Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

11. Na, mi a helyzet, alattvalók?

Ismét Colonie-ba érkeztünk, ezúttal az előszobába, hogy biztosan ne szakítsunk félbe semmi fontosat. Hallgatóztunk egy percig, a fentről leszűrődő halk szuszogáson kívül mást nem észleltünk. Aludtak, habár nem volt túl meglepő hajnalban. Nekünk is azt kellett volna ehelyett.

 Nathan összekulcsolta kezünket, majd maga után kezdett húzni a lépcsőn, majd kitárta halkan Jayce szobájának ajtaját. A látvány, ami fogadott igazándiból nagyon aranyos volt. Jayce a hátán feküdt, míg Morgan a vállára feküdt, és teljesen összegabalyodva szundítottak. Úgy tűnt, nem voltak meztelenek.

 - Ezt nem fogom kihagyni – súgta Nathan, majd átváltozott démoni alakjába. Elszürkült szájával felém vigyorgott, míg éjfekete szeme teljesen beleolvadt a sötétségbe, ami idebent honolt. A szárnyát ezúttal nem nyitotta ki.

 Odasétált Morgan oldalára, majd befeküdt mellé az ágyba, és meghúzta egyik barna tincsét. Nevetni támadt kedvem, ahogy ott feküdtek hárman, míg én összefont karral álltam az ágy végében, és figyeltem a műsort. Nekem is eszembe jutott valami vicces időközben.

 - Nathan! – sziszegtem neki. – Karold át! – mutattam karommal, mire összevonta szemöldökét, majd hanyagul átvetette karját Morganen.
Megköszörültem a torkom, majd felkészültem egy drámai számonkérés felvezetésére.

 - Ti meg mégis mit csináltok itt hárman? – emeltem meg a hangom. – Komolyan?
Jayce volt a gyorsabb. Kinyitotta a szemét, majd kábán megemelte fejét, és felém kezdett pislogni. Morgan is a kobakját emelte meg, hunyorogva próbálta kivenni alakom a homályban.

 - Luna? – nyögte Morgan. – Miért vagy itt? – kérdezte, majd lenézett az oldalára, és akkorát sikoltott, hogy szinte visszhangzott. Nathan rötyögve emelte le róla a kezét, mire Morgan felé kapta a tekintetét, majd rácsapott egyet a vállára.

 - Te normális vagy? Mikor kerültél ide?

 - Nath? – pislogott felé Jayce is. – Mi a szar?

 - Szóval hárman jártok össze? – fordítottam komolyra a szót. – Erre kell idejönnöm, hogy Nathan veletek csal engem?

 - Mi? – hebegte Jayce. – Mi van?

 - Látom, hogy mi van! – mutogattam feléjük.

 - Sajnálom, Luna – kontrázott rá Nathan. – Nem tudtam ellenállni Jayce-nek!

 - Fúj, haver. Nem vagy az esetem! – mormolta Jayce. – Hogy kerültél az ágyamba? Perverz lettél?

 - Nem vagyok az eseted? – háborodott fel Nathan. – Egy órája nem ezt mondtad!

 - Menj már innen! – lökte meg Morgan olyan erővel, hogy szegény Nathan leborult az ágyról.

Bosszúból magával rántotta Morgant a képességével, így a lány lebukfencezett az ágyról, és mellette kötött ki. Nem bírtam ki, hogy ne vihogjam el magam a jelenet láttán.

 - Mi a franc folyik itt? – ült fel az öcsém, majd várakozón rám nézett. – Luna, miért vagytok itt? Nath miért ölelgeti Morgant átváltozva?

 - Inkább te mondd meg, hogy mit csináltatok hárman egy ágyban – folytattam a szórakozást.

 - Én? Semmit! – védekezett Jayce.

 - Mégis így találtam rátok.

 - Lun, most szívattok? – tápászkodott fel Morgan.

 - Nem Morgan, csak át akartalak ölelni – ugrott talpra Nathan is, majd visszaváltozott, és mellém sétált. – A segítségetekre lesz szükségünk – fordította komolyra a szót elég hirtelen. – Megtaláltuk Arden fiát.

