🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Jó fiúk, rossz fiúk 🔮

- Te?? Te...te...

- Én..én...én... Mifasz bajod van, töpörtyű? - kérdezte ingerülten a férfi, mellkasát erős fájdalom gyötörte, ezért a szokásosnál is ingerültebb volt. Louis nehezen tért magához a felfedezéstől. Itt van az a fiú, aki akkor megmentette az életét és akire nem múlt el nap, hogy ne gondolt volna. Hát nem segített rajta senki... Nem fogadták be...nem lett jobb a sorsa...ott maradt a rideg utcán és saját magát kellett felnevelnie, míg neki, bár elvesztette akkor az édesapját, és ő is egyedül maradt, volt, aki a szárnyai alá vegye és szeretettel vegye körül. Az édesapja testvére, Margaret féltő gonddal vigyázott rá, taníttatta, óvta. Az után a szörnyű lövöldözés után egyetlen bátyját temette el, így a kis Louis töltötte be számára azt az űrt, amit testvére hiánya okozott.

- Én...csak... itt a gyógyszer, amit be kellene vennie és aztán Niall hoz meleg vacsorát. Most...most kezdte el főzni, de az antibiotikumot egy órával evés előtt kell bevenni és...az körülbelül most van.

- Gyógyszer. Vacsora. Meleg. Mi ez, valami luxus börtön? - kérdezte a göndör és nyomban köhögni kezdett. Louis szaladt egy pohár vízért, segített neki felülni és lassú kortyokban itatta vele. Közben az antibiotikumot és a lázcsillapítót is a nyelvére helyezte, bőségesen leöblíttette a vízzel, csak ezután fektette vissza a puha párnákra és takarta be gondosan. A férfi értetlenül nézett fel rá. - Ki a pöcsöm vagy te?

- Aaaa... a nevem Louis. Tomlinson. Az utcán találtam magára és...látszott, hogy nagyon rosszul van és.. szóval elhoztam ide a házamba. Az orvos azt mondta, hogy súlyos tüdőgyulladása van, írt fel gyógyszereket...

- Aha... szóval te vagy az a kis majom, aki reszketve könyörgött, hogy engedjem el. Igaz? Akkor most a foglyod vagyok? Bezársz ide ebbe a ... palotába? Vagy mi?

- Nnem... bármikor szabadon távozhat, de ... én... szeretném, ha maradna. Pár nap és jobban lesz és akkor...

- És majd akkor mehetek vissza az utcára. Szuper. Köszönöm. - köpte a gúnyos szavakat a férfi.

- Nnnem...nem szükséges, itt is maradhat, van elég szoba és... munka is, ha szeretné, Mr...

- Styles. Harry Styles. - "Harry...szóval így hívják. Igazán tetszetős, férfias név"...ízlelgette magában az új információt Louis.

- Én most hagynám is pihenni, egy óra múlva hozzák a vacsorát. Ööö...viszlát, Mr Styles... Harry. - ezzel kilépett a szobából, magára hagyva vendégét kusza gondolataival. Mindkettőjüknek volt mit megemészteni. Neki azt, hogy tizenöt és után ilyen mostoha körülmények közt látja újra megmentőjét, Harrynek pedig azt, hogy létezik olyan ember a Földön, aki annak ellenére, hogy ő késsel támadta meg, az otthonába vitte és gondoskodik róla. Élete eddigi huszonhét éve alatt ilyen még nem fordult elő, ezért meglehetős kétkedéssel fogadta a dolgot. Nyilván valami hátsó szándéka van az ipsének, különben miért tett volna ilyet? Nem olvasott ugyan tündérmeséket, de valószínű azokban van olyan, hogy a tévútra tért kis rosszcsontot egy jó tündér egy mesebeli kastélyba varázsolja, ahol szolgák népe veszi körül és lesi minden kívánságát. El is határozta, hogy amint kicsit erőre kap, lelép innen vissza oda, amit már ismer és ahol tudja, ki kivel van. Csak ne lenne ez az ágy olyan rohadtul kényelmes. Csak ne lenne ez a szoba olyan kellemes meleg. Csak ne lenne a konyhából bekúszó illat ilyen ínycsiklandó. Csak ne lenne ez a fiúka olyan kedves és...gyönyörű...

*****

Harry szöszmötölést és halk susmorgást hallott az ágya mellől.

- Úgy nézem, alszik. Szerinted keltsük fel? - kérdezte egy vékonyka hang erős ír akcentussal.