Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

3. Scintilla animae meae (Lelkem szikrája)

A vásárlás alapvetően remekül alakult. Natalie oda meg vissza volt a sok ruhától, amit Nathan megvásárolt neki, míg én is egy kosárnyi göncöt válogattam össze Naylee-nek. Ezen kívül Naelnek is egy két normálisabbat, nehogy állandóan feketében kelljen lássam szegény kisfiút.

A pokolba visszatérve Nathan elvitette valahova az újonnan megvett ruhákat, majd idehozott pár démont, akik elvitték a sok orvosi felszerelést a szobából.

Ez idő alatt én az ágyon ültem. Velem szemben a két baba ült, és nagyokat vigyorogtam rám mindketten.

Emberi idő szerint este fél kilenc lehetett, így a saját elgondolásom szerint lassan időszerű lett volna lefektetni őket.

- Nael, ez tudod micsoda? – mutattam felé egy plüssmacit, mire huncutul felkacagott.

Az elmúlt egy órát azzal töltöttem, hogy felmérjem a tudásukat, és ismerkedjek velük. Eddig úgy tűnt, hogy bármit mondtam nekik, megértették. Nathan szerint sokkal fejlettebbek voltak a koruknál.

- Mati – tapsolt egyet. – Nayi mati – mutatott rá, majd jelentőségteljesen húgára bámult.

- Mati – mosolygott Naylee is édesen. Odahajoltam hozzá, majd végighúztam a kezem finom tapintású barna hajacskáján.

- Naylee, tetszik a sok szép ruha, amit ma kaptál? – kérdeztem tőle, mire szeme felcsillant.

- Igen – bólogatott a kelleténél nagyobbakat. – Anya ad Nayi tép ruha – jött hozzám közelebb, majd pici tenyerét a combomra simította. Olyan aprócska volt a keze, hogy simán belefért az én tenyerembe, ami szintén nem volt túl nagy.

- Megjöttem – sétált be Nathan a helyiségbe. Kezében két pici tálat tartott egy-egy kiskanállal bennük. Idesétált hozzánk, majd egyiket Nael ölébe helyezte, míg a másikat Naylee-nek adta. – Jó étvágyat.

- Honnan szerezted?

- Kialakítottam egy konyhát az erkély mögötti folyosó végén. Ott van némi babakaja, meg mindenféle más is, amit megesznek.

- Aha – mormoltam. – Mikor szoktad lefektetni őket este?

- Vacsora után – válaszolta. – Viszont a ma este rendhagyó. Fogalmam sincs, hogy kéne ezt megoldani, mert nem fognak nélküled aludni. Talán nem kellett volna hagyjam, hogy...

- De – vágtam közbe. – Majd itt alszanak velünk. Te is aludni fogsz – közöltem vele, mire szemöldöke felszaladt.

- Én ugyan nem – felelte, mire elég mérgesen meredtem rá.

- De igen! – erősködtem, majd rájöttem, hogy itt nem az akaratoskodás lesz a megoldás. – A kedvemért?

- A kedvedért sem, szerelmem – válaszolta magabiztosan. – Nem szoktam aludni, nem is fogok.

- Ki foglak ütni – vigyorogtam rá, mire felsóhajtott. – Kérlek, csak próbáld meg – másztam hozzá közelebb, miközben fél szemmel a két babát figyeltem, akik elég ügyesen kanalazták a szájukba azt a pépes valamit amit éppen eszegettek.

- Luna...

- Nathan, pihenned kell – simogattam meg az arcát. – Szeretném, ha idefeküdnél, és összebújnánk. Ha nem tudsz elaludni az nem baj, de próbáld meg.

- Jól van – adta be a derekát. – Odafekszem mellétek, és... vegetálok.

Elvigyorodtam, majd megcsókoltam az arcát, aztán körbenéztem a szobában. Úgy tűnt, itt is volt kád, mint abban a régi szobában, ahol annak idején mindig tartózkodtunk, amikor a pokolba jöttünk. Ez a kád sokkal nagyobb volt. Egymás mellett is kényelmesen elfért benne két ember. Ugyanúgy arany színű volt, és szintén egy kéjlak hangulatát idézte az átlátszó szatén függönnyel, ami arra szolgált volna, hogy elválassza a helyiség többi részétől.