 - Mi van? – hajolt előrébb Jayce. – Akkor nem Naelről szól a prófécia?

 - Amíg a fiú él, addig nem – válaszolta Nathan. – Ezért kell mindent elkövetnünk, hogy életben tartsuk. Emellett Rafaeléknek is fáj rá a foga. Ultimátumot adtak, hogy vagy átadjuk nekik júniusig, vagy háborút indítanak ismét. Elvittük a fiút az emberi anyjával a pokolba, viszont alig pár órával az érkezésük után valaki megölte. Előtte valaki belemászott Luna fejébe, és azt mutatta neki álmában, hogy megfojtom. Szóval valaki összehangoltan dolgozik ellenünk, és ki kell derítenünk, hogy mi folyik itt. Addig is szükségünk lenne arra, hogy valaki mindig a gyerekekkel legyen. Nem tudnátok esetleg leköltözni a pokolba, amíg ez a probléma meg nem oldódik? Nem engedhetjük senki közelébe őket, csak velünk lehetnek, és azokkal, akikben megbízunk – mutatott rájuk Nathan. – Megoldható?

 - Ez most egy parancs a pokol urától? – kérdezte Jayce Nathant szuggerálva. Nathan felnevetett, majd megrázta a fejét.

 - Nem, haver, ez egy kérés a barátodtól – felelte lazán.

 - És a nővéredtől – tettem hozzá egy széles mosoly keretében.

 - Oké, már attól féltem, hogy parancsokat akarsz nekem osztogatni – kunkorodott felfelé öcsém ajka.

 - Megpróbálhatom, de kétlem, hogy sokra mennék vele – sétált a villanykapcsolóhoz Nathan,
majd felkapcsolta.

 - Ezt jól látod – mászott ki Jayce az ágyból, majd komótosan a szekrényéhez sétált, és kivett belőle pár ruhát magának.

 - De nekem dolgoznom kell! – nyögte ki Morgan egész halkan. – Mondjak fel, mert gyerekekre kell vigyáznom? Ez nem túl fer kérés, Nathan.

 - Figyelj Morgan, ha a pénz a probléma, akkor én szívesen alkalmazlak a mostani fizetésed háromszorosáért, mint bébiszittert. Megfelel? – dőlt a falnak Nathan, majd keresztbe vetette a lábát.

 - Leszarom a pénzt! – vágta rá Morgan. – Én szeretem ezt az állást.

 - Morgan, azért vannak fontosabb dolgok, mint a munka – húzta magára pólóját öcsém. – Talán te is belátod, hogy ami odalent zajlik sokkal lényegesebb, mint egy asszisztensi állás a földön. Annyi ilyen lehetőséged lesz még. Bőven van időd karriert építeni, viszont nekik most kell a segítségünk, nem tíz év múlva. Tudom, hogy egy seggfej vagyok, amiért ezt mondom, de egy család vagyunk, és össze kell fogjunk az ilyen helyzetekben.

 - Kösz a beszédet, Dom Toretto! – mormolta Morgan, mire felkuncogtam. – Tényleg egy seggfej vagy, de igazad van – sóhajtott fel gondterhelten.

 - De nem kell felmondj, eljárhatsz dolgozni, csak a pokolból – javasoltam, mire Morgan megcsóválta a fejét.

 - Ez a legkevesebb, amit megtehetek, miután nem tudtam segíteni neked, amikor szükséged lett volna rám – felete Morgan. Összeszorítottam a számat, mert én nem így éreztem. – Amúgy is kezdett idegesíteni a főnököm – mosolygott rám. – Téged pedig mocskosul le foglak húzni, Csillagszemű! – bökött Nathan felé. – Rosszabb leszek, mint egy luxusfeleség.

 - Rendben, Morgan. Tudod jól, hogy nem kimondottan érdekel a pénz.

 - Persze, mert apuci pici fiának megtömték a zsebét – gúnyolódott Morgan.

