ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

tizenharmadik fejezet

Villen Aisa

-Hogy mit csinált?- akadt ki legjobb barátnőm.
-Lehet csak véletlen volt- igen hülye kifogás, de ebben a szituációban már mindent elképzeltem és egyik se tűnt valós indoknak.
-Persze. Gyere ide hagy csókoljalak meg véletlenül- mondta és ölelgetni kezdett.
-Na! Vedd komolyan a helyzetet- parancsoltam rá a lányra.
-Én teljesen komolyan veszem. Az egyetlen közülünk aki nem veszi ezt halál komolyan az te vagy. Mi az hogy véletlen? Nem lehetsz ilyen hülye. Tényeket cáfolsz meg- szembesített a nyilvánvalóval.
Elterültem az ágyon és ő is követett. A plafont kezdtem bámulni és egy nagyot sóhajtottam.
-És most mihez kezdjek?- tettem fel a költői kérdést és nem vártam választ.
Természetesen Ele egyből reagált.
-Viselkedj úgy vele ahogyan ő veled. Ha holnap bunkó fasz lesz, akkor te is legyél bunkó fasz.
Ilyen idióta tanácsot még életemben nem kaptam, de igazából nekem sem volt jobb ötletem.
-Rendben. Amúgy mizu van Norrissal?- kezdtem kuncogásba és vártam, hogy ő is meséljen az estéjéről.

Charles Leclerc

-Mit csináljak? Nem akartam megcsókolni. Vagyis inkább én sem tudtam róla, hogy meg akarom csókolni- mondtam és rádőltem az asztalon heverő kezemre.
-Beszéld meg vele- ajánlotta Pierre, ami végülis tök logikusnak tűnt.
-Te hülye vagy? Na nem. Az magyarázkodás ként hatna. Azt pedig ugye nem akarod Charles?- fordult felém Carlos mire újra ülő pozícióba helyezkedtem.
-Igazából nem tudom mit akarok- vázoltam fel az egész ügyet.
-Hagyd, hogy most ő irányítson. Csak akkor avatkozz közbe amikor úgy érzed alkalmas. Ha pedig ő beszélni akar, akkor majd tudni fogod mit mondj- mondta ki végül a megoldást Carlito.
-El sem hiszem hogy tőletek kérek tanácsot- nevettem fel és fojtattuk a reggelink elfogyasztását.

Miután ettem még beszéltem Andreaval és elindultam a lift felé. Beléptem és már záródtak volna az ajtók, amikor egy ismerős hangot hallottam.
-Légyszi ne záródj be- kiabálta és hallottam hogy fut.
Oda tettem a lábam az ajtóhoz és vártam, hogy újra kinyíljon. Ott állt velem szembe. Zihált a rohanástól. Egy fekete melegítő nadrágot viselt és egy sárga pulcsit. Haja ki volt bontva és apró hullámokban hullott a vállára. Belépett mellém és a padlót kezdte szugerálni.
Elindult a felvonó felfelé mi meg síri csendben álltunk egymás mellett. Nem tudtam mit kellene mondanom vagy tennem. Este óta százszor elképzeltem ezt a jelenetet, de nem volt tervem. Egy gondolat járt csak a fejemben és úgy voltam inkább kimondom hangosan.
-Nem tudom mi történik- mondtuk teljesen egyszerre.
A szemembe nézett és próbált valamit kiszedni belőlem. Ezt onnan tudom, mert én is ezzel próbálkoztam.
-Kezdjük előről?- kérdezte félve.
-Legyen- boldogan bele egyeztem, mert ez azt jelenti nem akar lepattintani. -Charles Leclerc, aka Lord Perceval- nyújtottam kezet, amit mosolyogva elfogadott.
-Villen Aisa, aka neve nincs- nevetett és ettől nekem is nevetnem kellett. Észre se vettem mikor állt meg a lift és nyílt ki az ajtó. Ele már egy ideje valószínűleg előttünk állt.

