Érted adtam a lelkem

27. fejezet

Evelyn

– Öljem meg? – kérdezem meglepetten.

– Miért, mire számítottál? – kérdezi erélyes hangon felvont szemöldökkel.

– Rendben, megölöm! Mi más választásom van? – harapok kínosan az ajkamba, s úgy csinálok, mintha nem ismerném azt a férfit.

– Jól mondod, nincs más választásod! Kapsz rá egy hetet, hogy elintézd, ha nem megy, akkor Eronnak adom át az ügyet! – húz egy félmosolyt az arcára. Úgy csinál, mintha én eddig nem bizonyítottam volna neki ilyen téren. Rengeteg lélekfalót megöltem már egyedül is, nem kell oda Eron.

– Oké! Megoldom, ne aggódj, Melzenor! – nevezem nevén, majd villámlok otthagyva őt. Egyedül kell lennem.

A papírokat megragadtam, mielőtt leléptem volna. A lakosztályomban a kedvenc kanapémon tespedve nézegetem a papirost. Egy lap az egész, de tele van írva mindkét oldala. Meglehet, hogy ez nem is a teljes lista. Mióta kereshetik őt?

A homlokomat vakarászom, azután lerakom az előttem lévő asztalra a lapot, majd átszaladok a fürdőbe. Megengedem a kádat, a hajamat felkötöm és bele ülök. Teljesen nyakig csúszok le benne. Épphogy az orrom látszik ki, a szám is a víz alatt van. Azt imádom még, amikor elfekszem és a fejem is a víz alatt van, csak az orrom látszik ki, hogy levegőt kapjak.

***

Hajnali négy van, az ablakomból kinézve látom a látóhatáron a napfelkeltét. Annyira gyönyörűek a színei. Homlokom vakarászom, a szememet dörzsölgetem, majd elindulok a fürdőszobába, ahol hamar rendbe szedem magam. A szobába visszaérve a ruhás szekrényemhez lépek, és felveszem a munkaruhám. Ma nem kell a fekete doboz, mert ma nem lélekgyűjtő vagyok, hanem bérgyilkos. Ráharapok a számra. Eléggé izgulok, hiszen tudom, kiről van szó, és fogalmam sincs, hogy képes vagyok-e megölni őt. Elolvastam a lapot, melyből kiderült pár képessége is.

Ő is képes teleportálni, tárgyakat mozgatni, s irányítja a tűz elemet. Olyanokkal még nem találkoztam, akik képesek irányítani valamelyik elemet. Érdekes lehet, én is kipróbálnám.

Utolsó feljegyzés alapján Alaszkában látták. Nos, akkor ideje elmennem a felírt címre. Az internetről kiderítettem, hogy egy kastély van ott, ami nagyon szép. Vajon egyedül van, vagy számítsak több lélekfalóra is? Mély levegőt veszek, azután villámlok a megadott helyre.

Elsőre nem látok semmit a kastély előtt. Mielőtt belépek a darázsfészekbe, körülnézek a hatalmas kertben. Kis út vezet végig rajta. Millió virág és bokor tarkítja a helyet. Egy kisebb fedett részre terelődik a tekintetem, ahol egy alak áll egymagában. Vajon mit keres ott?

Megbújok a mellettem lévő bokor mögött, és figyelem pár percig, de csak áll és nézi a fákat, a kertet. Ránézésre olyan, mint egy ember, akinek temérdek pénze van, mégis szomorú, mert nincs senki, akitől szeretetet kapna.

A férfit bámulva arra leszek figyelmes, hogy hirtelen idenéz és megindul felém. Megijedek, de mielőtt hátra esem, észbe kapok és eltűnök a kastély falai között. Nem Germ volt az, hacsak nem tud alakot váltani. Nem volt róla feljegyzés.

Nagyokat sóhajtozok, próbálom nyugtázni a légzésem.

A hallban állva elindulok a hosszú lépcsőn felfelé. Sötétbarna lépcső, rajta vörös szőnyeg. Hatalmas ez a kastély, de a miénknél nem nagyobb. Kuncogok, de hamar lefagy a mosoly a képemről, amikor felérve meglátom a férfit, akivel a kertben találkoztam.

A torkomat köszörülöm, mielőtt megszólalok.

– Maga Germ? – Nagyot nyelek, csöppet gyomoridegem van. A férfi szájára mosoly húzódik, majd bólint egyet. Milyen jól megjátssza magát.