Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

9. Arden fia

Michael házának kanapéján foglaltam helyet. Az apám velem szemben ült, míg Nathan a bal oldalamon helyezkedett. Nael és Naylee Michael ölében virgonckodtak, miközben az édesapám a foteljának háttámlájának dőlve meredt maga elé, tátott szájjal. Nagyjából három perce hangzott a drámai „ikrekkel vagyok terhes" mondat, miután megfagyott a levegő a helyiségben.

 - Papa – paskolta meg Naylee az arcát, mire Michael rákapta a tekintetét, de nem felelt, csak a földet szuggerálta, mint valami érdekes lett volna a szőnyeg szálai közt. – Papa! – erősködött tovább Naylee. – Papa, Nayi lesz tesó – mosolygott rá.

 - Papa! – fogdosta Nael az ingét. – Papa, beszél!

 - Megdöbbentem – nyögte végül apám.

 - Látjuk – dőltem hátra a kanapén, miközben vettem egy nagy levegőt, és vártam, hogy mondjon valami értelmeset is.

 - Nem lesz egyszerű – pillantott rám apa. – Két gyermek is sok, de négy? Elkél majd a segítség. Én itt leszek!

 - Köszi, apa! – mosolyogtam rá.

 - Ez egy megfontolt döntés volt? – kérdezte. Felsóhajtottam, majd futólag Nathanre néztem, aki összeszorított szájjal ült mellettem, és elmerengett a messzeségbe. Szerintem nem is járt itt gondolatban, csak testileg volt jelen.

 - Inkább a véletlen műve – válaszoltam halkan. – Nem így terveztük, de így alakult, szóval... ez van – rántottam vállat. – De nem baj, ne érts félre, de nyilván vannak azért nekem is kétségeim.

 - Te örülsz Nathaniel? – emelte rá tekintetét apa, mire Nathan hirtelen felkapta a kobakját.

 - Mi? – értetlenkedett. – Mi volt a kérdés?

 - Te hol jársz? – érdeklődtem arcát fixírozva.

 - Elgondolkodtam – felelte, majd apámra pillantott. – Mit kérdeztél, Michael?

 - Hogy örülsz-e a gyermekeknek – ismételte apa.

 - Én... igen – bólogatott Nathan, majd vett egy mély levegőt. – De azért kicsit félek is, hogy mi lesz. Nem könnyű négy helyen lenni egyszerre, ha négyfelé rohannak.

 - Hát, nem – simogatta meg apa Naylee haját. – Ráadásul még ők is olyan kicsik.

 - Lassan két évesek – motyogta Nathan. – Már csak fél év.

 - Mikorra várható a másik két gyermek? – nézett jelentőségteljesen a hasam felé Michael. – Májusra?

 - Szerintem május vége vagy június eleje – találgatott Nathan. Én a májusnak jobban örültem volna. Mondjuk eshetett volna közel Nathan születésnapjához az övék, hogy együtt tudjuk ünnepelni a kettőt. Fontos a praktikusság.

 - Az hamar eljön, fel kell készülni – jegyezte meg apa. – Ott akarok ülni az ajtó előtt, amikor megszületnek.

 - Nael is! – vigyorgott nagyokat a fiú, mire felkuncogtam.

 - Nayi is! – csatlakozott bátyjához Naylee.

 - Szuper, majd sorakoztatunk fel székeket, hogy mindenki kényelmesen elférjen – nevetett fel Nathan, majd a következő másodpercben elkomorodott, és a nappali bejárata felé kapta a fejét. – Apám, ne bujkálj, tudom, hogy itt vagy.

 - Mi szél hozott erre, Lucifer? – emelte meg szemöldökét apa, amikor Lucifer csatlakozott köreinkhez.

 - Szükségem lenne a fiamra – válaszolta Lucifer. – Abaddon most érkezett és talált egy leányt, akinek köze volt Ardenhez. Elég késő van, de szerinte érdemes lenne ránézni, mert gyanús dolgokat észlelt a közelében.

 - Például? – kérdezte Nathan sürgetően.