-Ha esetleg nem nagy probléma akkor közbe avatkoznék. Nagyon rosszul vagyok Aisi.- eléggé nyúzottnak tűnt.
Arca pirosan tüzelt. Homlokán izzadság cseppek gyöngyöztek. Ajkai egy picit remegtek. Csoda hogy megállt a saját lábán.
-Semmi baj. Akkor majd máskor megyek Faenzába- olyan egyszerűen lemondott élete legfontosabb interjújáról a barátnője miatt.
-De értem kérlek ne mondd le! Majd valahogy megleszek.- látszott hogy tényleg nagyon bánja a dolgot.
-Nem! Szó sem lehet róla. Megvárjuk amíg jobban leszel és majd utánna vagy haza vagy a gyárba megyünk. Szerintem az Alpha Tauri meg lesz addig is nélkülem.- egy apró nevetéssel próbálta leplezni szomorúságát.
Az arcára minden ki volt szinte írva és belül szerintem örült, hogy ezt Ele nem látja. Csalódott volt, de ennek ellenére is inkább a barátnőjére koncentrált. Tudtam jól, hogy nem ezt érdemli. Nem ezért tanult olyan sokat, de nincs választása. Valaki másnak most nagyobb szüksége van rá. A gondolat menetem egy érdekes ötletet szült.

-Van egy ötletem- a két lány hirtelen felém fordult- szóval, Pierre úgyis megy a gyárba. Majd lebeszélem vele hogy elvigyen. Gondolom nem kell majd sokáig győzködni. Ele, rád pedig vigyázok amíg jobban leszel és ha minden oké hazaviszlek. Így mindenki jól jár.- mind a ketten megkönnyebültek.
-Na jó én vissza fekszek mert idehányok- jelentette be Eleonor és már botorkált is vissza a szobába. Amikor eltűnt az ajtó mögött Aisa újra a szemembe nézett.
-Nagyon köszönöm. Tényleg. Mindig te húzol ki a pácból- mondta lágy hangon.
-Csak segíteni akarok.
-Még egyszer köszönöm- lassan megölelt.
Kezeim a csípőjére raktam és úgy húztam magamhoz. Próbáltam nem észrevehetően beszívni az édeskés illatát. Mámorító a lány. Ehez kétség sem fér. Nem sokkal később elhúzódott tőlem és egyből hiányolni kezdtem.
-Még találkozunk új idegen- mondta és bement a szobájába.
Olyan deja vu érzésem volt. Így váltunk el legutóbb is. Most új esélyt kaptam és nem ronthatom el.

Villen Aisa

Pierrel még délután nekivágtunk a három órás útnak. Jó volt a hangulat. Eddig szinte nem is ismertem, viszont nagyon jól kijöttünk már az út elejétől kezdve. Sokat nevettem amikor karaokezni kezdett vezetés közben. Beszélgettünk minden féléről és egyszer valahogy Charles lett a téma.
-Nem unod már kiskorod óta hallgatni?- kérdeztem mire csak elmosolyodott.
-Igazából de. Kiskorom óta legjobb barátok vagyunk, mert a családunk jóban van és együtt kezdtük el a versenyzést. Mindig volt köztünk egy kis viszály, de ez csak a pályán élt. Ahogy levettük a sisakot újra az a két kissrác voltunk, mint azelőtt. És szerencsére ez most is így van. Nem neheztelünk egymásra, ha a másik éppen jobban megy vagy ilyesmi. Valahol elfogadjuk és tovább lépünk. Ez a barátságunk alapja. Szinte már a testvérem- jó volt hallgatni, ahogy a francia boldogan  áradozott.
Az út további részében beszélgettünk Yukiról és a furcsa szokásiaról, az egyetemről, Ele és Lando alakulásáról, sőt még fogadtunk is. Amikor elhaladtunk a Faenza tábla mellett a gyomrom ösztönösen görcsbe rándult.
-Megérkeztünk- szólt Pierre és leparkolt a Hotel előtt.