Érted adtam a lelkem

40. fejezet

Evelyn

– Először is! – kezdek neki a mondatomnak kicsit ingerült állapotban. – Senki sem mondta, hogy van köztünk valami... – Csípőre vágom a bal karomat, majd mérgesen Erilin szemébe vésem a sajátom. – Mi ez az őrület, hogy csak akkor lehet egy szobában férfi és nő, ha szexuális kapcsolatot létesítenek, vagy együtt járnak? – bosszankodva rázom a fejemet. Annyira abszurd ez az egész.

Az Istennő nagyokat pislogva néz ránk. Nem szeretnék bunkó, meg tiszteletlen lenni, de úgy érzem, most muszáj volt kimondanom a véleményem.

– Nem is tudom, hogy miért alakult ez ki... – vakarja meg kínosan a fejét. Most akkor ő sem tudja?

– Én se... – jegyzi meg Drogon. – Mindenesetre jelenleg tényleg nincs köztünk semmi.

– Jelenleg? – emeli meg a hangerejét a nő, majd rám kapja a tekintetét.

– Rám ne nézzen! – tartom védekezésképpen magam elé a kezemet.

– Ajh, Drogon! Nem mondok semmit... – csóválja a fejét a nő. – Később elbeszélgetek külön-külön mindkettőtökkel! – szegezi ránk a mutatóujját, mire megszeppenve bólintunk egyszerre.

Miután elhagyja a szobát, összenézve vállat rántunk.

– Szerintem üljünk le, és beszélgessünk – mondom Drogonnak így mindenekelőtt. Ideje letisztázni a dolgokat.

– Persze, rendben – válaszolja, majd mutat, hogy utánam jön. Még szerencse, hogy ilyen nagy a szobám, kanapéval, fotellel mindennel, nem csak egy kis ággyal, amin ketten kéne ülnünk. Helyet foglalok az egyik vörös huzattal rendelkező kanapén. Dorgon pedig velem szemben ül le. Nagy sóhaj, majd neki kezdek, mert felesleges gondolkodnom, hiszen minden szavamat hallja.

– Van tipped, hogy szerinte, miért ne lehetnénk együtt, ha ne tán-tán szeretnénk? – Karba tett kézzel, felhúzott szemöldökkel várom válaszát. Nem mintha akarnék bármit is, csak zavar, hogy valaki a szerelmi életembe akarna beleszólni.

– Istenek között sosem működtek az ilyen dolgok – mondja lesütött szemmel.

– Mégis miért nem? – Hangosan elnevetem magam. Ők pont, hogy bármit megtehetnek, miért jelentene gondot egy ilyen természetes dolog?

– Egymásra unás? – pillant fel rám letörten. – Viccet félretéve, olyankor nehezebben irányítjuk az indulatainkat, neked éppen ezért volna veszélyes.

– Egymásra unás? – tör ki belőlem ismét a röhögés. A könnyeket törölgetem az arcomról. – Viccnek is rossz. A másik dolgot megértem, bár nehéz elhinnem kicsit, de nem poénkodnál ilyesmivel.

– Nem bizony – mondja bólintva.

– Nem lehetek többet szerelmes? – Egy pillanatra megáll az idő számomra, lehetőséget adva arra, hogy szabadon gondolkozzak. Nemrég óta vagyok itt, de már olyan, mintha több év telt volna el. Egészen túl vagyok Chris halálán, Eront is sikerült eltemetnem. Mondhatni boldog vagyok így, ahogy vagyok. Igaz, még nem találtam rá igazán önmagamra. Nem akarok szerelmes lenni, számomra az végül mindig csak fájdalommal járt.

Nem reagál, kínosan a tarkóját kezdi vakarászni. Gyanús nekem. Nem cáfolja meg a kérdésem.

– Tehát, nem... – Lehetek éppen boldog szerelem nélkül, csak furcsa, hiszen az egész életemben szerelmes voltam. Milyen lehet úgy élni, hogy nincs kedvesed, aki szeretne?

– Van egy kis dolgom! – pattan fel a kanapéról, húz egy hazug mosolyt az arcára, azután eltűnik, meg sem várva a reakciómat.

Hát igen, mit is vártam? Komolyan egy ilyen dolog miatt ne lehetne szerelmi életem?

***

Találkoztam Erilinnel, és ő is elmondta szinte ugyanazokat, amit Drogon. Veszélyes vagyok az érzelem ingadozásaim miatt. Nemrég vesztettem el a szeretteimet, nem szabad olyan könnyen eltennem az emlékeimet.

