ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

harmincharmadik fejezet

Villen Aisa

-Úristen!! Aisa!!- rohant oda hozzánk a legkisebb Leclerc.- Annyira vártalak már- ölelt át a fiú és igaza volt a bátyjának. Tényleg nagyon be volt zsongva.
-Én is annyira örülök neked drága kistestvérem, hogy mindjárt kiugrok a bőrömből- mondta gúnyosan Charles mire Arthur ránézett.
-Ja, hogy te is itt vagy?- játszotta a meglepettet.
-El is felejtettem mennyire rossz a humorod- tromfolt rá a másik.
-Na és én most elindulok és nem érdekel, hogy jösztök e utánnam- jelentettem ki és már nyúltam is a csomagjaimért, de Arthur megelőzött.
Egészen a kocsiig cipelte a táskám mint valami londiner.

Az autóban egy pillanatra sem volt csend. A két fiú vagy veszekedett valamin vagy pedig mesélték a mindennapjaikat egymásnak. Én csak jót mosolyogtam ezen az egész szituáción. Aranyosak voltak így ketten. Már csak azt vártam, hogy Lorenzo is csatlakozzon és teljes legyen a csapat.

A jól ismert háznál Arthur leállította a kocsit. Megvárta amíg kiszedjük a dolgaink és egy rövid búcsú után már hajtott is tovább. Elvileg valami fontos dolga akadt, de Charles szerint csaj van a dologban. Felmentünk a lakásba és már rutinosan húztam is le a cipőm.
-Ugye nem a vendégszobában akarsz aludni?- húzott közelebb magához a fiú.
-Hát ha neked meg felel akkor nem- túrtam bele a hajába.
-Hidd el az lenne a legrosszabb rémálmom, ha külön aludnánk- nyomta ajkait az enyémhez.
Kezét a derekamra tette és szoros ölelésébe vont.

A tökéletes pillanatot persze a telefon csörgése szakította meg. Elhúzódott tőlem és felvette a készüléket.
-Te meg mi a francot akarsz pont ilyenkor?- dühöngött a fiú a telefonba.
-Bocsi Amigo, de ez van. Nem vagyok naptár, hogy számon tartsam mikor érsz rám- háborodott fel Carlos, de így is hallatszott ahogy kuncog.
-Mond mit szeretnél?- tért a lényegre a párom.
-Ja csak gondoltam beszélgethetnénk haver. Meg akartam kérdezni hogy van a lábikód, de látom te nem vagy vevő erre. Én a lelkem kiteszem a mágikus barátságunk építésén, amíg te csak csajozol. Szépen állunk mondhatom- adta elő magát a spanyol.
-Na jó én nem érek most erre rá- jelentette ki Leclerc és már bontotta is a hívást.

-Na és most mi olyan vicces?- fordult felém, miközben én már a könnyeimmel küszködve nevettem.
-Annyira imádom Carlitot- adtam rövid választ és elterültem a kanapén.
Charles felvitte a táskáink az emeletre és átöltözött. Időközben kitaláltam, hogy főzök valami finom vacsorát kettőnknek. Végül ez sikerült is. Már régóta ki akartam próbáltatni vele azt a tipikus magyar lángost, úgyhogy azt készítettem el. Nem sokkal később már ott téblábolt a konyhában engem akadályozva. Persze rá nem tudok haragudni ezért se. Amíg én sütöttem, addig ő meg is ette ami elkészült.
-Ez nagyon finom volt- adott egy puszit és már indult is a nappaliba.
Amíg én is megvacsoráztam addig ő a laptopján válaszolt néhány üzenetre és szokásosan megnyugtatta Andreat az egészségéről.

Reggel korán keltem. Nem tudom miért. Egyszerűen csak nem bírtam tovább aludni. Felöltözni még nem volt kedvem, úgyhogy pizsamában kezdtem rendet rakni. Kicsit rendbe szedtem a konyhát, amit tegnap este nem sikerült. Beraktam egy adag mosást. Végül egy csésze teával kiültem az erkélyre.
A hideg levegő ellen kivittem magammal egy plédet és úgy ültem le a kényelmes székre.