 - Azt mondta, hogy elment a leány házához, hogy meggyőződjön róla, hogy jó nyomon jár-e. Benézett az ablakon, és mindenhol buborékfóliát látott. A plafonon, a szekrény szélén, a lépcső korlátján. Nem tudott közelebb menni, de jó oka van azt gyanítani, hogy talán lehet ott egy gyermek.

 - Hol van ez a nő? – emelkedett fel Nathan azonnal.

 - Clear Lake városában – hunyorgott Lucifer. – Ott találtatok rá Ardenre is.

 - Mi a csaj neve? – érdeklődött Nathan. – Hány óra van? – fordult egyet maga körül.

 - Fél hét – mondta Michael.

 - Alexis Fang – válaszolta Lucifer. – Menjetek el hozzá, közvetlen a part mentén él, Lake View 214, egy ház, amin rengeteg ablak van – magyarázta a sátán. – Meg kell tudjuk azonnal létezik-e egy idősebb gyermek. Az sok mindent megváltoztatna. Ha létezik, már csak egy kérdésem maradt. Mégis miért maradt egyedül ez a két gyermek a jövőben, ha nincs közül a próféciához?

 - Nagyon jó kérdés – sóhajtotta Nathan gondterheltem, majd rám emelte íriszét. – Eljössz velem?

 - Igen – álltam fel én is.

 - Vigyáztok rájuk? – kapkodta tekintetét Lucifer és Michael között Nathan.

 - Persze, fiú! – vágta rá Lucifer. – Induljatok, de sebtében. Aztán gyertek a palotába, ott leszünk. Neked is megfelel, Michael?

 - Meg, barátom – bólintott apa.

 - Akkor majd jövünk – karolta át a derekam Nathan, majd portált nyitott a lábunk alatt.

Egy tó mentén értünk földet. A víz poshadt illata megcsapta az orrom. Rögtön rám tört a hányinger tőle, ami meglepően vicces volt. Nem bírtam a tavakat, ezek szerint.
Nathan összekulcsolta a kezünket, majd végigsétáltunk a Lucifer által említett utcán. A házat nehéz lett volna nem észrevenni. A házszám akkorával volt rá kitéve, hogy még a vak is látta volna. Emellett tényleg rengeteg ablaka volt. Nem is értettem, hogy minek ennyi ablak. Kicsit féltékeny is voltam, hogy abban a szobában, ahol én éltem egy darab sem volt megtalálható.

Nathan megtorpant a ház előtti járdán, míg én nekidőltem az előtte húzódó füves területen lévő fának, hogy onnan vehessen szemügyre az eseményeket.

 - Odamegyek! – puszilt homlokon, majd öles léptekkel megindult az ajtó felé. Megnyomta a csengő az óriási, homok színű, háromemeletes házon, majd feszült várakozás következett.

Nem éreztem semmi furcsát. Ha volt is odabent egy gyermek, akkor az még nem változott se angyallá, se démonná, de még hibriddé sem. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthattunk.
Két perc telhetett el, amikor az ajtót kitárta egy egész fiatalnak tűnő lány. Amint meglátta Nathant, a szeme kikerekedett, majd a nyakába vetette magát. Nathan alig győzte levakarni magáról a csajszit, aki elég vehemensen le akarta smárolni. Valami itt határozottan bűzlött. És nemsokára a lány hullája is fog, amikor elmetszem a torkát, ha még egyszer a férjemre akarja vetni magát.

 - Arden! – kiáltotta a lány, amikor végre rájött, hogy nem fog se csókot, se szerelmes ölelést kapni Nathantől. – Azt hittem, nem látlak többé! Egyszer csak eltűntél, mi pedig annyira megijedtünk...

 - Értem – felelt Nathan kimérten, mire a lány összevonta a szemöldökét.

 - Miért nem öleltél meg? Talán azért tűntél el két éve, mert találtál valaki mást helyettünk? Azt mondtad, hogy van egy kis dolgod, de vissza fogsz jönni hozzánk. Vártunk rád, Arden! Két éve várunk rád!

 - Te és ki? – kérdezte Nathan. A lány arcán döbbenet suhant át.

