Érted adtam a lelkem

33. fejezet

Evelyn

– Jó napot! – köszönök magázva, mert fogalmam sincs, ki ő, valamint nem akarok modortalan lenni.

– Tegezz nyugodtan, nem kellenek a formaságok! – mosolyogva felkap egy fürt szőlőt az asztalon lévő tálból, és falatozni kezdi. Nagyon guszta, én is ennék belőle.

– Tessék! – nyújtja felém a kezében lévő fürtöt, mintha hallotta volna, hogy mire gondolok. – Vegyél belőle! – tartja közelebb hozzám.

– Köszönöm! – bólintok, majd átveszem és szemezgetni kezdek. Tényleg nagyon finom.

– Ízlik? – kérdezi hátra dőlve a széken.

Hümmögve jelzem, hogy igen. Remélem, nem tartja bunkóságnak, hogy csak így jelzem. Halkan elneveti magát. Mi olyan vicces vajon?

– Erilin! – szól kedvesen a nőhöz, aki egyből rászegezi a tekintetét.

– Igen, mondd!

– Magunkra hagynál? – Mindketten meglepődve nézünk rá. Bólint egyet a nő, akinek most már tudom a nevét.

Kérdőn fordulok a férfi felé, akiről semmit nem tudok, csak a nevét. Vajon ki lehet ő, hogy csak így elküld egy Istent?

– Foglalj mellettem helyet, ne álldogálj ott egymagadban – mutat a díszes székre.

Mély levegőt veszek, majd leülök az idegen mellé. Roppant kíváncsi lettem, hogy miért akar kettesben maradni velem.

– Szeretném, ha tudnád, hogy én mindent tudok rólad. – Mindent? – kérdezem magamtól nagyokat pislogva. Ki ő? Erilin mindent elmondott neki? Miért tett volna ilyet?

– Túl sok kérdést teszel fel! – mondja aranyosan nevetve.

– Hogy mondja? – kérdezek vissza meglepetten. Nem értek semmit! A szívem hevesen ver, mert van egy sanda gyanúm ezzel kapcsolatban.

– Mondtam már, hogy tegezz! – szól rám határozott, mély hangon. Az asztalon lévő kancsóból önt vizet két pohárba, és felém csúsztatja az egyiket. Lassan érte nyúlok, felkapom, és megiszom az egészet.

– Köszönöm! – hálálkodom.

– Ugyan, nincs mit! – legyint a levegőbe. – Térjünk a lényegre.

– Hallgatlak. Miről szeretnél beszélni velem?

– Tudom, hogy miken mentél keresztül – mondja smaragd zöld szemembe nézve. – Sajnálom, hogy ilyen dolgokat kellett átélned. Feláldoztad a lelked a szerelmed életéért. Kedves tőled, látszik, hogy mennyire ragaszkodsz hozzá. Bár hozzám is ragaszkodna így valaki – mondja letörten. Kicsit elszomorodott. Lehet, hogy volt egy szerelme, csak nem volt kölcsönös a dolog. – Eladtad a lelked Melzenornak, pedig nem is tudtad, hogy minek leszel kitéve, hogy mivé válsz. Megláncolt lélek lettél, és szörnyűbbnél szörnyűbb halálokat kellett végig nézned, aztán évek múlva felajánlotta neked, hogy megszabadulhatsz a láncaidtól. Elszámította magát, hiszen a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ő eltervezte.

Meg sem szólalok, csak hallgatom, ahogy elmeséli az életem egy részét. Kellemes, férfias hangja van, élvezem hallgatni, ahogy beszél. Minden egyes szava, még ha negatív dolgokról is beszél.

– Ahelyett, hogy simán varázsigével megszabadított volna téged, megjelent a szerelmed, aki már egy lélekfaló lett. Biztosan kíváncsi vagy, hogy miért vált azzá – emeli a szemöldökét, és félmosolyt húz az arcára. – Utána megjelent Eron, és a többit nem mondom ki inkább.