Sokat beszélgettem az Istennővel. Elmondta, hogy ő is volt szerelmes, de nem tartott sokáig. Sosem gondoltam volna, de emberként járt a földön, amikor találkozott azzal a férfival, akivel egymásba szerettek. Kapcsolatuk azért volt rövid, mert Erilin egy Isten, a férfi pedig halandó. Halála után megláncolt lélekként maga mellé vehette volna, de nem akart neki ilyen sorsot. Nem akart önző lenni, amit meg is értek. Én sem akartam volna, hogy Christ megláncolt lélek legyen miattam. Szörnyű munka. Mármint szép, hogy tovább segítjük a holtakat, megmentve a lélekfalóktól, de előtte végig kell néznünk a halálukat, ami nem csak egy egyszerű elalszom, mert kilencvennégy évesen ideje.

***

Evelyn, merre vagy? – szólal meg egy hang a fejemben. Csukott szemmel fekszem, s halovány mosolyt húzok az orcámra, hiszen Eliza az! – A szobámban. Mondd, hol vagy, én odamegyek! – válaszolok gondolatban a lánynak.

Beautiful Gardenben – jön a válasz.

Kipattan a szemem, pillanatok alatt felöltözöm, rendbe szedem a hajam, majd villámlok Eliza mellé. Akárhova nem tudok, de bizonyos távon be tudom azonosítani, akit akarok, s oda tudok menni. Jó dolog.

Eliza nagyon szép, hiszen nem öregszünk. Igaz, még mindig szürke ruhát visel, de a színe nem ront az összképen. Lágyan telt ajka, zöld szeme, az a szép, szőke haja. Hiányzott, hogy a közelemben legyen. Könnyes szemmel ugrik a nyakamba, amin elsőre nagyokat pislogva, meghökkenve, de elmosolyodom és szorosan ölelem én is.

– Úgy hiányoztál – suttogja a fülembe az arcát dörzsölve az enyémhez.

– Te is nekem! – simogatom lágyan a hátát.

– Mesélj el mindent! – mondja, miután szétválunk. Megfogom a kezét, majd helyet foglalunk az egyik padon. Gyönyörködve nézi a fákat és a rengeteg virágot, ami körülvesz minket. Én már kezdem megszokni, de Eliza először van itt. Jó lenne, ha ő is átjönne hozzánk, de nem tudom lehetséges-e.

Több órán át beszélgettünk, s ezalatt elmesélem neki a történteket, ahogy ő is mesélt pár dolgot arról, ami velük történt, amíg nem voltam ott, és már nem is leszek.

– Szóval, tényleg nem jössz vissza? – kérdezi lebiggyesztett ajkakkal, nagyokat pislogva.

– Nem, Eliza. Nem fogok – felelem halkan nevetve. Mi okom lenne?  Velük találkozhatok máshol is, ha van idejük.

– Esetleg én idejöhetek hozzád, vagy butaságot kérdezek? – Megragadja a kezemet, mire én meghökkenve nézek rá, ahogy finoman szorítja.

– Nem tudom, hogy lehetséges-e, de rákérdezek Erilinnél. – Legalábbis nekem úgy tűnik. Remélem, lehetséges, hogy legalább Eliza átjöhessen hozzánk.

– Rendben! – enged a szorításon, majd csodálja tovább a kertet. – Nagyon szép hely!

– Igen. – Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. – Az!

– Drogonnal milyen kapcsolatban vagy? – kérdezi kacsintva, és egy huncut mosollyal az arcán.

– Milyenben lennék? – kacagok fel hangosan.

– Úgy tűnt, izzik a levegő köztetek! – neveti. Mi lelte őt?

– Rosszul látod. Nincs semmi az ég adta világon – mondom nyújtózkodva, a kezemet a magasba emelve. Valaki hirtelen megragadja azt, majd felállít. Csodálkozva nézek rá.

– Kedvesem, miért titkolod a kapcsolatunk? – kérdezi tőlem, én csak sokkoltan állok előtte, de nagy lendülettel magához húz, és szorosan ölel. Nem értek semmit. Miért kell hazudni?

– Nem kéne ezzel viccelődni... – suttogom a fülébe. Nagyon finom illata van, meg kell jegyezzem. Jó érzés, ahogy a testünk ennyire közel kerül egymáshoz, de azt mondták, nem szabad ilyet csinálnom, ilyet éreznem, amit mégis elindult bennem.

– Én nem hazudtam. Az én érzéseim valósak – suttogja válaszul, hogy Eliza meg ne hallja.

Sziasztok! Ahogy tudom, hozom a fejezeteket továbbra is, de lelki erőm nem volt azóta, hogy végigolvassam. Ez a hét elég húzós meló szempontjából. Remélem, tetszett a fejezet!