 - Talán már a fiadról is elfeledkeztél? – fakadt ki a lány. – Ennyit jelentettem neked három év után? És akkor ideállítasz, mikor két évre eltűntél, és nem emlékszel a saját gyerekedre sem?! – harsogta a lány feldühödve, majd egyszeriben Nathan arca felé lendítette a kezét, de még mielőtt megüthette volna, Nathan elkapta a levegőben.

 - Ne üss meg, ha lehet! – engedte el a csajszi kezét. A lány barna szeme szikrákat szórt Nathan felé, miközben elég hevesen kezdte venni a levegőt. Nőiesen tett egy lépést hátrafelé, majd megigazította lófarkát. Barna hajában szőke melírcsíkok húzódtak. A lány vékony volt, és elég csinos. Legalábbis a teste nagyon formásnak tűnt. Szívesen elcseréltem volna vele mondjuk a melleimet. Nem volt alapesetben gondom a sajátommal sem, de ennek a csajszinak tökéletesnek néztek ki még innen messziről is. Nem úgy tetszelgett, mint aki gyereket szült. Mondjuk én sem, de nekem szerencsém volt, hogy a gyógyító erő hatott a testem minden egyes pontjára.

 - Miért jöttél? Miért most? – kérte számon a lány. – Eszedbe jutott Gedeon?

 - Mégis ki ad ilyen nevet a gyerekének? – szaladt ki Nathan száján, mire a számra szorítottam a tenyerem. Én is ezt kérdeztem, amikor meghallottam először, hogy Nathanielnek hívják, mint valami héber birkapásztort.

 - Te nevezted el így Deont! – kiabált vele a lány fennhangon. – Mi ütött beléd, Arden? Neked teljesen elment az eszed? Mintha nem is.... – A lány hirtelen megakadt, arca egy másodperc alatt vált halálra. A rémület legalább tíz formája szaladt át rajta. – Mert te nem is ő vagy. Te nem Arden vagy. Te a másik vagy – ragadta meg az ajtó szélét. – Hol van Arden? Meg... megölted? Te is olyan vagy, mint ő... különleges, igaz? Azért jöttél, hogy engem is megölj?

 - Nem – felelte Nathan, majd felém pillantott segélykérőn. Ahogy közeledni kezdtem a lány is rám kapta barna szemét. Ajka megremegett, ahogy Nathan mellé léptem.

 - Szia – mosolyogtam rá. – Nem akarunk bántani. Ő itt Nathaniel – mutattam rá. – Ne félj tőlünk, kérlek. Csak beszélgetni szeretnénk veled.

 - Inkább ilyen nevet ki ad a gyerekének? – rebegte a csaj Nathan arcát kémlelve.

 - Ugye? – vigyorogtam rá. – Képzeld el én is ezt kérdeztem, amikor először találkoztunk. "Mégis ki adna ilyen nevet a gyerekének?" Aztán rájöttem persze, de hát... mindegy. Szóval van egy fiad Ardentől?

 - Azt sem tudom, ki vagy! – motyogta a lány.

 - Luna vagyok – nyújtottam felé a kezem. A lány félénken ugyan, de megrázta.

- Alexis – mutatkozott be, majd szélesebbre tárta az ajtót. – Gyertek be, és kérlek, meséljétek el, hogy mi történt Ardennel. Ő... jól van?

 - Igen – válaszolta neki Nathan, mire szemöldököm felszaladt. Úgy látom ráléptünk a hazudozás ösvényére. – Arden jól van. Ami azt illeti ő küldött ide hozzád, hogy beszéljek veled.

 - Tényleg? – görbítette le Alexis az ajkát. – Jól van – mondta, majd megvárta, amíg bementünk a hatalmas előszobába, ahol még a parketta is márványból volt, majd átvezetett minket egy szűkebb folyosón, aminek oldalát hófehér tapéta borította. Elfordultunk jobbra, majd egy hatalmas nappaliba léptünk be. Középen egy óriási kristálycsillár lógott buborékfóliában, alatta egy bolyhos, fehér szőnyeg helyezkedett. Azon egy kétméteres üveg dohányzóasztal kapott helyet, melynek közepében halak úszkáltak. Egyszerre volt akvárium és asztal is. Ennek is sarkát végig buborékfólia takarta.