Annak ellenére ami történt, szerettem Monacot. Mindig is azt gondoltam, hogy ez csak amolyan nyüzsgős hely, ahová csak az adókedvezmény miatt költöznek az emberek. De belátom tévedtem. Tényleg szép és bámulatos. Imádom a kis utcákat és a történelmi helyeit. Elképesztő emberek élnek itt, színészektől kezdve az én forma 1-es pilótámig.

-Jó reggelt Szerelmem- lépett mellém az említett.- Mikor keltél?
-Nem tudom. Elég korán- adtam választ és inkább visszamentünk a lakásba.
-De minden oké?- nézett rám aggódó tekintettel.
-Persze.
-De teljesen biztos?- faggatott tovább.
-Igen. Igen. Igen- adtam tudtára a dolgot és végre elfogadta.

Délelőtt bevásároltunk gyorsan, majd nekiláttam a készülődésnek. Ismerem Pascalet, de akkor is jó benyomást akartam tenni. Egy fehér garbót választottam és egy bézs nadrágot. A hajam felfogtam és egy kicsit sminkeltem is. Miután minden megvolt elindultam a nappali felé, ahol a fiú várt rám.
-Mehetünk?- nézett fel a telefonjából.
Én csak egy aprót bólintottam, mire felállt a kanapéról és elindult felém. Egy sötétkék ing volt rajta egy fehér nadrággal. Hihetetlenül jól nézett ki mint mindig. Nem akartam feltűnően végig mérni, de végül sikerült. Ahogy észrevette egy szexi mosoly jelent meg az arcán amivel sikeresen zavarba hozott.

Miután beültünk mind ketten a Ferrariba egyből beszélni kezdett.
-Ele merre lesz szilveszterkor?- tette fel a kérdést.
-Nem tudom. Valószínűleg Landoval. Mert?- bevallom kezdtem kíváncsi lenni.
-Semmi, csak valamit meg kell beszélnem Landoval- tudta le a válasz adást és már terelte is a témát.
-Nem sokára itt a szülinapod- dobta fel.

Igazából ha nem mondja, akkor eszembe se jutott volna. Január 1-jén születtem, ami elég nagy szívás. Ilyenkor mindig mindenki az új évvel van elfoglalva ezért nehéz akárkit is találni, aki velem töltené ezt a napot. Általában a barátaim többségének ez csak a józanodásról szólt. Ele volt eddig az egyetlen aki tényleg ott volt ilyenkor. Sosem ivott az újévre, csak azért, hogy velem százszázalékosan ott tudjon lenni a szülinapomon. Természetesen ezért mindig is tiszteltem. Ő tényleg egy igaz barát. Sajnálom, hogy idén Landoval tölti az ünnepeket és így nem ér ide.

-Egy újabb évvel öregebb leszek- nevettem fel.
-Amikor kicsi voltál, hogy ünnepeltétek meg?
-Általában hajnalig fent voltunk. Majd alvás és amikor nagyjából délben felkeltünk elmentünk a mamámhoz. Ő sütött tortát. Ezután persze a nap zárásaként korcsolyáztunk és kb ennyi. Egyik évben nagyot estem a jégen, úgyhogy eltört a karom. Anyáék bevittek a kórházba és a gipszelősök rájöttek, hogy szülinapom van. Énekeltek nekem. Emlékszem anya nagyon szomorú volt, mert azt hitte, hogy ezzel tönkretette a napom. Hiába az volt a legszebb szülinapom. Az volt az utolsó szülinapunk együtt. Következő évben apát lecsukták- idéztem fel az emlékeim és akaratlanul is legördült egy könnycsepp.
-Annyira sajnálom Aisa. Nem akartalak felzaklatni- kért bocsánatot Leclerc.
-Nincs semmi baj Charles. Ne aggódj. Ez a történetem része amiről nem tehetsz. Mindegy, hogy kimondom vagy sem akkor is bennem él. Te nem vagy hibás a fájó emlékeimért- nyugtattam meg, mert látszott hogy tényleg sajnálta a dolgot.