Skandináv Mitológia! (BEFEJEZETT)

Mítoszok - A Világszéli Király

Thor legtöbb története a Mennydörgő győzelmével végződik. Azonban volt egy kivételes alkalom, amikor sikerült túljárni nem csak az ő eszén, de az ármányos Lokién is. Ez a történet róluk, és még két emberi útitársul szól. Egy napon Thor a kecskebakok hajtotta szekerén útnak indult az óriások földjére. Vele tartott az ármányos Loki is. Sötétedéskor betértek egy tanyára, hogy ott megszálljanak az éjszakára. Thor levágta és megnyúzta a kecskéit, majd a kondérba tette húsukat. Amikor elkészült, leültek, hogy elfogyasszák az élelmet. A finom ételből a gazdát, a feleségét és két gyermekét Thjalfit és Röskvát is megkínálta. Megmondta nekik, hogy amint végeztek, a csontokat a kecskék bőrére tegyék. A gazda fiának Thjalfinak a combcsont jutott, és mivel nagyon szerette a velőt, ezért, hogy hozzájuthasson, kettéhasította a csontot. Thor másnap reggel korán felkelt, és a Mjölnir segítségével felélesztette az állatokat. Észrevette, hogy az egyik lesántult, amelynek következtében elöntötte haragja. Rákiáltott a gazdára, hogy nem figyeltek eléggé a csontokra. A gazda félelmében térdre rogyott, nem tudta mi tévő legyen. Felajánlották mindenüket, amijük csak volt, hogy kiengeszteljék az istent. Látván, hogy mennyire megrémültek a vendéglátóik, Thor megnyugodott és váltságul elfogadta a két gyermeket Thjalfit és Röskvát. Mivel a kecskékkel tovább nem tudott utazni, ezért őket a tanyán hagyta, majd útitársaival ismét útra indultak. Nem tartott soká, míg nem Jötunheimbe értek. Itt aztán egy sűrű erdőbe értek, ahol rájuk sötétedett. Szerencséjükre találtak egy óriási házat, amely elhagyatottnak tűnt. Bementek oda, hogy kipihenjék magukat. Az éjszaka közepén Thor arra lett figyelmes, hogy az egész föld megremeg. Felkeltette a társait és mondta, hogy menjenek át a ház másik oldalára, hátha ott biztonságosabb. Eközben a pörölyét már előkészítette, ha esetleg szüksége lenne rá.

Amikor eljött a napfelkelte, Thor kiment megnézni, hogy biztonságos-e a környék. Tágra nyílt a szeme mikor meglátta, hogy a földrengés oka egy óriásnak a horkolása volt. Már készülődött volna, hogy lecsapjon rá, amikor aztán az óriás felébredt. Egyesek azt mondják, hogy még maga Mennydörgő is megrémült a termetes óriást látván, és ahelyett, hogy lecsapott volna, csak annyi telt tőle, hogy megkérdezze a nevét. Az óriás elmondta, hogy őt Skrymirnek hívják. Skrymir hozzátette, hogy nem szükséges a Mennydörgőnek bemutatkozni, hiszen erre fele nincs olyan, aki ne ismerné őt. Ezután érdeklődött, hogy merre van a kesztyűje, majd mikor Thor és társai mellett megtalálta, magához ragadta azt. Ekkor jöttek rá az utazók, hogy az óriási ház amiben aludtak, az az óriás kesztyűje volt. Skrymir megkérdezte tőlük, nem tarthatna-e velük. Thor erre rábólintott. Mielőtt útnak indultak volna, mindannyian leültek, hogy megreggelizzenek. Az óriás felvetette, hogy ha már együtt utaznak, mi lenne ha megosztanák egymással az élelmüket. Az utazók ezt jó ötletnek tartották. Skrymir fogta, és beleöntötte Thorék maradék ételét az ő zsákjába, majd mind útnak indultak. Sötétedésre egy hatalmas tölgyfához értek. Az óriás már nagyon fáradt volt, így vacsora nélkül elment, hogy lefeküdjön. Mielőtt még elaludt volna, odaadta az elemózsiás zsákját az útitársainak, hogy ők nyugodtan egyenek, amennyi csak jól esik. Skrymir pillanatok alatt elaludt, és már csak a horkolását lehetett hallani. Bármilyen hihetetlennek is hangzik, Thor képtelen volt kinyitni a zsákot. Hiába erőlködött, a rajta lévő csomó meg sem moccant. A nagy erejű isten erre dühbe gurult, kezébe fogta a Mjölnirt és lecsapott az óriás fejére. Az óriás erre félálomban felkelt, és megkérdezte, hogy vajon egy falevél eshetett-e a fejére. Ezután Thorhoz fordult, aki mondta, hogy most mennek ők is aludni. Az éjszaka sem Thor, sem a többiek nem tudtak azonban elaludni. Úgy éjfél tájt ismét horkolni kezdett az óriás, amire a Mennydörgő annyira bedühödött, hogy ismét rácsapott. Látta is, hogy a fegyvere mély nyomott hagyott az ütés helyén. Skrymir ismét felkelt, és azon gondolkozott, hogy vajon az egy tölgyfamakk volt-e, ami a fejére eshetett. Meglátta ekkor Thort, és megkérdezte, hogy ő mit csinál mellette. Ő erre azt felelte, hogy épp csak felkelt, de mivel még csak éjfél körül járt az idő, ezért még aludhatnak egy kicsit. Visszament a helyére, majd megvárta, hogy az óriás ismét elaludjon. Nem sokkal napfelkelte előtt ismét megragadta a pörölyét, és olyan erőset vágott Skrymirre, hogy a Mjölnir egészen a nyeléig belefúródott a fejébe. Az óriás azt hitte, hogy valamilyen madárfészekből eshetett le egy gally a fejére. Ismét meglátta Thort, de nem is foglalkozott nagyon vele, csak mondta neki, hogy már ideje lenne felkelni és készülődni. Még dél sem volt, mikor Skrymir búcsúzni készült a társaságtól. Ellátta őket némi jó tanáccsal, hogy ha Utgardba érnek legyenek elővigyázatosak, mivel Utgard-Loki és a többi óriás nem tűrik ha lenézik őket. Hozzátette, hogy bölcsebb lenne visszafordulni, de ha nem akarnának így tenni, akkor keletre menjenek tovább. Ő aztán északra vette úját, a hegyek felé. Kis idővel később egy óriási mezőre érkeztek, ahol megpillantottak egy hatalmas várat. Semelyikük nem látott ehhez hasonló épületet. Közelebb mentek a bejárathoz, de a rácsot még erővel sem tudták kinyitni. Végül megpróbáltak a rácsok közt bejutni, ami sikerült is. Beérve egy nagy csarnokba jutottak ahol számos óriást láttak. Skrymir figyelmeztette őket arra, hogy még nála is termetesebbek lesznek az itt lévők és mint kiderült, nem tévedett. Hamar felismerték a királyt, Utgard-Lokit, és tiszteletteljesen üdvözölték őt. A király gúnyos vigyorgással köszöntötte Thort és társait. Elmondta, hogy a csarnokban ülők között nincs olyan aki ne lenne jártas valamiben, mivel Utgardban csak az maradhat, aki bizonyította rátermettségét.