 A dohányzóasztal mellett egy L-alakú kanapé kapott helyet. Az is fehér volt, ahogy az egész helyiségben is ez a világos szín dominált. Még a függönyök is fehérben díszelegtek és a díszpárnák is. A falat egy nagy UHD TV foglalta el, minek oldalán két Sony hangfal díszelgett szintén fóliába csavarva.

Az ülőgarnitúra jobb oldalán egy kisfiú ült, és éppen kukoricachipset tömött a szájába, miközben tekintete egy tabletre meredt. Mese hangja szűrődött ide.

 - Deon – szólította Alexis. – Gyere, drágám, mutatkozz be a vendégeknek.

 A fiú felénk kapta fejét. Elképedtem, amikor megláttam őt. Határozottan Arden fia ült előttünk. Egy gyémántkék szempár figyelt minket elég elszántan. Barna haja a füléig ért, míg szája ugyanolyan vékony volt, mint Nathannek vagy Ardennek. Egyedül a fejformája volt kerekebb, és picit pufibb. Azt az anyukájától örökölhette, ahogy elnéztem Alexis vonásait.
Gedeon Nathant figyelte, majd odaszaladt a hangfal melletti szekrényre és leemelt róla egy képet. Figyelte egy darabig, majd visszatette. Odafókuszáltam, és rögtön leesett, hogy a kisfiú felismerhette benne az édesapját. A nagyon is halott apját.

 - Apa? – kérdezte, mire Alexis felsóhajtott.

 - Ő nem az apukád, kicsim – mondta neki szomorúan. – Ő a testvére. Csak ugyanúgy néznek ki, mert ikertestvérek, tudod?
A kisfiú ideszaladt, majd felmászott a kanapéra, aminek hátulja mögött álldogáltunk.

 - Deon vagyok – mosolygott ránk. – Te? – kérdezte Nathantől.

 - Én Nathan vagyok – válaszolt neki. – Mondd csak Deon, hány éves vagy?

 - Arden nem említette? – érdeklődött Alexis.

 - Nem, sosem került szóba. Eljött hozzánk, és annyit mondott, hogy nézzünk rá, hogy jól vagytok-e, majd eltűnt. Azóta nem tudjuk, hogy merre van.

 - Értem – suttogta Alexis fájdalmasan. – Válaszolj a kérdésre, Deon.

 - Kettő – mutatta ujjával a gyermek. Intelligensnek tűnt, ami meglehetősen megrémisztett, azt hiszem, mindkettőnket. Határozottan ő volt a sátán vérének elsőszülötte, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet, azonban egyáltalán nem tűnt gonosznak. Csak egy egyszerű kisfiúnak, hiszen valójában az is volt.

 - Kettő és fél lassan – javította ki Alexis. – Október negyedikén született.

 Az információra Nathannel összepillantottunk. Aznap zajlott a pokolban a nagy háború, ahol érte adtam az életem, mire ő válaszul elpusztította a mennyei sereget. A fiú pedig pontosan aznap született, amikor a róla szóló prófécia is. Egyértelmű volt, hogy ő volt az. A világ elpusztítója, vagy megmentője. Baszki!

 - Megkérdezhetem, hogy miért hitted azt, hogy bántani akarunk? – sétáltam Alexis mellé.

 - Üljetek le! – bökött a kanapéra.

 - Köszi – motyogtam, majd elhelyezkedtem az L-alak jobb oldalán, míg Nathan leereszkedett mellém. Alexis a balunkon foglalt helyet, és magához vonta a gyerekét.

 - Arden sokat mesélt a testvéréről, rólad – mérte végig Nathan elég bánatosan. – Nagyon... furcsa látni téged, sajnálom. Azt mondta, hogy te nem vagy túl jóindulatú, ezért kell elmennie, hogy jobb belátásra térítsen. Azt mondta, hogy lemegy a... pokolba – nyögte ki.

 - Szóval Arden elmondott neked mindent?

