Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

22. A vég kezdete

- Leányom? – sétált elő a sötétségből Lucifer. – Elkaptad az árulót?

 - Aha – pillantottam futólag Lilith felé, aki elég kábának tűnt. Ezek szerint jól odavághattam. – Valaki kiengedne innen?

 Nathan összepillantott Luciferrel, majd egy nagy sóhaj keretében felmarkolta a kulcsot, és elforgatta a zárban, ami egy hangos kattanással adta tudtunkra, hogy az ajtó kinyílt. Nathan résnyire tárta, én pedig kislisszoltam rajta.

 - Elmondod, hogy mégis hol voltál már megint, ahol ő is ott volt? – kért számon Nathan meglehetősen feszült hangnemben.

 - Vásárolni? – kérdeztem vissza elvékonyított hangon, mire Nathan akkora levegőt vett, hogy azt hittem, menten kiszakad a tüdeje a helyéről tőle.

 - És akkor hol vannak a kicsik? – meredt rám igencsak morcosan.

 - Apával – adtam tudtára bólogatva.

Lucifer mit sem törődve az orra előtt zajló kisebb vitánkkal a ketrec elé lépett, majd láthatatlan erejével a rácshoz szorította Lilithet, aztán egyszeriben átnyúlt a két „vas" között, majd egyszerűen kitépte a szívét a helyéről. Lilith teste ernyedten zuhant a padlóra, míg Lucifer visszaejtette a szívet a hulla mellé.

 - Remélem nem veszed a szívedre, Nathaniel – törölte a sátán véres kezét a fehér pólójába.

 - Igazán meghagyhattad volna nekem a lehetőséget – fonta össze karját Nathan a mellkasán, majd fintorogva az anyjára pillantott.

 - Kétszer nem követem el ugyanazt a hibát, fiú – felelte Lucifer. – Az első alkalommal is nekem kellett volna megtennem, nem rád bíznom a piszkos munkát. Újabb pont a listán, amit elrontottam.

 - Nagyon lelkis vagy ma, apa – rázta meg a fejét Nathan.

 - Akkor kibékültetek? – pislogtam rájuk felváltva, mire Nathan bólintott egyet. – Oké, akkor további kellemes időtöltést!

 - Hé! – ragadta meg Nathan a felkarom, mielőtt távozhattam volna. – Mégis hová mész?

 - Novalie-hoz – hazudtam összeszorított szájjal. – Nagyon nyűgös.

 - Luna, ezt még gyakorolnod kell – közölte velem egy huncut félmosollyal az arcán. – Szóval hova mész?

 - Hát igen! – estem neki. – A megrögzött hazudozók már csak tudják!

 - Már megint itt tartunk! – sóhajtott ismét egy hatalmasat.

 - Indulj, Nathaniel! – emelte meg a hangját Lucifer. – Még nem végeztünk a beszélgetéssel!

 - Jól van, apám, várj egy percet. Előbb kiderítem...

 - Szia! – pipiskedtem fel, majd sebtében rányomtam ajkam az övére, és azzal a lendülettel el is teleportáltam előle. Sejtettem, hogy valószínűleg vérig sértettem, de nem volt más lehetőségem elkerülni azt, hogy színt kelljen vallanom.

A Colonie-i ház elé érkeztem, ahol csípőre tett kézzel körbefordultam. Ötletem sem volt, hogy merre induljak, így a várakozás mellett döntöttem.

 Talán tíz perc telhetett el, amikor a Chevrolet bekanyarodott a felhajtóra, majd Jayce kiugrott belőle, és idegesen széttárta a karját.

 - Eleanor? – kiáltotta felbőszülten. – Halálra aggódtuk magunkat! Ráadásul a két kicsit miattad sír, mióta eltűntél!

 - Sajnálom – szabadkoztam. – Lilith halott.

 - Micsoda? – kiáltotta Morgan, miközben ő is kiszállt az autóból.

 - Igen – bólogattam. – Lucifer gondoskodott róla.

 - Ez jó hír – ráncolta homlokát Jayce, majd hátrasimította vörösesbarna haját, és a kicsik felé pillantott. Futólépésben indultam meg feléjük, majd kihalásztam a síró gyerekeket a kocsiból. Naelt és Naylee-t magam elé állítottam, azonban egyikük sem nyugodott.

 - Semmi baj! – simogattam egyszerre a kis arcukat, míg Jayce kivette Deont is a Chevyből.

 - Anya! – zokogta Nael. – Nael hitte anya meghal.

 - Ó, kicsikém – nevettem fel. – Azért nem olyan könnyű engem bántani – mosolyogtam rá. – Meg tudom magam védeni, hidd el nekem.

 - Nayi félt – hüppögte Naylee, míg kis öklével a könnyeit törölgette.

 - Gyertek ide! – húztam őket szorosan magamhoz, ahogy előttük guggoltam. Hátukat simogatva nyugtattam őket egy darabig, egészen addig, amíg fel nem csendült a hátam mögött Deon üvöltése.

