Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

16. Gyilkos...

A RÉSZBEN FELKAVARÓ, NYUGALMAT MEGZAVARÓ JELENETEK LEHETNEK. 

Nathan szó szerint berontott a szobánkba, majd letépte magáról a ruháit, és bevetődött a kádba. Amint beleült, rám emelte kék szemét, majd jelentőségteljesen megpaskolta a kád oldalát.

- Gyere már – sürgetett. Megforgattam a szemem, majd odaálltam mellé. – Én vetkőztesselek le? – emelte meg szemöldökét, mire vállat rántottam. Nem tétlenkedett sokáig. Felemelkedett a kádban, majd lehúzta rólam a pólómat, és letolta a nadrágom, így csak ki kellett belőle lépnem. Felkuncogtam, amikor felém nyújtotta a karját, hogy csatlakozhassak hozzá. Besegített a kádba, majd leült, és rögtön odahúzott a mellkasához. Nekivettem a hátam és arcom felé fordítottam.

- Kiborultál – állapítottam meg.

- Egy kicsit – mormolta a hajamba. – De legalább kiderült, hogy Baal egy rohadt áruló.

- Mi lesz vele? – tudakoltam a pocakom szorongatva. Megint mozgolódtak a kicsik. Megfogtam Nathan csuklóját, majd odatettem a tenyerét, ahol éppen ficánkoltak.

- Ki fogjuk kérdezni – simogatta hasam. – Aztán... - akadt meg, majd az ajtó felé fordította a kobakját. – Miért ordítja Jayce a nevem a folyosón?

- Nem tudom – ráncoltam homlokom, majd fülelni kezdtem én is.

- Nath! – zengett a folyosó egyre közelebbről. – Nath! Gyere gyorsan!

Az ajtó egy másodpercen belül csapódott ki.

- Srácok! Másszatok ki onnan! – kiabálta Jayce. – Nael... szerintem... át fog változni.

- Mi van? – tágult ki szemem. – Két éves sincs, mégis...

- Gyertek már! – csapta be Jayce az ajtót.

Nathan felpattant mögülem és magára kapkodott gyorsan pár fekete göncöt. Ez idő alatt én is kimásztam a kádból, majd sebtében felöltöztem. Kivételesen egy portálon keresztül érkeztünk a játszó szobába. Úgy tűnt Michael mindenkit kivitt innen. Jayce ült a földön vergődő gyerek mellett a padlószőnyegen. Nael hangosan sírt. Térdelt, kis könyökét letámasztotta a földre. Nyüszítéshez hasonlító hangok távoztak belőle.

- Mit érzel, kisfiam? – guggolt mellé Nathan, míg én aggódva léptem mellé.

- Apa, fáj – hüppögte, majd az oldalára esett.

- Semmi baj – simogatta meg Nathan az arcát. – Hol fáj? Mondd el nekem – ült le mellé törökülésbe.

- Itt – nyúlt a háta felé. – Fáj! – kiáltotta keservesen. Én is leguggoltam hozzá, de ötletem sem volt, hogy mit tehettem volna.

Nael teste megrázkódott, ismét felsikoltott. A szívem összeszorult szenvedése láttán. Magamhoz akartam ölelni, de tudtam, hogy lehetetlen, amíg véget nem ért a folyamat.

- Anya! – ordította, kis kezével felém nyúlt. Leültem Nathan mellé, és megfogtam neki.

- Itt vagyok – simogattam nyugtatóan. – Mindjárt elmúlik, ígérem!

Egy újabb kínkeserves sikítás szakadt ki belőle, majd elhúzta tőlem a kezét, és ismét térdelésbe húzta magát. Rázta a sírás és a remegés egyszerre, ahogy egyszeriben kicsapódott két kis pirosas-

fekete szárny a hátából. Döbbentem pislogtam felé, ahogy Nael életében először hibriddé alakult másfél évesen. Ez határozottan nem volt jó. Nem szabadott volna még ennek megtörténnie.