 - Igen – helyeselt a lány. – Tudom, hogy léteznek felsőbb erők. Angyalok, démonok, és... a kettőből keveredett egyedek. Arden is valami ilyesmi volt, csak sokkal különlegesebb. Képes volt dolgokat mozgatni az elméjével – rázta meg a fejét a lány. – Begyújtotta a kandallóban a tüzet is egy puszta gondolatával. Először én sem akartam elhinni. Nagyon félek, hogy Deon szárnyakat növeszt nekem, vagy valami hasonlóra lesz képes, mint az apukája, így elővigyázatosságból mindent... gyerekbiztossá tettem – pillantott a csillár felé, majd vissza ránk. – És te, Nathaniel, te is képes vagy arra, amire Arden?

 - Igen – vallotta be Nathan, majd egy picit megemelte az akváriumos dohányzóasztalt, és letette.

– Tisztában vagy vele, hogy Ardennek kik a szülei?

 - Igen – dőlt hátra a lány, majd nyelt egy nagyot. – Ugyan sosem találkoztam velük, de... sokat mesélt nekem arról, hogy az anyja eldobta őt magától, amikor még újszülött volt, az apját pedig sosem ismerte. Mondjuk sosem értettem, hogy miért nem kereste fel az apját, mikor annyiszor megtehette volna. Jadis, a nevelőapja tudta, hogy hol van a... a...az... ördög.

 - Honnan tudta? – ráncolta homlokát Nathan.

 - Egyszer találkozott vele – felelte a lány. – Mármint Jadis. De ezt Arden már csak tizennyolc éves korában tudta meg. Jadis eltitkolta előle, hogy ki ő. Aztán eljött hozzá a nővére, Ahira és mindent világossá tett. Arden elég mérges volt. Bosszút akart állni, de végül nem tette meg ezek szerint. Bíztam benne, hogy nem tesz ilyesmit.

- Aha – mormolta Nathan elég morcosan. – Jelentkezett bármilyen képesség a fiúnál?

- Nem – rázta meg a fejét Alexis. – Semmi furcsát nem tapasztaltam azon kívül, hogy nagyon okos. Sokkal fejlettebb a koránál.

- Ez jó hír! – dőlt hátra Nathan. – Ötletem sincs, hogy mi lesz a fiúból. Nem volt még példa arra, hogy egy hibridnek és egy embernek gyereke szülessen. – Jayce-nek és Anabellnek majdnem sikerült másodikként csatlakozni a szegényes felhozatalú klubhoz.

- Ugyanolyan jó ember lesz, mint az apukája – cirógatta meg a fia arcát, mire összeszorítottam a számat, hogy ne bukjon ki belőlem, hogy ez a csoda ember élve akart elégetni, és másodjára majdnem sikerült is neki. Ez a fantasztikus Arden kikényszerített belőlünk - nővérével együtt - egy összekapcsolódást, aminek ára az első gyermekem élete lett. Valóban kiváló ember. Arden egy igazi rohadék volt. Persze erről ez a csepp fiúcska nem tehetett. Nem mi voltunk a felelősek szüleink tetteiért, többnyire csak a következményüknek az elszenvedői voltunk.

A testemen egy baljós érzés szaladt végig. Rémültem kaptam el Nathan karját, amikor rájöttem, hogy egy angyalt érzékeltem a közelben.
Az ajtó nagy csapódással tárult ki, majd becsörtetett a nappaliba Uriel, Gabriel és Rafael. Ajkam elnyílt, ahogy megláttam támadóimat, és nyeltem egy nagyot. Nem volt túl édes a viszontlátás öröme.

 Nathan felugrott, majd betuszkolt a háta mögé, hogy védelmezzen.

 - Alexis, állj mögém! – utasította a lányt, aki ijedten szaladt be mellém.

 - Kik ezek? – kérdezte tőlem.

 - Arkangyalok – adtam tudtára hadarva.

 - Nathaniel – húzódott örömittas mosolyra Uriel ajka. – Köszönjük, hogy elvezettél minket a megfelelő gyermekhez. Az alku innentől semmis. Nem lesz háború, amennyiben átadjátok nekünk ezt a fiút. Nem maradhat életben.