 - Mondod te? – vágott vissza Nathan. – Mekkora házban nőttél fel? Láttam ám a kocsit tavaly, amivel anyád idejött. Nem egy olcsó darab volt!

 - Milyen autó volt? – vágtam közbe lelkesen. Imádtam a kocsikat. Rögtön tudnom kellett.

 - Dodge – rántott vállat Nathan.

 - De milyen?

 - Nem tudom – válaszolta, mire fújtatni kezdtem.

 - Akkor legközelebb nézd meg közelebbről! – szidtam, majd sértődött Jayce felé fordultam. – Milyen autó volt, Jayce?

 - Charger – felelte nyugodtan, majd felvette a cipőjét is.

 - Most egyébként hova megyünk? – érdeklődött Morgan. – Alkalmi ruhát vegyek? Sportosat?

 - Kisestélyit, Morgan – forgatta szemét Nathan. – Bálba megyünk.

 - Komolyan, most mi van? – állt mellém Jayce, majd átvetette vállamon a karját.

 - Most elmegyünk, és összeszedjük Dailant a csajától – lökte el magát a faltól Nathan. – Aztán meg kéne találjuk Michaelt. Lehet egyszerűbb lenne, ha ketté válnánk, és ti elmennétek Michaelért, míg mi Dailanért. Utána a tanácskozóban találkozunk. Ott szeretném megvitatni a helyzetet és holnap... vagyis ma később – pontosított Nathan, tekintve, hogy hajnali fél négy volt. – Le kéne cuccolnotok a pokolba egy időre. Persze bármikor vissza tudtok jönni, csak fontos lenne, ha mindig ott lennétek, ha esetleg baj lenne, akkor mind jelen legyünk. Ez maximum két hónap – rántott vállat Nathan. – Az nem sok idő.

 - Már akinek – mormolta Morgan, majd kisietett a szobából.

 - Elmegyünk apáért – húzódott el tőlem Jayce, majd felkapta a telefonját, és a zsebébe rejtette.

 - Jayce, hol lakik Dailan csaja? – kérdezte Nathan szemöldökét ráncolva. – Sosem említette.

 - Valahol a város túlvégén. Azt hiszem, az egyik kisbolttal szemben. Kék ház, ilyen közepes méretű. Egyszer hazavittem a lányt.

 - De őt ugye nem vitted ágyba? – fontam össze karom mellkasomon, mire Jayce felsóhajtott.

 - Nem, őt nem – meredt rám elég mérgesen.

 - Mert mást igen? – csatlakozott Morgan immáron felöltözve. Egy piros haspólót vett, hozzá egy farmer rövidnadrágot.

 - Ezt vitassátok meg, mi addig leléptünk – ragadta meg a kezem Nathan. – A tanácskozóba gyertek!

Nathan portált nyitott, de a környék ahova érkeztünk nem volt ismerős. A város ezen részén még sosem jártam, de hasonló volt mint a miénk. Sima, családi házas, nyugodt övezet.
Nathan elővett egy telefont, majd nyomkodni kezdte, végül a füléhez emelte. Várakozott egy darabig, elég sokáig kicsengett, mire Dailan beleszólt.

 - Nathaniel?

 - Dailan, hol vagy most? – kérdezte tőle Nathan elég sürgetően.

 - Amy wcjében, és azt hiszi, hogy valami csaj hívott, mert eldugtam előle a mobilom, mert fel akarta venni. Mi van?

 - Odamegyünk, szükségünk van rád – zárta rövidre a témát Nathan. – Mi a cím?

 Dailan elhadarta neki suttogva, majd rögtön le is tette, amikor felcsendült a háttérben egy női hang elég zaklatottan. Sajnáltam őt, amiért hazudnia kellett a lánynak. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha el tudta volna mondani neki az igazságot.

Kézen fogva sétáltunk el a megfelelő utcáig és házig. Szerencsére nem volt innen messze, így nem is tartott sokáig. Jayce-nek igaza volt, tényleg egy közepes méretű, kék ház tárult a szemünk elé a 158-as házszám alatt.
Nathan felszökkent a verandára, majd megnyomta a csengőt.

