Érted adtam a lelkem

2. fejezet

Evelyn

Telefoncsörgésre riadok fel az álmomból. A szívem ki akar ugrani a helyéről, kapkodom a levegőt. Chrissel álmodtam és valaki felébresztett! Szemben álltunk és mélyen elmerültünk egymás tekintetében, amikor... Ah! – frusztráltan fújom ki a levegőt – Csodálatos érzés volt, bárcsak a valóságban is megtörténne! Egy ásítást követve a kezembe kapom a telefonomat, melynek kijelzőjén egy ismeretlen szám szerepel, de felveszem. Ki franc lehet?

– Igen, tessék... – nyöszörgöm kómásan, és igyekszem visszafogni magam. Utálom, amikor alvás közben zavarnak, de mit lehet tenni, bármi megtörténhet, így sosem kapcsolom ki a telefonomat. Vajon mennyi lehet az idő?

– Evelyn, azonnal gyere a kórházba, Christ autóbaleset érte! – hadarja egy női hang a túloldalról. Hirtelen meg sem tudok szólalni, szédülni kezdek, forog velem a szoba. Kórházba? Ki ez a nő? Mi köze Chrishez? – Hallottad? – kiáltja rémülten. – Azt hittem, érdekel téged!

– Mi-mi – dadogom értetlenül, közben a szememet masszírozom. – Mi történt? – Annyira lesokkolt a dolog, hogy alig találom a szavakat. Ennél rosszabb hírt nem is kaphattam volna. Remélem, megúszta enyhe sérülésekkel, bár akkor az ismeretlen nem ilyen aggódó hangon hívott volna fel, siettetve, hogy menjek oda. Istenem, add, hogy ne legyen komoly baja! A kezem akaratlanul remeg és képtelen vagyok megnyugtatni magam. Félek, hogy elveszíthetek valakit, aki valójában sosem volt és nem is lesz az enyém.

– Ne kérdezősködj, csak gyere! – Ez az utolsó mondata, aztán kinyomja a hívást. Fogalmam sincs ki ő, és miért tegez, de kétlem, hogy hazudna, ezért kiugrom az ágyból. Nem kockáztathatok, hogy elhiszem-e vagy sem. Igyekeznem kell, mindent tudni akarok! Várjunk csak – állok meg egy pillanatra –, ő nem Natali volt? A hangja az övére emlékeztet.

A hajamban matatok kétségbeesetten, majd felállok és egy farmert meg egy pulóvert kapok magamra, majd cipőt és rohanok az ajtóhoz. Pillanatok alatt kiérek az utcára, ahol sietősen leintek egy taxit. Türelmetlenül dörzsölgetem az ujjaimat egészen addig, amíg a kórházhoz nem érünk. Mindez idáig rengeteg félelmetes ötlet fut át az agyamon, hogy mi történhetett. Ezzel csak azt értem el, hogy még jobban felizgattam magam és most rettegek.

„Nincs komoly baja!" – hajtogatom magamban.

***

A kórházba érve a betegfelvételnél érdeklődöm, hogy mi történt, merre van Chris.
A nő közli velem, hogy a műtőben van, amióta behozták. Megakad a lélegzetem, de nem gondolkozom tovább, rohanok a műtők felé, annyira, épphogy el nem esek. Remegve fordulok be a folyosón. A nő, aki az ajtóban áll, Natali. Meg sem lep, sokkal fontosabb, hogy mi van Chrissel. Reggel hat órakkor a szemem úgy pattant ki, mintha áram rázott volna meg, amikor megkaptam a rossz hírt.

Szaladok a nőhöz, s amint odaérek, megmarkolom a vékony karját. Könnyekkel teli arccal nézek rá. Elsőre nem jön ki hang a torkomon, bármennyire is szeretném. Csak pislogok, összeszorítva az ajkaimat.

Natali furcsán néz rám, nem érti a reakciómat, hogy miért érintem meg őt. Ritkán találkoztunk, egyedül az egyetemen párszor, mert ő is arra járt, amelyikre én. Tud arról, hogy szerelmes vagyok Chrisbe. Azzal is tisztában van, hogy őt egy kicsit sem érdeklem, így nincs oka féltékenynek lenni. Hálás vagyok, amiért mindezek ellenére is idehívott.

– Mi történt? – Sikerül végre hangot kiadnom és várni, hogy tudomást szerezzek róla, mégis milyen baleset érte, mennyire súlyos, meg egyáltalán hol történt.

– Két haverjával mentek át egy kereszteződésnél, amikor egy teherautó áthaladva a piroson, beléjük rohant! – meséli zokogva, közben a másik kezével az enyémhez nyúl, és szorítja. Megdöbbent a reakciója, amit ez a helyzet vált ki belőle. Az arca szörnyen meggyötörtté válik, amilyennek még sosem láttam. Már most úgy viselkedik, mintha elvesztette volna, ami nagyon aggaszt engem. Az semmiképpen nem történhet meg, hogy elveszítsem! Butaságnak hangozhat, mivel nem az enyém, így hogy is veszíthetném el? Ugyan nem mellettem áll, mégis boldogít a tudat, hogy ha valaki más oldalán is, de örömteli élete van.