Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

1. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem

Eleanor Luna Jones (Owens)

Egy tompa hang. Aztán még egy, majd még ezer. Fülsiketítő zaj, majd egy halk nevetés a távolban. Valaki felordított, majd lezuhant valahonnan. Tűz gyulladt, egy láng lobbant fel a távolban. Egy toll sercegett a papíron a közelben. Vagy talán több toll, több száz papíron? Nem bírtam eldönteni.

Víz csepegett mellettem. Egy ideig számoltam a cseppeket, majd meguntam.

Megemeltem a szemhéjam, majd arcom elé tartottam a kezem. Nehéznek tűnt, alig bírtam mozgatni elgémberedett ujjaimat. Teleszívtam tüdőmet levegővel. Mindenem el volt zsibbadva, fájt a mozgás, ezért megnyújtóztam.

A derekam, a lábam, és a karom is iszonyatos hangon ropogtak. Nem is értettem, hogy mégis mitől lehetett ez. Úgy éreztem magam, mintha hónapok óta nem keltem volna ki az ágyból.

Minden olyan világos volt és tiszta, ahogy körülnéztem a szobában, ahol feküdtem. Jó illatok terjengtek a levegőben. Miért voltak a pokolban egyáltalán ilyen finom illatok?

Elmosolyodtam, ahogy sajgó porcikámmal felültem. Jól éreztem magam, majd' kicsattantam az erőtől. Pislogtam kettőt, majd észrevettem a jobb oldalamon egy infúziós állványt. Összeráncolt szemöldökkel húztam ki csuklómból a tűt. Aztán rögtön a másik oldalt még két ismeretlen orvosi felszerelést fedeztem fel. Egyáltalán minek volt erre szükségem...?

Tekintetem bejárta a szobát, ami meglehetősen világos volt ahhoz képest, hogy nem voltak ablakai. Ez egy sokkal nagyobb szoba volt annál, mint ahol először tartózkodtam a pokolba érkezésem után a tizennyolcadik születésnapomon.

Az ágyon, amin ültem elfért volna három felnőtt egymás mellett kényelmesen, míg az alatta húzódó szőnyeg kellemes halvány vörös színben pompázott.

A szoba bal oldalán szekrények sorakoztak, amelyek abszolút nem illettek az alvilág hangulatához. Modernek voltak és világosbarnák.

Mellettük egy szintén újnak tűnő fából készült asztal kapott helyet. A tetején néhány odahalmozott plüssállat volt, és cumisüvegek. Cumisüvegek?

Hirtelen akartam talpra ugrani, de elvesztettem egyensúlyom, és leborultam a szőnyegre, mint egy mozgássérült, akinek nem működtek a lábai. Magam sem értettem, hogy mitől lehetett ez. Megkapaszkodtam az ágy faoszlopában, és úgy húztam fel magam. Tettem két bizonytalan lépést előre, majd elengedtem a fát, és folytattam az ajtó felé.

A pánik teljesen eluralkodott rajtam, ahogy körbejártam a szobát elég ingatag mozgással.

Nem értettem, hogy mikor kerültem ide, miért volt itt ennyi furcsa, csipogó gép, és mégis hol volt Nathan? Miért nem volt itt mellettem? Ilyen sokáig lettem volna kiütve?

A tegnapi nap élénken élt fantáziámban, viszont biztos voltam benne, hogy egy napnál többnek kellett eltelnie, ha idehalmoztak egy halom orvosi cuccot.

Emlékeztem, hogy Lilith belém döfött egy elég hosszú kardot, majd odateleportáltam a nagyterem erkélyének kellős közepére, hogy segítséget kérjek, de időközben elájulhattam.

De vajon hány napig lehettem kiütve? Egy hétig, és azért volt itt ennyi furcsa dolog? Cumisüvegből itattak meg?

Semmi sem értettem, ezért kétségbeesetten eltántorogtam az ajtóig.

Vettem egy mély levegőt, majd lehunytam a szemem. Megragadtam a kilincset, majd hagytam, hogy íriszem éjfeketébe boruljon. Egyből átjárta testemet az erő, ahogy a gyógyító melegség végigszaladt apró alakomon.