 - Hülye vagy? – estem neki várakozás nélkül. – És ha a lány szülei jönnek ki?

 - A barátaival él a csaj, amolyan lánykolinak is hívhatnánk ezt, mert itt lakik vagy tíz csaj egy rakáson.

 - Te honnan tudod ezt? – kértem számon várakozás nélkül.

 - Dailan mesélte – ráncolta homlokát. – Mit gondoltál? Ide jártam csajozni, amíg magatehetetlenül feküdtél egy szobában?

 - Igen! – emeltem meg az orrom duzzogva.

 - Butus vagy! – húzott magához, majd egy csókot lehelt a fejem búbjára. – Nekem csak te kellesz, amica mea.

 Az ajtó kitárult, amikor Nathan elengedett. Egy orrpiercinges, nagyjából tizenhatnak kinéző, szőke csajszi állt előttünk. Ajkába harapott, amikor meglátta Nathant, majd elvigyorodott.

 - Csajok! Itt áll az ajtóban egy kurva jó pasi! – kiáltotta el magát, mire tenyerem ökölbe szorult. – Haver, kihez jöttél? És te, kislány?

 - Kislány? – fakadtam ki egy másodperc alatt. – Hány éves vagy, kicsim? Tizenhárom?

 - Nem vagy szimpi – fintorgott, majd újra Nathant kezdte vizslatni. – Rebekah vagyok, de szólíts nyugodtan Bekahnak.

 - Szuper – mondta Nathan. – Itt van Dailan?

 - Daily! – ordította el magát Rebekah. – Hozzád jött a jó pasi!

 - Hű! – jelent meg Rebekah mögött egy lány melltartóban. Jóformán hátrahőköltem a látványától. Mellei alig voltak, de legalább nem volt szégyenlős. Alulról egy rövidgatya takarta csak szintén lapos fenekét. Ő is a férjemet kezdte méregetni, amitől igencsak morcossá kezdtem válni.

 - Berángatnám az ágyamba – súgta Rebekah a melltartósnak.

 - Én is – vihogott fel a másik. – Lehet benne lenne. Kérdezd meg! – suttogta elég halkan, de szerencsétlenségére elég jó volt a fülem.

 - Nincs kedved bejönni egy italra? – nyalta végig az ajkát Rebekah. – Van mindenféle. Aztán akár... lehetne több is.

 - Köszi, de nem. Idehozná valamelyikőtök Dailant? – tért Nathan a lényegre.

 - Van kedved smárolni? – lépett közelebb a melltartós.

 - Baszki! – csatlakozott egy harmadik is, mielőtt közölhettem volna, hogy nincs kedve semmi ilyesmihez, és soha nem is lesz. – Hogy hívnak, szépfiú?

 - Fejezd be, Josie! Még nekem sem válaszolt, hogy van-e kedve smárolni!

 - Ami azt illeti – pillantott rám Nathan. – Van – közölte, mire szemem elkerekedett. Odalépett elém, majd megemelte az állam, és rátapasztotta ajkát az enyémre. Belemosolyogtam a csókunkba, amikor magabiztosan átkarolta a derekam, és úgy vont közelebb magához. Tenyerem a mellkasára simult, míg ajka szorosan az enyémre tapadt.

 - Nathaniel? – csendült fel Dailan hangja, mire Nathan elhúzódott tőlem, és a fiúra nézett. – Mit csináltok?

 - Megkérdezte a szemérmetlen lány, hogy van-e kedvem smárolni, volt, úgyhogy gondoltam megteszem a feleségemmel – emelte meg a szemöldökét kétszer a lányok felé. – Jól hallottátok, a feleségem. Elvettem, mert nála szebb nőt még nem láttam a földön!

 - Jól van, elég lesz – pacskoltam meg a hasát. – Ne mondj ilyeneket!

 - Engedjetek – furakodott ki a lányok között Dailan.

