Érted adtam a lelkem

4. fejezet

Evelyn

Eladtam a lelkem egy olyan valakiért, aki még csak barátjának sem tekint engem, nem hogy a szerelmének. A szívemet szétfacsarta, újabb sebet ejtett rajta, de nem bánom.

Hogy mi jön most?

További tíz évem van hátra, már csak ki kell találnom, hogy addig mit csináljak. Chrisbe vagyok szerelmes, de vele sosem lehetek, s mivel más nem érdekel, így egyedül maradok. A másik része a dolognak, hogy itt van Natali, tehát még a közelébe se mehetek. Be kell érjem azzal, hogy néha láthatom. Megrázom a fejemet, aztán elindulok az utamon.

***

Eltelt egy fél év, valahogy egyre kevesebbet gondolok Chrisre, ami meglepő. Írásba kezdtem, de mellette dolgozom is, mivel valamiből meg kell élnem addig a tíz évig. Úgy terveztem, elmegyek nyaralni is, hogy világot lássak. Szerencsém volt ezzel a lakással, ahova egyik rokon által kerültem albérletbe.

Hogy miről írok? Elsőnek gondoltam, hogy a szerelemről, egy hasonló helyzetről kéne, amiben vagyok, de mivel nem akartam kicseszni magammal, így más témát választottam. Kicsit ijesztőt. Nem vagyok az a félős típus, sőt... Elkezdtem horrort írni.

Egy férfi a főszereplő, aki nem meglepően, drog problémákkal küzd. Pont, mint a bátyám, akivel azóta még mindig nem ültem le beszélgetni, de hamarosan eljön az ideje.

***

Az álmomból a csengő zaja ver fel. Megfordulok az ágyban, próbálom tudomást sem venni róla, de ismét megszólal. Felsóhajtok, aztán nyújtózkodni kezdek.

– Ki a fene lehet... Mennyi az idő? – morgom. Hunyorgok, dörzsölgetem a szememet, majd egy hatalmasat ásítok. Valaki nagyon keres, mert a következő pillanatban megállás nélkül szólni kezd a csengő. Az eszem megáll!

– Oké! Oké! – kiáltom. – Megyek! – A bal kezemmel a hajamba túrok, próbálom kicsit összekapni. Belebújok a papucsomba, aztán odalépdelek a bejárati ajtóhoz. Kinyitva a túloldalon egy helyes férfival találom szemben magam, akin öltöny van. Tengerkék szemével néz rám.

– Boldog születésnapot, hugi! – mondja nagy vidáman, a kezében egy virágcsokorral, valamint egy kis ajándékszatyorral a bátyám. Örömteli újra látni őt.

– Csak nem felébresztettelek? – érdeklődi kedvesen mosolyogva. Nem látom rajta, hogy most be lenne drogozva.

– De... – felelem, majd megint a szemem dörzsölöm, nehezen ébredek fel. – Fáradj beljebb – kérem tőle, közben egyet hátra lépek. A lakásban nincs a legnagyobb rend, nem vártam vendéget.

– Ó, ne haragudj! Azért köszönöm, hogy beengedsz! – nevet fel.

Becsukom utána az ajtót, majd miután levetette a cipőjét, belépünk a nappaliba, ahol átveszem tőle a csokrot, ami mindenféle színes virágból áll, mint egy szivárvány.

– Köszönöm, hogy gondoltál rám és meglátogatsz. – Megfogom a kezét, majd átölelem őt. Érzem meleg testét, és ahogy lüktet a szíve. Mások azt gondolnák, hogy egy szerencsétlen alak, akinek nincs szíve, amiért ezzel a függőséggel küzd. Ő egy jó ember, én így gondolom.

– Ez csak természetes, egyetlen hugocskám! – simogatja meg a hátamat, ami igencsak jólesik. Végre törődik velem valaki.

Az ajándékcsomagra pillantok, amit észre is vesz. Felemeli a kezét, majd az enyémbe nyomja.

– Köszönöm! – mondom ismét, aztán belekukkantok a zacskóba. Több kis szatyor van benne igazából. – Hmm... Mik lehetnek ezek? – motyogom izgatottan.