 - Mi? – suttogta Alexis. – Ezért jöttetek de? – kiáltott rám. – El akartátok rabolni a fiamat?

 - Nem – válaszoltam. – Uralkodj magadon! – sziszegtem felé. – Az életedbe fog kerülni, ha nem maradsz csendben!

 - Most fenyegetsz?

 - Nem én foglak megölni a fiaddal együtt, hanem ők! – kaptam el a felkarját, hogy közelebb rántsam magamhoz gyerekestül. – Csend legyen, az ég szerelmére!

 - Elvennétek egy két éves életét? – kérdezte Nathan az előttünk magabiztosan pöffeszkedő arkangyaloktól. – Micsoda szent arkangyalok vagytok.

 - A dolgunk a rend fenntartása, a világ megóvása, a katasztrófák elkerülése. Ebbe nem fér bele egy gyermek, aki képes elpusztítani mindent – harsogta Gabriel. Mindig is őt gyűlöltem a legjobban az összes közül. Kedvem támadt újra megölni. – A sátán vérének elsőszülötte minden élőnek keresztje – szónokolt Gabriel elég angyalosan. – A fiú a pusztítás jelképe.

 - Nevelés kérdése, hogy mivé válik – kelt védelmére Nathan. – Nem biztos, hogy negatív irányban teljesedik be a megjövendölés. Adjatok neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa, hogy jobb, mint én, Arden vagy akár az apám. Csak egy egyszerű kisfiú.

 - Egy rossz döntés, és mindennek vége – válaszolta Rafael nyugodtan. Talán neki tetszett legkevésbé, amire készültek. – Nem kockáztathatjuk meg, hogy így legyen. Amint a gyermek életét veszti a prófécia semmissé válik.

 - Biztos? Nem száll tovább? – kukucskáltam ki Nathan háta mögül. – Mármint ez egy logikus kérdés. Ha az elsőszülött meghal, akkor nem megy tovább a következőre, aki onnantól már elsőszülöttnek számít?

Uriel és Gabriel összenéztek, ezután mindketten Rafaelre pillantottak. Teljes tanácstalanság tündökölt arcukról. Ha ez az eshetőség fennállt, akkor minden fajta módon meg akartam óvni Deon életét. Nem akartam, hogy a fiamra szálljon az átok. Ez egy fajta önzőség volt, de én voltam Nael anyukája, meg kellett védjem bármi áron.

 - Mármint csak azért kérdem – folytattam Nathanbe karolva, miközben a hátam mögé lestem egy másodpercre, hátha mögöttem áll Lilith egy kétméteres arkangyal pengével. Szerencsére nem így volt. -, mert a próféciák nem akkor válnak semmissé, ha megtörténtek? Ez számomra így lenne logikus. Aztán lehet én vagyok a hülye, hiszen ti vagytok itt a nagyokos arkangyalok. Főleg te, Gabriel. Te vagy a szellemes jó hírek hozója. Eléggé utállak. Faszfej! – fejeztem be halkan, mire Nathan felkuncogott mellettem, majd átkarolta a derekam.

 - A leánynak igaza van – dörrent Rafael hangja a beállt kínos csendben. – Ahhoz, hogy a megjövendölés semmissé váljon, minden ivadékát el kell pusztítanunk Lucifernek. Kezdve azzal ott! – bökött a mögöttünk álló Alexis karjában csücsülő fiúra. – Utána következik a ti fiatok. A leányka életben maradhat. Ő nem a probléma forrása.

 - Kedves vagy! – vetette oda Nathan. – Egy ujjal sem érhettek a fiamhoz. A holttestemen keresztül, Rafael!

 - Meg kell ölnünk mindet! – suttogta Uriel. – Ahhoz, hogy a prófécia semmis legyen el kell pusztítanuk Lucifer összes leszármazottját. Mindaddig, amíg Lucifernek egy fattya is él, bármikor születhet gyermek. Mindig újra fog születni, amíg egyszer csak az egyik el nem hozza a világvégét.