 - Dailan! – kiabált odabentről egy feldúlt női hang. – Ha most elmész, vége!

 A lány iderontott, szinte fellökte a másik három bámészkodót, akik az előbb elhangzott információk ellenére is Nathant stírölték.

 Amy egy kimondottan csinos lány volt. Vörös haja hullámos fürtökben omlott a vállára, zöld szeme Dailant figyelte. Arca szeplős volt, míg ajka telt. Pár centivel lehetett alacsonyabb Dailannél. Elismerően kezdtem bólogatni. Elég bomba nőt szedett össze magának a kis szende Dailan.

 - Amy? – mosolygott rá Nathan, majd átvetette karját Dailan vállán. – Ne haragudj, muszáj velem jönnie most a kisöcsémnek. Családi vészhelyzet alakult ki.

 - Az öcséd? – meredt rá Amy. – Dailan, sosem említetted, hogy van egy bátyád.

 - Mert csak féltestvérek vagyunk – válaszolt Dailan helyett Nathan. – Nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk, talán azért nem tett rólam említést. Ne haragudj rá ezért, biztos megérted, milyen nehéz ez. Most főleg, hogy az anyánk haldoklik. Eléggé megrázó ez mindkettőnknek.

 - Haldoklik? – kérdezte Dailan Nathan felé pislogva elég óriásiakat.

 - Igen, Dailan. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod – színészkedett tovább Nathaniel.

 - Jézusom! – kapott arcához Amy. – Úgy sajnálom, Dailan! – lépett hozzá közelebb, majd a nyakába vetette magát. – Menj a bátyáddal, és legyetek együtt.

 - Majd írok, Amy! – fejtette le magáról Dailant a lányt, de az nem hagyta magát. Két kezébe fogta Dailan arcát, majd megcsókolta. Nathan fintorogva húzódott el tőlük. A közönségünk felhuhogott. Szemem forgatva toporogtam, amíg egymással voltak elfoglalva. Végül Dailan eltolta magától, majd ránk nézett.

 - Mehetünk? – emelte meg Nathan a szemöldökét újra.

 - Persze – válaszolta Dailan. – Sziasztok! Szia, Amy! Szeretlek!

 - De cuki – mormoltam az orrom alatt. Tényleg így éreztem. Dailan pár éve még az együttérzés fogalmát sem ismerte, most pedig érzelmeket fejezett ki szavakkal egy gyönyörű lánynak. Büszke voltam rá. Mindig is kicsit a szívemen viseltem a sorsát, mióta egyszer megöltem, majd felélesztettem csodálatos képességeim egyikével.

 - Én is szeretlek, maci – nyávogta a lány, ahogy eltávolodtunk a háztól. Amint kikanyarodtunk az utcából belekaroltam Dailanbe. Nathan egy elég zaklatott pillantással jutalmazta, de nem foglalkoztam vele.

 - Dailan – kezdtem bele vidáman. – El kell mondjam neked, hogy nagyon szép ez a lány. Nagyon édesek vagytok együtt. Mióta tart ez köztetek?

 - Öhm... - húzta el a kezét, de nem hagytam magam. Újra belekaroltam. – Megtennéd, hogy nem fogdosol? Szeretem, amikor a fejem a nyakamon van, és a nem a földön gurul.

 - Nathan nem fog bántani – nyugtattam. Dailan hangosan felnevetett, majd megrázta a fejét.

 - Hát persze, Eleanor, ezt mintha hallottam volna már egyszer! – vigyorgott rám. Az emlékre én is elmosolyodtam.

 - De akkor is a lelkére beszéltem nem?

 - Igazából nem – válaszolta Nathan. – Kivágtál a szobából, aztán leordítottad a fejem.

 - Megérdemelted, egy pöffeszkedő majomként viselkedtél. De ez most kit érdekel?! – morcoskodtam. – Válaszolj már a kérdésre, Dailan!

 - Négy hónapja – felelte.

 - És szereted? – karoltam bele ismét, mire Dailan felsóhajtott, majd Nathanre sandított.

