Érted adtam a lelkem

39. fejezet

Evelyn

– A könyvért jöttünk! – jelentem ki határozottan. Nem akarok itt sok időt tölteni, mert felesleges. Mindenhol az ő szagát érzem. Eszembe jut pár emlék Eronról is, valamint az, amit a belső énem mondott. „Eron nem tudta." Nem kellett volna megölnöm, de sajnos elborult az agyam.

– Melyik könyv? – kérdezi faarccal, majd nevetni kezd, és a semmiből elővarázsol egy rózsaszín mesekönyvet. Felénk nyújtja, és azt hiszi, poénos kedvünkben vagyunk. Nagyon téved!

– Mit képzelsz? – szorítom ökölbe mindkét kezemet. – Add ide, aztán többet nem látsz, ha rajtam múlik, ígérem! – Feszült vagyok, nem kellene ingerelnie.

– Melyikre gondolsz? – játssza az értetlent, holott már tudnia kellene.

– Na, ne szórakozz velünk! – szól rá mély hangon Drogon. A többiek csak értetlenül pislognak felénk.

– A Lánctalan kell nekünk! – A hangomat felemelem. Kezdek egyre feszültebb lenni, és ez az ő hibája. – Ne játszd az értetlent, mert így is, úgyis megszerzem! – mondom, szinte fog csikorgatva.

Melzenor nem szól semmit, csak áll itt, mint egy szobor. Egyszerű lenne, ha átadná, de kétlem, hogy csak úgy odaadja.

– Milyen könyvről van szó? – érdeklődik Elizabeth.

– Később elmesélem neked! – fordulok felé egy pillanatra, majd ismét az Istenre terelem a tekintetem. Kell az a könyv! Nem szabad még egyszer megtörténnie! Az, hogy Istenné váltam maga a lehetetlen, de sosem lehet tudni, hogy mással nem játssza-e be ugyanezt. Ezer az egyhez, de akkor is.

Mibe, hogy nem adja oda? – kérdezem Drogontól telepátia használatával. Magamban remélem, hogy lesz alkalmam megverni legalább azt a férfit, és úgy elhagyni e helyet. Elég bosszantó, hogy nem végezhetek vele, de a tény, hogy itt voltam, és egy pofont se kap, elfogadhatatlan!

– Odaadja vagy sem? – töröm meg a csendet, mert percek múlva se képes megszólalni. Mi a francon tanakodik ennyire magában?

– Legyen, de csak Evelynnek adom oda – feleli makacsul, keresztbe tett karral. Fintorogva nézek rá. Azt hiszem, kibírom, ha muszáj. – Gyere a lakosztályomba! – S el is tűnik, még mielőtt tiltakozni tudnék. Feszülten matatok a hajamban.

– Ezt komolyan gondolta? – fordulok ingerülten Drogon felé. Szinte az utolsó hely, ahova menni akarok, az a lakosztálya.

– Tedd meg, csak pár percről van szó – noszogat a mellettem álló férfi, de látszólag neki sem tetszik az ötlet.

Nem szólok semmit, csak forgatom a szememet, majd villámlok a lakosztályába. A kényelmes, zöld fotelekre tekintek, melyekben szerettem ülni. Az állát vakarássza, majd leveszi a polcról azt a könyvet, s az asztalára teszi. Smaragd zöld szemével tekint rám, talán próbál megbabonázni vele, de sikertelen minden próbálkozása.

Az asztalhoz lépek, és a tárgyért nyúlok, de megfogja a kezemet, amit nem díjazok. Nagy lendülettel rántom ki a kezem közüle.

– Ilyenekre nincs időm! Mondd el, hogy mit akarsz, azután lelépünk Drogonnal! – Bizsergek az izgalomtól. Talán nem veszi észre, de nehezen fogom vissza magam. Olyan könnyen végezhetnék vele, mintha egy bogárra lépnék az úton. Egy pillanat lenne.

– Mióta vagytok ti ilyen jóban? – érdeklődi, még mindig rezzenéstelen arccal.

– Nem tartozik rád! – Már a fejemet kell fognom, annyira fáraszt. Miért? – Csak hadd vegyem el, és itt sem vagyok. Nem mintha kellene az engedélyed – forgatom a szemem.