Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

8. A bűn az bűn, nincs menekvés a sorsod elől

Hamar Colonie-ba érkeztünk. Konkrétan a háznak a nappalijába, a lehető legrosszabb szituációba, amibe csak egy ember kerülhetett.

Jayce és Morgan a kanapén estek egymásnak, ami alapvetően engem nem zavart volna, ha nem éppen a kellős közepébe toppantunk volna be.

- Sziasztok – szólalt meg Nathan, mire a gerlepárunk szó szerint szétugrott. Morgan felsikoltott, miközben felkapta a kanapé karfáján hagyott plédet, majd maga köré tekerte rémületében. Nevetnem kellett a kellemetlen szituáción, ami alig néhány perc leforgása alatt alakult ki.

- Mit kerestek itt? – ugrott bele a gatyájába az öcsém sebtében. – Nem hallottatok még a kopogásról, Nath?

- Nem – válaszolta Nathan rötyögve. – Sajnálom, ha megszakítottunk valami fontosat.

- Oké – mormolta Morgan. – Akkor én most... - kapta fel ruháit a szőnyegről, miközben fél kézzel tartotta magán a pokrócot. – Szóval... mindjárt jövök – szaladt fel az emeletre fülig pirulva. Ritkán lehetett Beherit lányát zavarban látni, de úgy tűnt még ezt is sikerült elérnünk rövid idő leforgása alatt.

Jayce eközben teljesen felöltözött, majd várakozón felénk fordult, és összefonta karját mellkasán.

- Mit kerestek itt ilyenkor?

- Jay – sikoltotta Naylee. – Jay!

Nael csak integetett neki, mire az öcsém felkuncogott, majd ő is eltűnt az emeleten két perc erejére. Amikor visszajött Nathan elé állt, majd elvette tőle Naylee-t, és leült vele a kanapéra.

- Anya, baba! – kiabált Nael.

- Tesó! – kontrázott rá Naylee. – Baba! – mutatott felém Naylee, hogy Jayce tudtára hozza a híreket, amikkel érkeztünk.

- Na – vánszorgott vissza közénk Morgan immáron teljesen felöltözve, majd Jayce mellé ült, és egyik lábát lazán átvetette a másikon.

- Mojgan! – tapsolt Nael.

- Szia, kicsi Nathan – vigyorgott rá Morgan. Nael arca elkomorodott, majd ajka legörbült.

- Nael! – kiabált Morgannel. – Nael! – mutatott magára. Nevetnem kellett azon, hogy milyen önérzetes volt. Emellett döbbenetes, hogy mennyire intelligens is.

A lábára állítottam Naelt, aki rögvest Morganhez szaladt, és felkapaszkodott mellé a kanapéra. Várakozás nélkül fordult felé, majd az ölébe mászva leült vele szemben.

- Na, mi van picurka? – simogatta Morgan a haját. – Mérges vagy rám?

- Nael – bökött mellkasára Nael, mire újra felkuncogtam. – Apa Nathan. Én Nael – magyarázta neki minden egyes szót pöszén kiejtve.

- Tudom, édesem – kacagott Morgan is. – De akkor is te vagy a kicsi Nathan – szállt vele vitába. Nael mérgesen vetődött ki öléből, majd Nathanhöz rohant, és megkapaszkodott a lábában.

- Apa, Mojgan túnya! – panaszkodott. – Mojgan bánt Nael. Mojgan buta.

- Fejezd be, Nael – paskolta meg Nathan az arcát. – Ülj oda vissza szépen Morgan mellé! – indította meg a kanapé felé.

- Mi a helyzet? – nézett ránk Jayce. – Csak jöttetek látogatóba?

- Nem éppen – fontam össze karom mellem alatt, majd Nathanre pillantottam.

- Nem is húzom az időt, hogy rátérhessünk a kiakadásotokra – kezdett bele Nathan. – Az van, hogy Luna terhes.

- Mi? – lelkesedett fel Morgan egy másodperc alatt. – Komolyan? – sikoltotta fülsiketítően éles hangon. – Lun! – ugrott fel a kanapéról, elrohant a sértődött Nael mellett, majd a nyakamba vetette magát. Nevetve öleltem vissza.