 - Ne félj, Dailan, nem foglak megölni. Úgy látom, Luna nem bír magával, úgyhogy nyugodtan fogd csak a feleségem kezét, nem zavar, egyáltalán.

 - Eleanor, kérlek. Nem akarok meghalni! – nyávogott Dailan.

 - Nem fogsz, majd felkeltelek! – kuncogtam fel. – Hát tényleg nem akarsz velem beszélgetni? Régen akartál.

 - Igen, azóta végighallgattam harminchétszer Nathaniel szerelmi bánatát, és elment a kedvem tőle.

 - Megtiltottad neki, hogy beszéljen velem? – pirítottam Nathanre. – Hülye vagy?

 - Nem tiltottam meg neki, csak célozgattam rá, hogy nem biztos, hogy okos ötlet a szeretetről dumálgatni veled.

 - Egy fasz vagy! – csaptam meg a karját. – Egy igazi féltékeny barom! Nem csodálom, hogy Nael tőrökkel dobálózik!

 - Amúgy nem volt alaptalan – ismerte be Dailan, mire összevontam a szemöldököm, és megtorpantam.

 - Mi van?

 - Szép lány vagy, ezt mindenki látja – bókolt Dailan. – Nyilván tart tőle Nathaniel, hogy valaki le akar nyúlni előle. Habár nekem meg sem fordult ilyesmi a fejemben, sokkal jobban féltettem az életem annál. Én csak a barátod szerettem volna lenni, és semmi több.

 - Kamus vagy, Dailan! – hunyorgott rá Nathan. – Azért ha megcsókolt volna, nem utasítottad volna el, nem?

 - Nathan! – sóhajtottam.

 - Nem, nem utasítottam volna vissza – ismerte el Dailan. – De egy férfi sem, Nathaniel, akinek van szeme és farka, már bocs.

 - Komolyan erről fogunk beszélgetni, ahelyett, hogy haladnánk?

 - Várj, Luna, ez fontos téma! – csitított Nathan. – Szóval meg akartad dugni a feleségem?

 - Épp ezt mondom, hogy nem! – forgatta kék szemét Dailan. – De ha ő kezdeményezett volna, nem szaladtam volna világgá, és ezt nem olyan formában értem, hogy megcsalt volna téged, vagy valami, hanem mondjuk más fajta helyzetben.

 - Szóval a lényeg, hogy bejött neked Eleanor – vonta le Nathan a következtetést.

 - Nathaniel, indokot keresel, hogy megölj? – vigyorgott rá Dailan. – Te is tudod, hogy nem kell. Ezerszer megtehetted volna már.

 - Meg – rántott vállat Nathan. – De bírlak, öcskös! – bökte meg a vállát, mire kiszakadt belőlem a kacagás. Hát hova fajult a világ? Nathaniel megkedvelte Dailant. Sosem hittem volna, hogy idáig jutunk, de örültem neki. Dailan mindig is jó szándékú volt, csak kicsit esetlen, de úgy tűnt, hogy ez változott az elmúlt években.

 - Jó, akkor igen – nevetett fel Dailan. – Eleanor egy csinos lány, de ettől még sosem voltak hátsó szándékaim vele kapcsolatban. Sosem akartam több lenni, mint a barátja. Elhiheted nekem, nem vagyok annyira idióta, mint ahogy kinézek.

 - Oké, most, hogy ezt megvitattátok mehetünk? – ragadtam meg Nathan karját.

 - Már érted, hogy miért vagyok és voltam állandóan idegbeteg? – nézett rám Nathan. – Odavannak érted.

 - Jól van, én meg érted vagyok oda – vágtam rá. - Megnyugodtál?

 - Meg – karolta át a derekam, majd rögvest megnyitotta a portált, amin keresztül a tanácskozó kellős közepére zuhantunk a fagyon keresztül.

 - Végre! – csapott az asztalra Jayce. – Mi tartott ennyi ideig?

 - Anya! – szaladt elém Naylee, majd átkarolta a lábam. Megsimítottam a fejét, majd felemeltem.

