🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Com'on when you know, you know 🔮

Liam iszonyúan érezte magát. Miután elmesélte Zaynnek és Niallnek, mit tudott meg a reggeli újságból, mindketten igyekeztek legjobb tudásuk szerint lenyugtatni és visszahozni ebbe a világba. Niall a maga szerény és lelkizős módján, Zayn pedig a tőle megszokott csípős, szarkasztikus stílusban. Már szürkült odakint, mire magára merték hagyni, miután együttes erővel összetakarították a konyha romjait. Amint becsukódott az ajtó mögöttük, Liam a földre roskadt és az addig visszatartott könnyeit végre szabadjára engedte. Hosszú, lélektisztító sírás volt ez, eleinte zaklatott és heves, szinte fuldokló, később csak keserves és megbánó, önmagát emésztő. Mindenféle gondolatok kavarogtak a fejében a múltról, a jelenről, az egész tetves helyzetről, de csupán egyetlen, folyton visszatérő név volt, amitől nem tudott szabadulni: Jason.

A második fiú az életében, akit cserben hagyott. A saját hülyesége miatt. Van rá magyarázat? Magyarázat mindig van. Van rá mentsége? Nem. Nincs. Most sincs. Látta maga előtt Jason csalódott, szomorú arcát, hallotta még az utolsó hozzá intézett szavait. „Tudod...inkább ütöttél volna meg, az nem fájna ennyire" Valóban ekkora szörnyeteg lenne? Lehetséges. Jason szerette őt, ebben biztos volt. Minden szava, minden mozdulata árulkodott erről. És ő elmarta maga mellől, mert nem tudott mit kezdeni a lelkében tomboló viharral. Az lenne a legjobb, ha hagyná, hogy tényleg ne jöjjön vissza..idővel túltenné magát a történteken és boldogan élhetne valahol, valakivel...de ahogy ide ért a gondolataiban, rájött, hogy nem tudja máshol elképzelni a kis zafír szemű csodát, csakis saját maga mellett.

Meg kell keresnem. Vissza kell hoznom. Be kell bizonyítanom neki, hogy méltó vagyok a szerelmére. És el kell mondanom neki, hogy én is...

¤¤¤¤

- Kurva élet, ennek már sosem lesz vége? - dühöngött Zayn. Mindkettőjüket megviselték a hallottak, Niall csendesen szipogott a kanapén, míg kedvese egy forró teát készített neki.

- Jól vagy, kicsim? - kérdezte aggodalmasan a férfi és átnyújtotta neki a bögrét.

- Jól, én csak...én csak nem értem, miért történnek ezek a dolgok...úgy értem...

- Tudom, szöszi. Engem is kiborított és most már nem csodálkozom Liamen. Csak azt remélem, hogy nem űzte el végleg Jasont. Az a kis vöri igazán hozzá való és komolyan hittem abban, hogy megmentheti ennek a hülyénk a lelkét.

- Igen, én is ezt hiszem - bújt közelebb Niall Zaynhez - Annyira szerencsések vagyunk, hogy nekünk nem kellett ilyesmit átélnünk - jegyezte meg, de aztán rögtön eszébe jutott, hogy nem sokon múlt, hogy nem kerültek hasonló helyzetbe.

- Zaynie?

- Hm?

- Köszönök neked mindent. Azt hogy így szeretsz, azt, hogy mindig mellettem voltál, akkor is, amikor nem hihetted, hogy van remény. Hogy amikor beteg voltam, nem hagytad, hogy hülyeséget csináljak, pedig annyiszor voltam bunkó veled. Bele se merek gondolni, mit érezhettél, mikor úgy viselkedtem, mégsem, egyetlen pillanatra sem hagytál magamra - Niall kristálykék szemei Zayn gesztenyebarnáit fürkészték, kezei a férfi borostás arcát simogatták.

- Édesem... az elsőből következik az összes többi. Azért tettem mindezt, mert szeretlek és semmi más nem számít. Egyszerűen nem volt más opció - mosolyodott el. Niall Zayn ölébe fészkelte magát, szemben vele és a tarkójánál fogva húzta közelebb magához.

- Nincs nálam szerencsésebb ember a Földön - suttogta és az imádott telt ajkakra hajolt. Zayn nem késlekedett a viszonzással, azonnal birtokba vette a felkínált finomságot, nyelvével finoman végigszántott a puha párnákon, aztán beljebb kéretszkedett és szorosan összefonódott a szösziével. Niall felsóhajtott és közelebb furakodott a férfi ölében. Érezte, hogy megremeg alatta és csókja követelőzőbbé válik. Zayn teste egyértelmű jeleket küldött, a szőke pedig felnyögött és immár a kreol bőrt nyalogatta, harapdálta Zayn nyakán.