ELVAGYUNK BASZVA 《[ Charles Leclerc ]》

huszonötödik fejezet

Villen Aisa

Carlos végül a harmadikként ért célba Brazíliában. Nagyon erősködött, hogy vegyek részt az ünneplésben, mivel Lando megy így Ele is persze. Nem volt kedvem még véletlenül sem összefutni Leclerccel. Először úgy terveztem, majd Oscarral csinálok valamit, de ő a futam után egyből tovább utazott.

-Ha bármi olyan lesz, szólsz és egyből eljövünk- vette könyörgőre a formát Eleonor. -Ki kell kapcsolódnod egy kicsit!
-Nem akarok vele találkozni- jelentettem ki és elraktam a bőröndbe a koszos pólóm.
-Nem kell! Majd egész este velem leszel. Na, légyszi. Ígérem jó buli lesz- erősen ellenkezni akartam, de mostmár jó ideje nem ittam semmi féle alkoholt.
Úgy éreztem végre lazítanom kell, úgyhogy bele mentem a dologba.

Az estére egy bordó, egészen tapadós ruhát választottam, ami a combom közepéig ki volt vágva az egyik lábamnál. A sminket nem vittem túlzásba és a hajamat is csak kiengedtem.

Természetesen Kido hű talpnyaló révén értünk jött, viszont egész úton a két nagy szerelmes csendben ült. Ez tőlük nagyon szokatlan volt.
-Valami baj van?- törtem meg a csendet.
-Nem nincs semmi gond- mondta ridegen a lány.
Egy hosszabb csend után pedig a fiú is megszólalt.
-Már vagy százszor elmondtam, hogy sajnálom. Ez kurvára nem fair. Nem tehetek róla, hogy így érzem helyesnek a dolgokat. Nem kéne mindenkit eltaszítani magadtól, akinek fontos vagy. Amit mondtam meg nem úgy értettem. Te is tudod- fakadt ki Norris, mire én csak jobban belefeküdtem az ülésembe.
-Hagyjuk- zárta le a témát Ele amikor megérkeztünk a szórakozó helyre.

Amikor beléptünk egyből Carlos és Isa termett mellettünk. Mindenki kezébe nyomtak egy pohár pezsgőt üdvözlés képpen és koccintottunk. Ezután Isa tovább is ment másoknak is köszönni, de persze Carlito és Lando egyből elválaszthatatlanok voltak. Tényleg mint a házasok.
-Charles már itt van- mondta halkan a spanyol fiú, mire akaratlanul is görcsbe rándult a gyomrom.
Vettem egy nagy levegőt és kikapcsoltam a fiú iránt táplált érzéseim.
-Engem nem zavar. Én most csak egy jót fogok bulizni a barátaimmal- mosolyogtam és Sainz is egyből sokkal jobb kedvű lett.
-Akkor igyunk- kiáltotta el magát és Landoval az ünneplő Ferraris tömegben el is tűntek.

Ele nagyon feszült volt, ezért inkább szerettem volna, hogy elmondja mi a baj. Egy hátsó folyosóra mentünk, ahol elvileg nem is lehettünk volna. Ez igazándiból nem érdekelt, mert csak itt hallottam a saját hangom.
-Mi történt köztetek, hogy ennyire haragszol rá?- fogtam meg a kezét, de ő egyből elhúzódott tőlem.
Velem sosem viselkedik így és ez most nagyon rosszul esett.
-Igaza van Landonak. Nem tudom miért teszed ezt és ahogy látom, tőled nem is fogom megtudni. Tudod mit? Inkább megkérdezem őt- mondtam és ott hagytam.
Nem akartam mindent a fejéhez vágni, de már elegem volt abból, hogy mostanában mindenki eltaszít magától.

Átvágtam magam a tömegen, de sehol nem láttam Kidot. Csakis egy valakire bukkantam rá. Ott állt egyedül az ablak mellett és a telefonját nyomkodta. Elvettem a pincér tálcájáról egy italt és gyorsan lehúztam. Ezek után már semmi nem állíthatott meg, hogy oda menjek hozzá.
-Nem láttad Norris?- kérdeztem elég idegesen.
Nem zavart, hogy ez egy kicsit is kínos e vagy sem. Abban a pillanatban becsúsztatta a zsebébe a készüléket és rám nézett. Ahogy felém fordult látszott, mennyire megleptem a kérdésemmel. Vagyis inkább azzal, hogy hozzá szóltam egyáltalán.
-De. Az előbb kiment valamiért a kocsijához- mondta kisebb gondolkodás után.
Nem volt kedvem tovább beszélgetni vele ami szerintem teljesen érthető, úgyhogy elindultam a parkoló felé.