Nael is azon nyomban hozzám rohant, amint meglátott. Őt is magamhoz vontam, majd a kőasztalhoz sétáltam, és leültem apa mellé, aki rám pillantott, majd megpuszilta a hajam, amint leereszkedtem mellé.

 Jayce apa másik oldalán foglalt helyet, míg Morgan mellette. Lucifer is az asztalnál ült velük szemben Deonnal a karjában.

 - Na, apám – ült le Nathan velem szemben Lucifer mellé. – Hogy viselkedett Nael?

 - Nael jó! – kiabálta az ölemből vigyorogva.

 - Miután kétszer esett neki ennek a fiúnak – nézett le Deonra. –, állt tíz percet a sarokban, és máris jobb belátásra tért a kisleánnyal együtt, aki szerint a székek felgyújtása a legelőrevalóbb tevékenység egy roppant idegesítő nyávogós hiszti keretében...úgyhogy igen, természetesn jól viselkedtek mindketten.

 - Felgyújtottál egy széket? – bámultam Naylee-re, mire felkuncogott, majd egy édes mosolyt villantott felé.

 - Nayi méjges volt – görbítette le kis ajkát.

 - Legközelebb ne csinálj ilyet! – ráncoltam szemöldököm morcosan. – Nem szabad!

 - Nem! – rázta meg a kis kobakját, amitől csak úgy repült barna haja.

- A lényegre térhetnénk? – hozta fel Michael. – Lucifer nagyjából elmesélte a helyzetet nekünk.

 - Nem ülsz le? – kérdezte Nathan a még mindig az ajtóban toporgó Dailantől.

 - Nathaniel, mit keresek itt? – érdeklődött a fiú csoportulásunkat elnézve.

 - Dailan, ez egy családi kör – válaszolta Jayce, mire Morgan felhorkant.

 - Jayce, attól, hogy megnéztük a Halálos iramban új részét még nem kell úgy beszélned, mint a főszereplő csávó.

 - Morgan, a csávónak igaza van! A család a legfontosabb.

 - Rohadtul idegesítesz, Jayce! – morogta Morgan. – Csak fogd be a szád egy kicsit!

 - Ülj le, Dailan! – kérte tőle Nathan. – Azok vannak jelen, akikben megbízunk.

 - Ó – nyögte Dailan. – Köszönöm! – iramodott meg, majd helyet foglalt Morgan másik oldalán.

 - Natalie! – üvöltötte el magát Lucifer a legmélyebb hangján. Az ajtó szinte azonnal kicsapódott, majd bevonult rajta Natalie Jonathan kezét fogva.

 - Legközelebb nem viszem el Johnny-t bilizni – közölte Natalie, majd odavezette öccsét Nathan
mellé. – Nathan?

 - Natalie? – pillantott rá bátyja.

 - Megfognád Johnny-t?

 - Hogyne – forgatta szemét Nathan, majd felvette a háromévest a karjába. Nael mocorogni kezdett az ölemben, már attól tartottam, hogy Jonathannek esik, de végül nem így lett. Csak ő is a mellkasomnak dőlt. Ennyit számított volna, hogy őt születésétől fogva ismerte?
Natalie mellém sétált, majd leült az asztalfőre, és könyökével rátámaszkodott.

 - Na, mi a helyzet, alattvalók? – kérdezte vigyorogva. Egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés Morgannel, Jayce-szel, Dailannal és apával. Nathan és Lucifer együtt vágtak óriási grimaszokat.

 - Ez a te hibád Nathaniel! – esett neki fiának Lucifer. – Tőled tanulta ezt a minősíthetetlen viselkedést. A szenvtelen megnyilvánulásaid hallgatóságra találtak. A húgod ugyanolyan mocskos szájú lett, mint te vagy. Köszönöm!

 - Apám, nem fognád be te is a szádat egy kicsit?

- Mindketten fogjátok be! – mosolygott rájuk Natalie. – Mindig csak beszéltek, és veszekedtek. Idegesítőek vagytok!