 Gyerekeimet a kezembe kapva fordultam Jayce felé, kinek karjában a kisfiú ült. Ajka lefelé konyult, arcáról sütött a méreg, szeme feketébb volt, mint az éjszaka, ahogy egyenesen engem figyelt.

 - Az anyukámat akarom! – ordította, miközben kitépte magát Jayce tartásából, így kénytelen volt letenni.

 Ökölbe szorította apró kezét, majd tett felénk egy lépést. Szája megremegett a dühtől, majd újabb kövér könnycseppek szaladtak végig az orcáján.

 - Semmi baj, drágám – nyúlt felé Morgan, azonban, mielőtt elkaphatta volna a karját Deon felé fordította a fejét, és nekivágta a Chevroletnek egy aprócska gondolatával. Bólogatva vettem tudomásul, hogy ez a kicseszett erő igencsak örökletes, és ha nem állítjuk le időben a tomboló kisfiút, akkor nagyon nagy gond is keletkezhetett ebből.

 - Deon! – kiáltotta Jayce, majd odaszaladt Morganhez, és felhúzta a betonról.

 Körbepillantottam az utcában, azonban elég üresnek tűnt, így remélhetőleg nem látta senki Deon mutatványát.

 Deon keservesen sírt, folyamatosan hergelte magát. Dobbantott egyet lábával, majd levetette magát a földre, és összegömbölyödött.

 - Deon – próbálkoztam én is, azonban nem mertem felé lépni, nehogy leválassza a nyakam a helyéről. – Minden rendben lesz!

 - Nem! – sikoltotta, majd egyszeriben elöntötte a testét egy halvány vöröses fénycsóva. Lüktetett és pulzált körülötte, kicsit szívdobogáshoz hasonlított a lágy aura mozgása. Mintha egy atombomba ketyegett volna az orrunk előtt. Amikor utoljára ilyen fényt láttam, Nathan az egész mennyei sereget tette el láb alól.

 - Anya! – tolta el tőlem magát Nael. – Engedj!

 - Leteszlek, de ne menj oda! – szóltam rá Naelre, aki erőszakosan Deon felé nyújtózott.

 Deon kis teste megremegett, majd váratlanul Nael felé kapta fekete pillantását. Nael sem habozott tovább, kitépte kezét szorításomból, majd odarontott Deon mellé. Azt hittem, hogy neki fog esni, de ehelyett letérdelt mellé, majd megragadta a karját.

 - Deon, nem sír! – mondta neki magabiztosan.

 - De! – üvöltötte Deon. – Nincs anyukám!

 Az ég egy hatalmasat morajlott fejünk felett, ahogy viharfelhők kezdték átvenni az eddigi napsütést. Itt valami határozottan készült, azonban nem tudtam, hogy ma mind meghalunk-e, vagy esetleg még történhetnek pozitívan is a dolgok. Egyelőre úgy tűnt, hogy eljött a vég.

 - Baszki! – mormolta Jayce. – Szóljak Nathnek?

 - Nem tudom – rebegtem, miközben Naelt figyeltem. Kitartóan támogatta Deont, azonban a vörös csóva még mindig ott körözött a kisfiú körül.

 - Anyukámat akarom! – zokogta Deon. – Anyukámat! Egyedül vagyok!

 - Deon – szólította Nael. Naylee eközben szorosan kapaszkodott a nyakamba, és csak pislogott bátyja felé. – Nael odaad én anya Deonnak is! Deon lehet Nael testvér!
Deon felkapta a fejét a fiam kimondottan gyönyörű felajánlására.

 - Nael, nem utálsz? – kérdezte tőle. Úgy tűnt, Nael kizökkentette a megkeseredett, befordult hisztériából.

 - Nem – rázta meg a fejét Nael. – Nael nem utál Deon.

 - Sírni fogok – motyogta Morgan Jayce-be kapaszkodva.

 Az eső halkan kezdett szemerkélni, miközben az égen villámok cikáztak át, aztán egy terebélyeset dörrent. Naylee erősebben kezdett szorítani, kis arcát nyakamba fúrta, míg Nael kitartóan Deon mellett ült.

 - Testvér? – huppant a fenekére Deon, majd megtörölgette arcát. A piros homály egyszeriben oszlani kezdett, míg testünket teljesen eláztatta a ég sírása. Ajkam elnyílt, ahogy lassan tudatosulni kezdett, hogy a megjövendölt prófécia beteljesedett. Nem tudtam, hogy mégis miért, vagy hogyan, de talán Nael nyitottságának köszönhetően nem történt tragédia. Eközben azon tűnődtem, hogy valóban ennyi lett volna? Ettől rettegtünk? Döbbenetesnek éltem meg, de egyszerre boldogsággal töltötte aggódó, anyai szívemet.

 - Testvér! – mosolygott rá Nael, majd leült mellé, és átkarolta őt.