Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

13. Házasság, mi? +16

SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET RÁ, HOGY A FEJEZETBEN TEMÉRDEK TRÁGÁR SZÓ HANGZIK EL. 

A könyvtárban kerülgettem a démonokat, akik hevesen körmöltek egy faasztal felé bukva, és fordították a latinul megíródott könyveket. Nathan csak magabiztosan húzott maga után, miközben a sárgák és pirosak elég megvető pillantásokkal illettek. Magam sem értettem, mi bajuk volt velem. Tulajdonképpen egyiket sem láttam még soha életemben.

Nathan behúzott egy méretes polc mellé, ami meglepően újnak tűnt. Végigfuttatta ujját egy sornyi könyvön, majd megállt egynél, és a kezembe adta.

- Ez lesz az – mosolygott rám. – Én hozom a latin változatát – fordult át a másik oldalra, ahol szintén hegymagas polcokon sorakoztak elég meggyötörtnek tűnő könyvek.

Egy nagy sóhaj keretében nyitottam ki a irományt, ami szó szerint gyöngybetűkkel íródott. Csodálkozva lapozgattam benne, mert teljesen megdöbbentem attól, hogy egy démon ilyen betűket volt képes papírra vetni.

- Ez nagyon durva! – pillantottam Nathan felé, aki már egy könyvvel a kezében dőlt neki a polcnak. Hátát lazán odavette, míg villámgyorsan átlapozta a kezében tartott olvasmányt.

- Micsoda? – kérdezte a sorok közt elmélyülve.

- Miért írnak ilyen szépen a démonok?

- Nem tudom – mormolta elgondolkodva, majd megállt egy oldalon, és összevonta szemöldökét. – Ki írta ezt egyáltalán? – ráncolta homlokát. – Honnan vette ezt? Nem is értem! – Apád nem tudhatja?

- Ki tudja itt volt-e, amikor ezt valaki lejegyezte – húzta oldalra a száját. – Legalább egy dátumot odaírhatott volna ez a szerencsétlen. Mindegy, kérdezzük meg, hátha szerencsénk lesz!

Nathan mellém lépett, és átkarolta a derekam, majd rögtön egy portált nyitva a tanácskozó kellős közepére zuhantunk. Még levegőt venni sem volt időm. Úgy tűnt, most már siettünk.

- Apám – csapta le a kinyitott kötetet az asztalra. – Ezt ki írta? – bökött rá jelentőségteljesen.

Lucifer egy óriási sóhaj keretében emelkedett fel bársonyszékéből, amin éppen az ablakon merengett kifelé, amikor megérkeztünk. Odaállt Nathan mellé, majd a papírra pillantott.

- Tudod, fiú, kezdesz kihozni a sodromból – felelte Lucifer, majd behajtotta a könyvet, és a borító elejére mutatott. – Tán megvakultál? Oda van írva, hogy Trin vetette papírra.

Kitört belőlem a nevetés, majd odaléptem melléjük, és én is szemügyre vettem. Valóban szerepelt Trin neve a borító legalján akkora betűkkel, mint egy porszem.

- Ki az a Trin? – kérdezte Nathan, de szája szélén mosoly bujkált.

- Trin volt az írnok egy időben. Belzebub megölte – rántott vállat. – Kellemetlen. De miért? Minek olvasod ezt a könyvet? Mire vagy kíváncsi?

- Ezt a részt olvasd – mutatott Nathan a latin szövegre, miután újra kitárta Trin művét.

- Szóval kedvetek támadt másik elméjével játszadozni? – fintorgott a sátán. – Ez elég kegyetlen, Nathaniel. Talán mégis az én fiam vagy.

- Egy idióta vagy, apám! – sértegette Nathan. – Szerinted lehetséges?

- Fiú, kihajítalak a palotából, ha még egyszer idiótának, vagy bármi ehhez hasonlónak mersz hívni! – ordította le Lucifer a fejét várakozás nélkül. – Tiszteletlen, mihaszna, modortalan gyermek vagy. Ilyenkor az anyád jut eszembe. Pontosan ugyanilyen mocskos szájú, és kedvromboló az a nő, mint te vagy!
- Köszönöm apám, majd átölelem akkor, amikor találkozom vele – mormolta Nathan. – Válaszolnál a kérdésemre is?