 - Te is az vagy, Natalie. Kiraklak mindjárt innen! – emelte meg a hangját Nathan. – Mi bajod van?

 - Semmi – rántott vállat a lányka. – Egyikőtök sem érti a viccet? Savanyúak vagytok, biztos belehalnátok néha egy mosolyba.

 - Te ki vagy? – szólalt fel Deon hangja, miközben kék szeme Natalie-t vizslatta.

 - Natalie – felelte a lány, majd felsóhajtott. – Inkább te ki vagy?

 - Az unokaöcséd – válaszolt Lucifer. – Arden fia.

 - Ne már – fintorodott el Natalie. – Arden egy barom volt, apa.

 - Még szerencse, hogy ő nem Arden, hanem Gedeon. Viselkedj vele normálisan, csillagom – kérte tőle Lucifer meglepően nyugodtan, majd bele is vágott a közepébe. – A gyermek az imént elárulta, hogy nem látta az anyja gyilkosát, mert fellökték őt, de biztos benne, hogy többen voltak. Hárman vagy öten. Úgyhogy nem egy személyt keresünk, hanem többet. – Ezek szerint a támadók nem Deonra pályáztak, legalábbis egyelőre.

 - Én arra gondoltam, hogy válthatnánk egymást a gyerekek felügyeletét illetően – hozta fel Nathan az ötletet. – Azért jó, hogy ennyien vagyunk, mert bármikor történhetnek váratlan események, és mindig lesz valaki, aki elérhető lesz, ha a másiknak azonnal menni kell.

 - Az lenne a legjobb, ha mindig együtt lenne az összes kicsi – vetette fel Michael. – Úgy kezelhetőbb a helyzet. Persze nem mindig megoldható, de napközben igen. Mint egy óvoda mondjuk úgy üzemelhetne ez a dolog. Én vállalok minden délelőttöt.

 - Akkor mi többiek osztozunk a délutánon – mondta Jayce váll rántva. – De én ott leszek apával délelőtt is szerintem. Több szem többet lát, és amúgy sem lesz jobb dolgom. A család...

 - Jayce - sziszegte Morgan. – Ki ne mondj még egy idézetet a családról.

 - Nekem nincsenek barátaim, nekem családom van! – mélyítette el Jayce a hangját, mire Morgan rácsapott egy óriásit a vállára.

 - Alig várom a következő esküvőt – méregette őket Lucifer. – Szinte látom a parazsat kettőtök között. Összeadunk titeket, ha nem fejezitek be! – vált a végére fenyegetéssé a meglepően kedvesnek induló mondat.

 Eközben Deon végig engem figyelt. Amikor pillantásunk összeért félénken felém integetett, mire Nael elhúzódott tőlem, majd az asztal felé hajolt. A mellkasánál fogva toltam vissza magamhoz, majd visszaintegettem Deonnak.

 - Én anyukám! – zendített rá Nael ismét. Nathan vett egy mély levegőt, amikor segélykérően ránéztem.

 - Nael, csitulj el, fiam! – szólt neki azonnal.

 - Szeretnél visszaállni a sarokba gondolkodni, fiú? – kérdezte tőle Lucifer. Nael sértődötten bújt a karomba, kis ajka lefelé görbült. Megsimogattam a haját, majd meg is pusziltam, hogy érezze, itt vagyok és támogatom.

Ezután a beszélgetés nyugodtabb hangvételűvé vált. Átbeszéltük, hogy holnaptól lép életbe ez az egész, és azt is, hogy Deon mellett mindig két személynek kell lennie egyszerre, ha esetleg az egyikkel történik valami, akkor a másik időben lépni tudjon.

 Nem sokszor szólaltam meg. Csak a kisbabáimat ringattam, és ölelgettem. Nem szerettem volna, hogy féltékenyek legyenek Deonra, mikor semmi indokuk nem volt rá. Reméltem, hogy ez csak egy gyermeteg kis harag volt, ami holnapra semmivé lesz.