Skandináv Mitológia! (BEFEJEZETT)

Mítoszok - Fenrir Megbéklyózása

A történet akkor játszódik, mikor még az istenek a fénykorukat élték és nem aggódtak azon, hogy a világ a pusztulás felé tart. Ebben az időben lett Lokinak a szeretője az óriásnő Angrboda, akitől három szörnyszülött gyermeke született. Az istenek, a jóslatokból sejtették, hogy Loki és Angrboda gyermekei óriási károkat fognak majd okozni, így magukhoz vitették őket. A kígyót, aki Jörmungandr névre hallgatott, a tengerbe vetették. ahol olyan óriásira nőtt, hogy körülérte az egész világot. Helt, a holtak uralkodójává tette, és Niflheimbe száműzte. Fenrirt, aki ekkor még ártatlannak tűnő kicsi farkas volt, a közelükben tartották, hogy szemmel tarthassák. Telt-múlt az idő, a farkas napról napra nagyobbra nőtt. Szinte már úgy tűnt, hogy a növekedésben sosem áll meg. Senki sem mert közel menni hozzá, a bátor Tyren  kívül. Ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt nem csak odamerészkedni, de meg is etetetni a farkast. Mikor látták, hogy a farkas egyre hatalmasabb és erősebb lesz, összegyűltek, hogy megvitassák mitévők legyenek. Végül arra jutottak, hogy az egyetlen megoldás, ha megkötözik. Fogták a Loeding nevű nagyon erős béklyót, majd Fenrir elé járultak vele. Megkérdezték tőle, hogy próbára tenné-e az erejét. Az óriásfarkas beleegyezett, nem gondolta, hogy nagy kihívás lesz. Amint rátették a béklyót, pillanatok alatt szétszakította azt. Ekkor az istenek egy kétszer erősebb láncot kovácsoltak, amit Drominak neveztek el. Ismét a farkas elé járultak, mondván, hogy ha ezt is széttöri, akkor bizony nagy hírre tesz szert az erejével. Fenrir látta, hogy ez már valóban erősebb, viszont tudta, hogy a hatalma teljében van. Ráadásul szeretett volna hírnévre is szert tenni, amihez ezt a kockázatot vállalnia kellett, így hát megengedte, hogy felrakják rá. Hiába volt erősebb a lánc, kis küzdelem után könnyedén kiszabadult belőle. A két kudarc után, az ászok ismét összegyűltek. Arra jutottak, hogy a törpékhez fordulnak segítségért. Odin elküldte hozzájuk Freyr szolgáját Skírnirt, hogy készítsenek egy elszakíthatatlan béklyót. Ezt Gleipnirnek nevezték el, és a következő összetevőkből állt: macska léptének zajából, asszonyszakállból, hegy gyökeréből, medvének ínából, halnak a leheletéből, valamint a madár köpetéből. Az elkészült béklyó olyan volt, mint egy selyemszalag, ám az ereje sokkalta felülmúlta az elődeiét. Amikor az istenek megkapták a Gleipnirt, harmadszor is a farkas elé járultak. Együtt elmentek az Amsvartnir taván lévő kis szigetre, amelyet Lyngvinek neveztek. Elmondták, hogy ez a béklyó bár vékonynak és gyengének látszik, viszont ha nem tudja elszakítani akkor az isteneknek többet nem kéne félnie tőlük, így utána le is vehetnék róla. Fenrir sejtette, hogy valamilyen ármányosság van a béklyó mögött. Nem hitte volna, hogy egy ilyen vékony selyemszalagnak tűnő béklyó bármi hírnevet is szerezne neki, de azt sem akarta, hogy gyávának tartsák. Egy feltétellel megengedte, hogy rátegyék: ha egyikük, bizonyosságul, hogy ez nem egy csapda, belerakja a kezét a szájába. Az istenek egymásra néztek, egyikük sem akarta elveszteni a kezét. Látván, hogy az istenek közül senki sem hajlandó vállalkozni rá, Tyr önként vállalkozott, hogy jobb kezét belehelyezi a farkas szájába. 

Fenrirt ezután elkezdték megkötözni, amilyen szorosan csak tudták. A béklyón lévő Gelgja nevű láncot a szigeten lévő Gjöll kőre kötőzték. A szikla olyan mélyen volt, hogy képtelenség volt azt ezután kiásni. Mikor aztán befejezték az előkészületeket, a farkas megpróbálkozott megszabadulni a béklyótól. Hiába próbálkozott, sehogy se sikerült neki. Az istenek - Tyr kivételével, aki a kezét vesztette - nevetésbe törtek ki, hogy végre sikerrel jártak.A farkas dühében meg akarta harapni az ott álló isteneket. Mielőtt ezt megtehette volna, az állkapcsát egy karddal kipeckelték, úgy hogy a markolat az állkapcsa alsó részén, a hegye pedig a felső részén volt. Ez így is fog maradni egészen a Ragnarökig, amikor a béklyó elszakad, és az óriásfarkas bosszút áll majd az isteneken.