Igaza volt a monacóinak. A brit fiú éppen lezárta az autóját amikor oda értem.
-Mi történt veletek?- álltam el az útját.
-Szóval nem mondta el? Ennyire szégyellte?- nevetett irónikusan.
-Fejezzétek be ezt a titkolózást! Mostmár tudni akarom mi van!- emeltem feljebb a hangom.
Lando csak a kezén lévő karkötőkkel kezdett babrálni. Nem nézett a szemembe. Nagy levegőt vett és szép lassan kifújta.
-Megkértem a kezét- suttogta amilyen halkan csak tudta.
Az állam szinte a parkoló kavicsát súrolta meglepetségemben. Kellett pár másodperc a mondat értelmezéséhez. Vártam hátha folytatni akarja a mesélést. Így is lett.
-Először azt hitte csak viccelek, de elmondtam neki, hogy ez a valós szándékom. Csak annyit válaszolt, hogy miért nem tudok végre valamit komolyan venni. Pedig én kurvára komolyan gondoltam és el is mondtam neki. Erre kiakadt és szerinte ez túl korai. Ezután összevesztünk a házasság értékén. Én meg a fejéhez vágtam, hogyha nem tud megbízni senkibe, akkor mégis mit csinálunk. És tudom, hogy rohadtul megbántottam. Én nem akartam. Csak ez az egész helyzet olyan hülyén jött ki. Rosszul időzítettem- mondta és idegesen beletúrt a hajába- Még mindig nagyon szeretem és ez nem is fog változni, de nem tudom helyre tudom e hozni.
-Képes leszel. Képesek lesztek- mondtam és megsimogattam a vállát- Carlos tudja már?
-Hát ... nem.
-Akkor szerintem jobb ha elmondod neki, mielőtt mástól tudná meg. Tudod a paddockban gyorsan terjednek a hírek. Főleg ha Lando Norris nősülni tervez- mondtam mire elnevette magát.
-Persze. Vagy ezt vagy azt tárgyalják ki mennyi tejet iszok egy nap- szinte egyszerre törtünk ki belőlünk a nevetés.
-Na menj hős lovag. Keresd meg mert én valahol ott hagytam- paskoltam meg a hátát.

Ezután visszamentünk az épületbe. Lando elment megkeresni Elet. Én inkább kértem még egy italt és helyet foglaltam a bárpultnál. Amikor már elég részegnek éreztem magam úgy döntöttem ideje vissza menni a szállodába. Hosszú gyaloglásnak néztem elébe.

Amikor már eléggé eltávolodtam a buli helyszínétől éreztem, hogy picit szédülök. Gondoltam kicsit megpihenek. Elbotorkáltam a tőlem pár méterre lévő buszmegállóig és leültem a padra. A lábam sajgott a magassarkútól. Szemeimmel  álmosakat pislogtam és küzdöttem az ébrenléttel. Így utólag elég kínos bevallani, de lehet picit elszundítottam.

A részeges álmaimat egy kéz zavarta meg. Éreztem ahogy valaki a hátam és a térdeim alá nyúl és szép lassan felemel.
-Hé tegyél le!- mondtam és egyből ébren éreztem magam.
-Hát jó- mondta az ismerős hang és elengedte a lábaim.
A hátamnál még mindig fogott így talpra érkeztem.
-Nem kell a segítséged- húzódtam el tőle és elindultam újra a szálloda irányába.
-Mondja az aki egy padon aludt?- hallottam magam mögül.- Mi lett volna ha nem én talállak meg?
-Felnőtt nő vagyok. Nem kell pesztrálnod- jelentettem ki amikor mellém érkezett.
Próbáltam gyorsan szedni a lábam, de így is beért. Pár másodperc múlva lelassított és elkapta az egyik csuklóm, aminek hatására meginogtam. Persze ő lovagiasan elkapta a derekam.
-Had kísérjelek vissza- teljesen rám nézett így újra láthattam az ő zöld szemeit.
-Persze. A szállodáig elbírsz kísérni, amikor nincs rád szükségem, de amikor meghal az apám és haza kell utaznom az már nagy feladat?- szinte lángoltam a dühtől.
Hirtelen látott Oscarral és egyből vissza foglal? Nem is tudom mit tervezett a fejében, de nem is érdekel. Nekünk már semmi közünk egymáshoz.
-Tudod akkor szükségem lett volna rád, de most köszönöm megvagyok nélküled is- mondtam és éreztem, ahogy egy gombóc lesz a torkomban.
Nem akartam, hogy lássa mit érzek. Próbáltam minden fájdalmam dühvé alakítani.
-Mi az hogy nincs rám szükséged? Egy padon aludtál egy idegen országban az éjszaka közepén. Mi van ha újra megismétlődik a múlt? Akkor nem voltam ott időben, de most itt vagyok- hangjában flegmaságot éreztem és ez nagyon nem tetszett.
-Jó. Látod élek. Mostmár nem kell őrizned- mondtam és újra elindultam a sötét éjszakában.
A fiú pár pillanat erejéig még habozott, majd az autójához lépett. Kinyitotta a sofőr ajtaját és beült.

-És most újra elhagysz- mondtam halkan és inkább már vissza se néztem. Csak mentem amerre az utam vitt.
Elégszer hagyott már el Charles, hogy tudjam milyen érzés. Annyira fájt ez a deja vu. Nem játszottuk még el elégszer? Mindig elhagy, visszatér, minden sebet felszakít, eljátsza hogy minden rendben, és végül újra magamra maradok. Én kis buta meg benne vagyok a játékban. Elcsavarja a fejem és közben már tudom, hogy fájni fog.