Érted adtam a lelkem

35. fejezet

Evelyn

Teljesen elvarázsol a csókja, és ahogy a teste hozzám simul. Levegő vételért válunk el egymástól, s ekkor mélyen egymás szemébe nézve mosolyodunk el. Folytatnánk a kellemes időtöltést, de kopogás zaja szakít félbe minket.

– Ki lehet? – szólalok meg rémülten. Olyan érzésem van, mintha tizenöt éves lennék, és anyám kopogtatna, hogy mégis mit csinálok ennyi ideig bent a fürdőszobában.

– Nem tudom, de menj ki, és nézd meg – mondja nevetve. – Addig letusolok, ha már elkezdtük. – Bólintva elhúzom az ajtót, és kilépek a szőnyegre. Megtörölközök, és felkapom a köntösöm, majd rohadok az ajtóhoz.

Nagy lendülettel nyitom ki. A túloldalon Erilin mosolyogva fogad.

– Szia! Zavarhatnálak kicsit? – érdeklődi, mire köhögni kezdek. Drogon a fürdőmben tusol, nem tudom, mikor végez, nem akarok meglepetést Erilin számára. Nem számítottam rá, hogy meglátogat. Elég kényelmetlenül érzem magam, mert ez a második nap, hogy itt vagyok, és már ilyesmi történik. Drogont alig ismerem, mégis miért kezdek bele ilyen dologba? Talán egy-két év múlva el tudnám képzelni, de nem konkrétan vele, hanem akár mással.

– Nem érzem jól magam, éppen pihenni akartam – hazudom, és remélem, ő nem tud olvasni a gondolataimban, vagy átlátni a falon. – Nem lenne probléma, ha egy óra múlva felkeresnélek? – húzom a szám kínosan.

– Rendben, pihenj! – bólint. – Egy óra múlva várlak a kert déli részén. Nem tévedsz el, könnyen odatalálni, és nem kell csak a szélére jönnöd – mondja, majd integetve elsétál. Örülök, hogy ilyen megértő.

Egy nagy sóhaj utána becsukom az ajtót, azután a fürdő felé ballagok. Lenyomom a kilincset, s belépve látom Drogont törölközővel a derekán, a tükörben igazgatja a haját. Pillantása rabul ejtő, annyira helyes, és még a felső teste is kidolgozott. Miket nem gondolok...

– Khm... – A torkom köszörülve a földet bámulom. Közelebb lép hozzám, megérinti az állam, s felemelve a szemembe néz. Zavartan pislogok, ő aranyosan mosolyog rám.

– Minden oké? – kérdezi elengedve, majd a mosdókagylónak dőlve.

– Persze – bólogatok. – Erilin volt itt, de megkértem, hogy menjen el, mert pihenni – mutatok idézőjeleket az ujjammal –, akarok. Egy óra múlva találkozok vele a kert déli részénél.

– Tehát van egy szabad órád – kuncogja.

– Igen, de lehet ezt mégsem kellene – mondom, a fejemet döntögetem jobbra-balra. – Nemrég jöttem ide, nem szeretnék semmit elhamarkodni. – Az ujjaim tördelem és csak remélem, hogy nem tart túlságosan bolondnak, hogy visszautasítom.

– Igen – bólint. – Igazad van, sajnálom! – mondja egyetértően.

Megérintem a vállát, majd egy olyan helyre viszem, ahol nincs senki, s magára hagyom. Nem léphetett volna ki az ajtómon, mert ha valaki meglátja, teljes káosz lett volna. Menne a pletyka, hogy itt vagyok egy-két napja, de már összefekszem valakivel, az meg nekem nem kell. Ma úgy is találkozok Erilinnel, megkérdezem tőle, hogy Drogon kicsoda pontosan.

Rendbe szedem magam, majd elindulok a megbeszélt helyre az Istennőhöz. Várom, hogy beszélhessünk, nem akarok egyedül lenni a szobámban és őrlődni magamban. Rágódni mindazon, ami megtörtént.

Vajon meg lehetett volna másképp is oldani?

Visszamenni az időben, és megváltoztatni a dolgokat. Ha azon múlik, nem akarom leszaggatni a láncaim, végzem azt a munkát a végtelenségig, csak éljen. Örökké menekülnie kéne, de eddig is megoldotta, képes lett volna rá újra. Belegondolva el lehetne kerülni azt, ami akkor történt.