 - El kell tennünk láb alól az összeset, aztán Lucifert is be kell börtönözzük! – ötletelt Gabriel. – Nem tud szaporodni egy ketrecben. A pokol élére bárkit kijelölhetünk.

 - Ti aztán tényleg segghülyék vagytok! – emelte meg Nathan a hangját. – A prófécia adott, agyhalott banda. Amíg be nem teljesül nem lesz nyugtotok. Ez az egész csak egy időhúzás, amit nagyon okos módon előttünk terveltetek ki. Nem lehet, hogy inkább arra kéne törekedni, hogy ez a kisfiú a hátam mögött megfelelő neveltetésben részesüljön, és megpróbáljuk a javunkra fordítani a próféciát? Mindenkinek az lenne a legjobb, ha békében nőhetne fel, és a világ megmentőjévé válna. Nektek sem kellene vesztes háborút indítanotok ellenünk, nekünk sem kellene aggódnunk, hogy felborul az egyensúly, ha minden arkangyalt elteszünk láb alól.

 - Undorodom tőled, Lucifer fia! – fintorgott Uriel. – A legmocskosabbak véréből fogantál. Magad vagy a szörnyűség megtestesítője. Ugyanolyan arrogáns vagy, mint az apád, és legalább annyira visszataszító is.

 - Köszönöm, Uriel! – vigyorgott rá Nathan. – Értékelem a bókot.

 - Mit tegyünk? – kérdezte Gabriel Rafaeltől. – Bármennyire is gyűlölöm a mocskos vérű sátán fattyát, igaza van.

 A három arkangyal egy kört alkottak, majd susmorogni kezdtek. A helyzet nevetségesen szürreális volt. Egy zs kategóriás sitcomban éreztem magam, mint főszereplő.

 - Nem vagyok fattyú – mormolta a szélnél is halkabban Nathan. – Miért hívnak fattyúnak, Eleanor?

 - Nem tudom, szerelmem – simogattam meg a karját. – Ne foglalkozz velük. Maguk sem tudják milyen sértést vágjanak hozzád, még arra sem képesek, hogy kihúzzák a fejüket a seggükből.

 - Tudod, mi a baj? – hajolt a fülemhez. – Nem ölhetjük meg őket, mert akkor amiatt indulnak meg a pokol felé. Viszont, ha nem fogták fel, amit az előbb mondtunk nekik, akkor is jönni fognak. Egyébként annyira okos vagy, gyönyörűm. Lehet újra feleségül veszlek.

 - Jó – mosolyogtam rá. – Nem tudom, mire jutnak, de lehet le kéne lépni, és magunkkal vinni őket – böktem a hátunk mögé hüvelykujjammal. – Vagy kössünk velük újabb alkut. Valamit találj ki!

 - Alkut ajánlunk! – jelentette ki Rafael határozottan, mire szemöldököm felszaladt. A sebhelyesarcú angyalt kezdtem figyelni.

 - Halljuk! – felelte Nathan kimérten.

 - Átadjátok nekünk a világpusztítót, cserébe nem vesszük életetek. Életben maradhat a fiatok, cserébe azért a fiúért. A gyermeket mi magunk neveljük fel, cserébe ti is megtehetitek ezt a fiatokkal.

 - Mi garantálja nekünk azt, hogy nem vágjátok el a gyermek torkát, amint átadjuk nektek?

 - A szavunk – vágta rá Gabriel.

 - Hát, tényleg. Nagyon megbízunk bennetek – gúnyolódtam. – Milyen angyal fog össze Lilith-tel, hogy megöljön engem? Gyávák vagytok. Egyikőtök sem mert szemtől szembe kiállni velem, mert pontosan tudtátok, hogy meghalnátok.

 - Látod, Michael leánya? – húzódott mosolyra Uriel ajka. – Pontosan ezért kellett volna meghalnod. Fenyegetést jelentesz, és fenyegetőzöl. Kiszámíthatatlan vagy. Javaslom fogadjátok el az alkut, különben megjárja a fattyú fiatok.

 - Uriel, te tisztában vagy a fattyú szó jelentésével? – kérdezte Nathan. – Eleanor a feleségem, Nael házasságból született. Végképp nem lehet fattyú!

