ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

tizedik fejezet

Charles Leclerc

A belga nagydíj borzalmas volt számomra. 5 másodperces büntetést kaptam és csak hatodik lettem. Persze örültem, hogy Carlos fel tudott álni a pódiumra, de akkor is rosszul esett a dolog. Hollandiában már jóval több pontot tudtam hozni a csapatnak a harmadik hellyel. Ez az év egy igazi hullámvasút. Év elején minden jó volt. Szárnyaltunk. Most meg borzasztó harcot kell vívni akár a hatodik helyért is egy egy versenyen. Persze nem panaszkodok, hiszen a Ferrarinál vagyok. A nagyok között lehetek és ez tényleg egy valóra vált álom. Jules is ezt akarta és érte is küzdök minden álló nap. Nem adhatom fel, pedig neki kéne ma is itt lennie nem nekem. Minden reggel úgy kelek fel, hogy a mai nap más lesz. Hátha valami megváltozik. És gyakran érzem, hogy jó helyen vagyok. Hiszen mindenem meg van. A családom támogat és ez a fontos. Vannak igaz barátaim akikkel mindent meg tudok beszélni és remek emberekkel vagyok körülvéve. Belőlük erőt tudok meríteni a nehezebb napokon. Szóval újult erővel vágok neki Monzának.

Villen Aisa

- Aisi ez nem hiszem, hogy jó ötlet- kapaszkodott teljesen a karomba Ele.
-Nyugodj meg nem lesz semmi baj- próbáltam segíteni a helyzeten amennyire csak tudtam.
-Mi van ha lezuhanunk??
-Akkor azt úgyse fogod látni- piszkáltam és a mérges arckifejezésén nevettem.
-Nem vagy vicces humorzsák- mondta és el is szakadt a kezemtől.
Hátra dőltem az ülésemben és próbáltam élvezni a repülő utat. Ele időközben zenét kezdett hallgatni szóval nem volt társaságom. Átnéztem még egy két papírt és elolvastam pár jegyzetem. Mindenre fel akartam készülni. Nagyon izgultam már ez az út miatt, ezért is hoztam magammal Eleonort. Éppen Olaszországba tartottunk, azon belül is először Monzába. Megbeszéltem Yukival, hogy eljövök megnézni. Ennyivel tartoztam is neki. A verseny után, pedig Faenzába látogatok el az Alpha Tauri gyárába. Ideje lenne gyakorlatot végeznem még mielőtt befejezném az egyetemet. Telefonáltam párat és azt mondták szívesen elbeszélgetnek velem a többit meg majd meglátjuk. Mondjuk szerintem Yuki is adott egy kis promóciót, de igazándiból nem zavar. Tudom, hogy csak jót akar és amúgy is megmutatom mire vagyok képes.

Elég hamar eltelt a repülő út. Összeszedtem Elet és elindultunk a hatalmas váróba. Yuki azt mondta kijön értünk és így is tett. Ott várt minket Pierrel a kijárat mellett. Ők még nem találkoztak Elellel.
-Sziasztok- öleltem meg őket.
-Ele vagyok- mutatkozott be a lány és a fiúk is követték a példáját.
Természetesen a kézfogás itt is elmaradt.
-Na akkor menjünk- mondta Pierre és elindultunk a parkoló felé.
Beszálltunk mind a fehér autóba és Pierre elindult a szálloda felé. Leparkolt a gyönyörű épület előtt és bementünk. -Mond milyen- parancsolt rám Ele, aki mindent el akart tudni képzelni.
-A falak nagyon halvány szürkék. A bútorok fehérek és bézsek. Nagyon tágas az előtér és minden nagyon elegáns és ízléses- adtam gyors körül írást ahogy szoktam.
Neki mindig is fontos volt, hogy tudja milyen a környezete. Akárhova megyünk állandóan az apró részletek érdeklik, amiket néha már el sem tud képzelni. Ilyenkor mindig kicsit összeszorul a szívem és bekönnyezik a szemem, amit ő sose láthat. Annyira próbálok neki mindent megadni, de a legnagyobb kincset mégsem tudom. Fáj arra gondolni mit érezhet amikor mesélek neki arról mit látok, hogy tudja miből marad ki.

Elfoglaltuk a szobánkat. Nagyon szerencsések voltunk, mert a csapat állta a szállásunk költségeit, ezért ugyanott kaptunk helyet ahol a pilóták is. Egy emeletre kerültünk Yukival. Belépve a hatalmas szobába ámulatba estem. Két hatalmas ágy volt egymás mellett. Volt egy kisebb kanapé és egy nagy tv is. A fürdőszobában kád és zuhanyzó is volt. Csodás kilátás nyílt a városra és maga a szálloda gyönyörű parkjára.

Megbeszéltük, hogy este közösen lemegyünk vacsorázni. Egy fekete tapadós ruhát vettem fel és copfba fogtam a hajam. Ele egy lenge, de elegáns fekete nadrágot vett fel és egy hátul megkötős bordó toppot. Lementünk a hallba és ott vártuk a fiút. Nemsokára meg is érkezett és elindultunk a szállodta éttermébe. Egy hátsóbb asztalhoz ültünk és kikértük a vacsoránkat. Egyszer csak egy hangosabb társaság lépett be az ajtón. Egy nagyobb asztalnál foglaltak helyet. A tömegben jó pár ismerős arcot kiszúrtam. Ott volt Carlos, Alex, George, Pierre, Lando és Ő, Charles Leclerc. Végül sosem hívtam fel, de ő sem keresett addig amíg Barcelonában volt. Sokáig bántam is a dolgot. Utánna meg úgy gondoltam már kínos lenne és ő úgysem akarna velem beszélni. Pedig jó lett volna csak úgy elmesélni a napom, vagy elújságoltam volna neki az Alpha Tauris lehetőségem. De már mindegy. Nem számít.

Egy kis idő múlva Yuki zökkentett ki.
-Minden oké Sasa?- gyűlöltem ha valaki így hív, de tőle egész elfogadható volt.
-Persze. Minnden rendben van- adtam gyors választ és már merült is fel bennem egy kérdés- Hogy hogy Pierrel jöttél ki elénk?
-Mivel hát csapat társak vagyunk, ezért szoktunk tudod beszélgetni- kezdte magyarázni mintha óvodás lennék- És felmerült, hogy jössz. Felajánlotta, hogy lesz a sofőr mert én már hulla fáradt voltam akkor is.
-Beszéltél vele a jövő évről?- picit lehajtotta a fejét és az asztalt kezdte bámulni.
-Még nem. Nem tudom hogyan kezdjem el- őszintének éreztem a válaszát.
-Majd megérzed- mondta Ele és fojtattuk az evést.

Vacsora után felmentünk a szobáinkba és Eleonor egyből kidőlt. Kicsit irogattam még Yukival, de utánna hagytam hagy pihenjen. Megbeszéltük, hogy holnap még pihizünk és ha úgy van várost nézünk. Már éjfél is elmúlt de nem tudtam aludni. Gondoltam kimegyek a kertbe és sétálok egyet, hátha utánna kellően fáradt leszek. Felvettem egy fehér melegítő nadrágot és egy lila tapadós felsőt. Felhúztam a kedvenc tornacipőm és már indultam a lift felé. Átsétáltam a csendes hallon és kint is voltam. A medencékhez sétáltam és egy padon egy ismerőst pillantottam meg.
-Leülhetek?- léptem közelebb mire zöld szemeivel rám nézett.
-Igen- válaszolt és arréb csúszott egy kicsit, hogy mind a ketten kényelmesen elférjünk.
Pár perc csend után halkan megszólalt.
-Nem kerestél.