Beginning of the end IV. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

20. Majd megszokjuk

Összevont szemöldökkel toltam magam előtt az ikerbabakocsit, ahogy nagy léptekkel átszeltem Nathan oldalán a pokol levendula illatú folyosóját, hogy csatlakozzunk a nagyteremben ránk várakozó Luciferhez.

Egy órája tértünk haza a kórházból, így volt némi időm összekaparni magam a kimerítő küszködés után, amit átéltem. Megmosakodtam, és tiszta ruhát húztam, míg Nathan az újszülötteket pátyolgatta. Üdítő érzés volt újra egyedül tartózkodni a testemben. Mintha megkönnyebbültem volna, és tulajdonképpen így is volt, mert az eddig bennem lévő négy és fél kilónyi túlsúly most előttem aludt két apró, új élet formájában.

Amint megjöttünk, megkértem Jayce-t és Morgant, hogy szerezzenek nekünk egy babakocsit. Különösen kényelmetlen lett volna két tehetetlen kisbabát naphosszat karban cipelni, így kénytelenek voltunk egy hagyományos megoldást választani. Megkönnyítette a közlekedést, főleg, hogy immáron négy apróságra kellett figyelnünk kettő helyett.

Nael és Naylee meglepően lelkesek voltak a kistestvéreiket illetően. Mindketten Nathan karjából figyelték a piciket, szinte szünet nélkül, mióta kiléptünk a szobából.

Eljött az ideje, hogy folytassuk a korábban érkezett vendégünk kikérdezését. A fiú, aki azt állította, hogy Lucifer első gyermeke volt, most a nagyteremben várta érkezésünket.

Az erkélyre befordulva rögtön megpillantottam a korlát mentén, mellkasán összefont karral lefelé meredő Lucifert. Odatoltam mellé a gyerekeket, míg Nathan, Naelt és Naylee-t behelyezte a középen elhelyezett babakarámba.

Nathan mellém lépett, majd lepillantott a magaslat alatt álló állítólagos bátyjára.

- Elég sokáig várattatok – jegyezte meg Lucifer állát simogatva, majd futólag Nathanre pillantott.

- Sajnálom, apám – forgatta kék szemét Nathan, majd a korlátra támaszkodva előrehajolt a lent türelmesen toporgó fiú felé. Összevont szemöldökkel nézett rajta végig legalább háromszor. Lucifer a másik oldalamon ugyanezt tette. Végtelenül zavaró volt tétlenségük.

- Most mi van? – szólaltam fel egy perc kínos csend után. – Valaki beszéljen már!

- Gratulálok! – emelte meg odalent a tenyerét a srác. – A gyermekekhez – tette hozzá nyugodt hangon, majd a mellette készenlétben álló Asmodeusra sandított.

- Köszi! – vágtam rá egy mély sóhaj keretében.

- Apám, szagold körbe, vagy amit akarsz – nyitotta végre ki a száját Nathan. Hangjából kizárólag semlegesség hallatszott.

- Megrémisztesz – ráncolta homlokát a sátán Nathanaelt fixírozva. – Nem tudom, hihetek-e szavadnak, fiú. Egyszer már megjártam húgoddal. Tán te is azért érkeztél, hogy életem vedd? - Úgy tűnt, Lucifernek is elmesélte Nathanael a megható történetet arról, ahogy Ahira életre keltette.

- Én? – csodálkozott el a zöld szemű fiú. – Eszem ágában sincs ártani neked, apám!

Lucifer ízlelgette a választ egy darabig, végül egy portálon keresztül megjelent a jövevény mellett, majd tüzetesen körbejárta.

- Nathaniel – emelte fejét Nathan felé. – Azt hiszem, igazat beszél.

- Király! – mutatta fel hüvelykujját Nathan a levegőbe. – Akkor megvan az új vezető, és én mehetek a francba? – vetette fel furcsán izgatottan. – Lényegében én egy trónbitorló vagyok. Ő az idősebb.

- Nathaniel! – dörrent Lucifer kemény hangja a levegőben, mire Novalie felzokogott. Felsóhajtottam, majd magamhoz vontam a kisbabát, és ringatni kezdtem. – Fejezd ezt be, fiú, míg szépen mondom!