 - Egy mocskos vérű fattyú! – kiáltott fel Uriel. – Mondhatsz bármit, sosem kellett volna megszületnie, ahogy nektek sem, mutánsok.

 - Mutánsok – kuncogtam fel. – Sokat nézted az X-ment, Uriel?

 - Adjatok nekünk két percet – kérte Nathan, majd maga felé fordított. – Nem adhatjuk át nekik. Túl nagy a kockázata annak, hogy direkt megölik, hogy Naelre szálljon ez az egész szar – suttogta feszülten. – Nekik mindegy, hogy kit ölnek meg. Nem bízhatunk bennük. Előbb utóbb megpróbálják elérni, hogy mind meghaljunk. Ezzel a kezünkbe adnánk az esélyét annak, hogy megkaparintsák apám erejét. Nem adhatjuk nekik oda, ez a miénk, és az is fog maradni! Gondold el, mi lenne, ha véletlenül szembe találnánk magunkat ezzel a fiúval pár év múlva. Fejünket veszi könnyen, ha örökli az erőt.

 - Igazad van – súgtam vissza. – De akkor mit tegyünk?

 - Van egy ötletem – felelte halkan, majd Rafael felé fordult. – Rafael, emlékszel még arra, amit múltkor tüzetesen átbeszéltünk a gyógyszertárban?

 - Nem tudom, mire akarsz kilyukadni, Nathaniel – válaszolt az angyal.

 - Hogy miért nem tanácsos a pokol ellen vonulnotok jelenleg – hozta fel Nathan. – Miből gondoljátok, hogy van esélyetek a győzelemre? Vagy eljöttök, és megpróbáljátok? Minek áldoznátok fel megint egy egész sereget? Szeretnek a katonáitok élve elégni? Szívesen ellátogatok hozzátok gyújtogatni, ha erről van szó csak.

 - Ne számíts könyörületre! – sziszegte Gabriel.

 - Hárman vagyunk hibridek, ha elfelejtettétek volna. Van még két bukott arkangyalunk, és egy százezer fős seregünk. Nem beszélve arról, hogy a fiam is képes arra, amire én. Nem tudtok a közelébe férkőzni.

 - Június ötödike – mondta Rafael. – Június ötödikéig kaptok haladékot, hogy átadjátok nekünk a fiút. Amennyiben nem történik meg háborút kezdünk. Gondoljátok át az ajánlatunkat – jelentette ki Rafael, majd összenézett a másik két arkangyallal, bólintott egyet feléjük, és hirtelen semmivé lettek.

 - Mi a szarról beszéltek ezek? – fakadt ki Alexis, aki eddig a hátunk mögött toporgott teljes kussban. – Mit akarnak a fiamtól? Miért hívják pusztítónak?

- Született egy égi prófécia a fiaddal együtt – magyarázta neki Nathan. – A lényeg, hogy Deon a sátán vérének elsőszülöttje, akiről szól ez a megjövendölés. Kimondja, hogy Deon lesz a világ elpusztítója, vagy megmentője. A próféciák minden esetben kétfelé ágaznak. Ezért akarják Deont.

 - Nektek is van egy fiatok? – kérdezte Alexis.

 - Igen, Nael a neve – felelte Nathan.

 - Miért nem fogadtátok el az alkut? – értetlenkedett Alexis. – Ezzel megmenekült volna a gyereketek.

 - Lehet, de több, mint valószínű, hogy pár éven belül találtak volna egy indokot a támadásra – válaszoltam meg ezúttal én a kérdését. – Egyébként is szívás ez az egész, mert hiába ölnék meg Naelt. Az a helyzet, hogy terhes vagyok. Ha az egyik fiú lesz, ugyanott vagyunk. De nyilván az a cél, hogy Naelnek ehhez semmi köze ne legyen, így az lenne a legjobb, ha velünk jönnétek. Megvédünk titeket.

 - Ho.. hova? – regebte Alexis.

- A pokolba – közölte vele Nathan, mire a lány álla leesett. – Itt nem biztonságos. Amint egyedül maradtok elviszik Deont.