Hatodik Fejezet

6.1K 286 6
                                    

Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni a részre de az utóbbi pár nap elég nehéz volt nekem. Viszont hivatalosan is véget ért nekem is az iskola, szóval VAKÁCIÓ!!:D Na, nem fecsegek itt tovább, jó olvasást. Ha tetszett a rész nyomjatok egy Vote-ot :)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Már hajnali négykor talpon voltam. Egyszerűen képtelen voltam aludni ezután a slamasztika után. Tudtam, az, hogy Lizzie apja megjelent mindent megfog változtatni, és ami a legdühítőbb az az, hogy nem tudom ez jó vagy rossz e. Hisz látszik rajta, hogy dúsgazdag, így tudom én és Lolli is, hogy bármit megadhat Csöppségnek. És a kislány is annyira szeretne egy apukát, és kell is neki. Hiszen apa nélkül nem jó felnőni és ezt én tudom legjobban. Apa meghalt egy éves koromban, nem is ismertem. Anya pedig nem randizott senkivel sem, mivel apát mindennél jobban szerette és képtelen volt más férfit szeretni. Tizennégy éves koromban tüdőrákot diagnoziáltak nála, amit legyőzött. Viszont két éve újra kijött neki és azóta is küzd vele. Felkaptam a fejem, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Lolli lépett be rajta fáradtan. Lol és Lizzie nem itt lakik, de van kulcsuk és sokszor itt is alszanak. Láttam, hogy barátnőm ajkai lefelé konyulnak és amint a szemeibe könnyek gyűlnek. Egy szó nélkül előtte termettem és keserűen elmosolyodtam.

-Szükséged van egy ölelésre?- Lolli zokogva elnevette magát és bólintott egyet. Átkaroltam, ő pedig szorosan ölelt és én úgy éreztem, mintha újra ott lennénk abban a piszkos buszmegállóban évekkel ezelőtt. Jassi szoba ajtaja kivágódott és megpillantottam fáradt arcát. Másik barátnőm először rám, aztán Lolra nézett, aki még mindig a karjaimban szipogott. Jassi szeme elkerekedett és ijedten rám nézett.

-Mi a fasz történt?- na, igen. Jassi gyönyörű teremtés, de olyan csúnyán beszél, mint egy kocsmáros.

-Lizzie apja ma betévedt a Starbucksba.- feleltem, miközben Lol hátát simogattam.

-Azt a kurva!- odaszaladt hozzánk és átölelte Lollit hátulról. Így álltunk ott hárman a bejárati ajtóban összeölelkezve. Aztán kinyílt a szemben lévő ajtó és szembe szomszédunk, aki egy hetven éves néni, kitipegett egy tízcentis magassarkúban és egy mini koktélruhában. Jassi, aki nem ápolt jó viszonyt a szomszéd asszonnyal, azonnal megragadta a pillanatott, hogy beszóljon neki.

-Halloween már elmúlt vénlány!-húzta gúnyos mosolyra száját.

-Tudom ribikém.- szólt oda a néni, miközben elhaladt mellettünk, hogy a lifthez menjen. Ott megnyomta a gombot és mielőtt beszállt volna így szólt;-De úgy emlékszem te egész évben Halloween jelmezben puccparádézól.

Jassi elkezdett futni a lift felé, de az bezárult ezzel elnyelve a néni ördögi kacagását. Barátnőnk elkáromkodta magát és olyan vulgáris megjegyzést tett, hogy abba még az ördög is belepirult volna. Miután kidühöngte magát, nyugisan visszasétált hozzánk.

-Mi van?- nézett ránk értetlenül, mi belőlünk pedig kitört a röhögés. A hasunkat fogva nevettünk és még a könnyünk is kicsordult. Végül Jassi is csatlakozott hozzánk és már hárman kacagtunk. Amikor sikerült abbahagynunk bementünk a lakásba és úgy döntöttünk megiszunk egy Cappuccinót. Csendben ültünk, a gondolatainkba merülve, amikor Lol hirtelen megszólalt.

-Nagyon összevesztünk.- Jassi egy „Pontosabb leírást kérünk"-el válaszolt erre a mondatra. Lolli sóhajtott egyet és belekezdett. Kiderült, hogy Cameron, Shawn cégénél dolgozik, mint főkönyvelő, és mint gondoltam, gazdag. A férfi azt akarta, hogy Lolli és Csöppség költözzenek hozzá, de Lolli megmondta neki, hogy esze ágában sincs. Erre Cameron azt mondta, hogy akkor vesz nekik egy lakást ott ahol ő lakik a szomszédban. Erre barátnőnk megmondta neki, hogy nem élősködő és köszöni szépen eddig is nagyon jól megvoltak nélküle és a pénze nélkül.

-Mondtam neki, hogy minden szerdán elviheti Lizziet ahova csak akarja. Erre bepöccent és azt mondta, hogy ő szeretne minden nap jelen lenni az életében. Én visszavágtam neki azzal, hogy ezt hat éve kellett volna átgondolnia és, hogy örüljön egyáltalán annak, hogy megengedem neki, hogy lássa a lányát. Végül odavetette nekem, hogy szerdán reggel bejön a Starbucksba és elviszi Lizziet, aztán sarkon fordult és kiviharzott a kávézóból.- fejezte be a történetet Lolli.

-Hogy ez mekkora köcsög! Fúú, bazdmeg én biztos bevertem volna a pofáját ott helyben. Na, majd ha látom, akkor lesz ám nemulass!- magyarázta hevesen Jassi.

-Tessatól már kapott.- mutatott rám Lol.

-Na, akkor tényleg belehettél pöccenve, ha lebasztad.- nézett rám. Én csak felvontam a szemöldököm, ő meg bólintott egyet jelzésképpen, hogy megértette. Pici talpak csattanása hallatszott a parkettán és megjelent a keresztlányom, aki fáradtan a szemét dörzsölgette. Mosolyogva néztük, ahogy ásítozva odatipeg az anyukájához és felmászik az ölébe. Miután mindannyiunktól megkapta a reggeli pusziját és teljesen éber lett kiszaladt a nappaliba megnézni a Scooby-Doo új részét, ami éppen most ment. Negyedóra múlva Jassi lelépett a családjához ebédelni, Lol pedig dolgozni ment a Starbucksba mivel ma délelőtt dolgozik. Kiskeresztlányom bejelentette, hogy éhes, így elmentem neki reggelit csinálni. Épp vajjal kentem meg a kenyeret, amikor csöngettek. A nappaliban Lizzie úgy belemerült a mesébe, hogy észre sem vette, hogy valaki csöngetett. Mosolyogva ajtót nyitottam, de az hirtelen lefagyott, amikor megpillantottam az ajtóban álló vendéget.

Angels of God (Hungarian- S.M.) {BEFEJEZETT}Where stories live. Discover now