🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Doing better, doing better 🔮

Liam magára maradt cikázó gondolataival. Ez a kis mazsola megmutatta neki, hogy nem ő az egyetlen ezen a rohadt világon, akinek fájdalma van. Fájdalma... van erre jobb szó? Gyötrelem...szenvedés...kín... leírja bármelyik is azt, ami a lelkeiket tépi és emészti fel? Amikor beállított hozzá azzal az együtt érző kis képével, a szimpátiás csillogással azokban a meghatározhatatlan színű szemekben és előadta, hogy „Egyszer el kell engedni őket...", legszívesebben megpofozta, de legalábbis megrázta volna. Megkérdezte volna, mégis mit tudhat ő arról, ami benne zajlik. Honnan veszi vajon a bátorságot, hogy alig néhány perc beszélgetés után ilyen mélyen beleavatkozzon az életébe??? Hát van fogalma...?

Aztán kiderült, hogy igenis volt fogalma... több is, mint hitte volna. Több, mint amennyi valaha lennie szabadott volna... Liam most értette meg, mi volt az az ismeretlenül is ismerős fény a fiú tekintetében. Most jött rá, hogy hol látta ezt már ezelőtt. A tükörben... Reggelente, amikor gyűlölettel, de muszáj volt belenéznie, a saját szemeiben látta ugyanezt a „minden mindegy már, lesz ami lesz" sugallatot, a lemondást, a hiányt, a gyászt... Jason mégsem lökte el az embereket maga mellől. Nem viselkedett kiállhatatlanul, nem bántott meg ok nélkül másokat. Úgy, ahogy, de túlélte a túlélhetetlent, felállt és ment tovább az úton. Egyedül...

„Semmi baj a hajaddal. Aki mást mond, azt küldd hozzám." Tényleg ennyire telt tőle? Ennyit tudott kicsikarni magából azok után, hogy Jason kiterítette elé a lelkét? Kedve lett volna megcsapolni egy üveg Jack Daniel's-t, de valami titokzatos oknál fogva az otthonban nem tartottak alkoholt. De várjunk csak...itt van nem messze Louis irodája... Lou pedig imádja a whiskeyt. Igen, ezt sikerült megtanulnia abban a pár hónapban, mikor szinte minden nap úgy kellett összekaparnia a fiút ott, ahol épp elájult. Liam nem nagyon ivott. Csak jeles alkalmakkor és akkor is mértékkel. Nem akart az apja nyomdokaiba lépni, volt tapasztalata abban, mit tesz az emberekkel az alkohol. De most indokoltnak látott leküldeni egy duplát. Párjával...

Ki is lépett a folyosóóra, ahol L alakban követték egymást az irodák, köztük a főnökéé is. Alig pár órával ezelőtt épp ide cipelte be az alélt Jasont, amikor még fogalma sem volt arról,mi válthatta ki a pánikrohamot nála. Azóta tiszta lett a kép. A piros cédula hozta elő a szörnyű emlékeket arról a bizonyos két évvel ezelőtti éjszakáról. „Archie a tizenhatodik születésnapjának éjjelén halt meg. Mellettem, a közös ágyunkban. Ma lenne...ma...lenne...tizennyolc." Ez aztjelenti, hogy pont ma két éve... Liam meggondolta magát, nem Lou fészkébe ment, hanem felfelé az emeletre, ahol a hálószobák voltak. Nem tudta, melyik lehet a fiúé, de volt egy olyan érzése,hogy meg fogja találni. És nem is tévedett, mivel már éjfélre járt, a kisebbek mind aludtak, egyetlen ajtó résén szűrődött ki némi fény, tudatva a kint rekedtekkel, hogy odabent valakit nagyon elkerül az álom. Vett egy nagy levegőt és bekopogott. Még nem tudta, mit fog mondani neki, de azt igen, hogy nem hagyhatja magára. Most nem.

Halk fészkelődést hallott, aztán tétova léptek zaját, kulcs zörgését a zárban. Jason csak résnyire nyitotta ki az ajtót és elkerekedett szemekkel konstatálta, ki a titokzatos éjjeli látogatója. Liamet letaglózta a fiú megtört arca, a vérvörösre sírt szemei, könnyáztatta pólója és eldöntötte magában, hogy a lehető legjobbkor jött.

- Igen, Mr...Liam? - kérdezte halkan Jason.

- Öltözz, elmegyünk valahova - jött a dörmögő válasz.

¤¤¤¤

- Zaynie, kérlek! - lihegte Niall - gyorsíts, könyörgöm!

- Nem lehet, picim - csókolt a fülébe - tudod, hogy vigyáznunk kell - újra felegyenesedett, súlyát a karjain tartva folytatta a lassú, finom tempót Niall hátsójában. Neki sem volt elég. Ő is többre vágyott. Emberfeletti küzdelemmel ért fel kordában tartani a vágyait, hogy őrült szenvedéllyel, vadul tegye magáévá szerelmét, hogy a nyakába vegye a vékony, formás lábakat és úgy gyűrje maga alá, hogy közben szinte a szuszt is kiszorítja belőle. De nem tehette. Még így is félő volt, hogy kárt tesz benne, hogy Ni újabb fulladásos rohamot kap és a doki világosan megmondta, hogy ezzel nem lehet játszani, mert végzetes lehet. Ezért legtöbbször csak kézzel vagy szájjal elégítették ki egymást és az azt követő szerelmes összebújásról is le kellett mondaniuk, amit annyira szerettek mindketten.