a lánynál sem történt másképp. Nem hagytam, hogy eltávolodjon tőlem. Nem akartam, hogy Carlito miatt kínosan érezze magát.
-Tudod a kopogás nem csak mítosz. Az egy létező dolog- néztem komolyan a spanyolra és bevallom mérges voltam, amiért elrontotta a pillanatot.
-Hát na, én nem akarom bántalmazni az ajtódat- mondta továbbra is teljesen zavartalanul- Tehát. Azt akartam mondani mielőtt észrevettem milyen szexuális kapcsolatod van, hogy elmegyünk inni páran. Ott lesz Lando és Ele, George, Alex, Danny, Max meg amúgy nem tudom kik még. Szóval ugye jössz?- nézett rám, majd helyesbített- Ugye jösztök?
Én csak kérdőn Aisára néztem, aki persze bele ment az ötletbe.

*tudjátok az az ételhordó doboz, ha valaki nem értené.