🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Egyszer hopp... 🔮

- Nézze, Mr Payne. Ezeket a személyeket Mr Alvarez a saját kezével gyilkolta meg. - Donovan nyomozó a negyvenes évei végén járó, ritkuló barna hajú, átható tekintetű, szürke szemű férfi volt. Már legalább egy órája ültek egymással szemben az irodájában, ezalatt Liam egy olyan világot ismert meg, amit eddig elképzelni sem tudott. Julian világát. Vagyis... Juan Pabloét.

Donovan beszámolója szerint fiú valójában chilei származású. Két éve szökött el az országból egy halott férfi papírjaival, akit ő maga végzett ki, mikor rájött, hogy országos körözés van érvényben a személyére. Ezt megelőzően tizenegy, zömében a nagykorúságot alig betöltött fiatal életét oltotta ki, de volt köztük egy, aki még alig volt tizenhét éves. Juan Pablo a torkát vágta át és hagyta kivérezni, gyanújuk szerint azért, mert nem fizette ki a kábítószer-tartozását időben.

Nagy mennyiségű heroint és kokaint tartott magánál, amit házának átkutatásakor meg is találtak a chilei rendőrök, de addigra a fiú már elhagyta az országot. Azóta van érvényben ellene nemzetközi elfogató parancs. A korszerű arcfelismerő program segítette a nyomozókat a megtalálásában, amikor két nappal azelőtt az újságban megjelent egy viszonylag közeli fotó róla. Nem titok, hogy ezt a programot már évek óta használják a közösségi portálok és az online médiumok átfésülésére és igen sok nemzetközileg körözött személyt sikerült már elkapniuk a segítségével.

Az utóbbi két napot gondos feltérképezéssel töltötték, többek közt azzal, hogy tisztázzák Liam szerepét az ügyben. De mivel minden jel arra utalt, hogy a férfi csak jóval később ismerte - és szerette - meg Alvarezt, ezért őt nem keverték bele a bűnügybe. Juan Pablot azonnal egy elkülönített zárkába vitték és értesítették a chilei hatóságokat az elfogásáról.

Liam elborzadva nézte a halott fiatalok képeit, akiknek a legnagyobb bűnük az volt, hogy bekerültek a drogok világába, ahonnan számukra nem volt menekvés. Az átvágott torkú fiú látványa annyira sokkolta a férfit, hogy öklendezni kezdett, ezért a nyomozó hozatott neki egy pohár hideg vizet és felfüggesztette a beszélgetést.

- Lehetséges, hogy lesz még néhány kérdésünk, ezért kérem, legyen telefonon mindig elérhető. Viszontlátásra, Mr Payne.

- Egy pillanat, Donovan nyomozó. Láthatom? Csak egy percre. - kérdezte Liam szinte transzban.

- Felügyelettel igen, de valóban csak egy perc. Kövessen, kérem. - Liam ment a nyomozó után a legfelső emeletre, ahol a cellák voltak. Bevezették egy kisebb szobába, amin nem volt ablak, csak két szék középen egy plexivel elválasztva. A túloldalon hamarosan nyílt az ajtó és érkezett rajta keresztül rabláncon az az ember, aki az utóbbi másfél évben a szerelme volt. A férje. A mindene. Julian megtört tartással, reménytelenséget tükröző tekintettel lépett be a helyiségbe, szeme azonban egy pillanatra felcsillant, mikor meglátta Liamet.

- Li... - kezdte volna, de benne rekedt a szó Liam megvető, undorodó arckifejezését látván.

- Szervusz Juan Pablo - nézett rá hidegen. Julian lehajtotta a fejét régi neve hallatán és ha Liamnek eddig egy szemernyi kétsége lett volna, most az is mind elszállt volna ettől a reakciótól.

- Li..én nem...

- Mit nem? Szóval ez volt az, amit nem tudhattam? - emelte fel a hangját Liam és előrehajolva az alkarjára támaszkodott ültében, miközben átható tekintettel vizslatta a számára már idegennek tűnő fiút.

- El akartam mondani...Li, kérlek, segítened kell. Azt mondtad, hiszel nekem, hiszel bennem...

- Az még azelőtt volt, hogy láttam volna az áldozataid képeit.

- Li én nem öltem meg senkit, higgy nekem, kérlek! Senki másra nem számíthatok! - Julian olyan kétségbe esetten és könyörgően nézett Liamre, hogy a férfinek el kellett fordítania a fejét.

- Nem? Szóval Julain Tavares is él? Akinek a nevében hozzám jöttél?

- Nem...de nem én öltem meg, Li...

- Elég volt, Juan Pablo - állt fel a székéről Liam. Egyetlen másodpercet sem volt hajlandó egy légtérben tölteni ezzel a kegyetlen gyilkossal. Még mindig a képek peregtek a szeme előtt és olyan gyűlöletet érzett egykori férje iránt, - aki valójában nem is a férje, hiszen hamis papírokkal kötötték a házasságot, ami ennek következtében érvénytelen - hogy legszívesebben helyben felnégyelte volna.

- Neee...ne...ne menj el, Lii, kérlek, én szeretlek, hallod? Kérlek, Liii, kérlek szépen! - Julian próbált volna Liam után mozdulni, de az áttörhetetlen plexi, és a rá vigyázó két őr megakadályozta ebben. Az ajtóból egy pillanatra visszanéző Liam csak Julian könyörgő, könnyes tekintetét látta még, amint a szerelmét bizonygatja, aztán becsukta maga mögött és többet nem nézett vissza.

¤¤¤¤

- Mi a fene folyik itt, Liam? - kérdezte Louis a folyosón. Látszott rajta, hogy fáradt és kimerült, és nagyon nagyon ideges. Valószínűleg órák óta ülhetett már a kényelmetlen padon. - A ház egy csatatér, a rendőrök nem mondanak semmit, csak hogy egy körözött bűnözőt fogtak el nálam.

- Louis... Juliant letartóztatták.

- Mivan??? Juliant???

- Igen. Illetve Juan Pablot...sosem fogom megszokni ezt a nevet...De nem is kell, mert az életben nem látom többet - mondta undorral a hangjában.

- De hát mit követett el, amiért kommandósoknak kellett kivonulniuk? - Lou már semmit sem értett. Tudta, hogy valami komoly bajba keveredhetett Julian, de ezt álmaiban sem hitte volna.

- Ő egy hidegvérű gyilkos, Louis. A legrosszabb fajta, aki érdekből öl. Tizenkét ember élete szárad a lelkén. És kábítószerrel kereskedett. Ja és chilei. Más baja nincs.

- Szóval mind a kettő - gondolkodott el Louis.

- Mi mind a kettő?

- A strandon feltűnt, hogy spanyolul beszélt, aztán tegnap kiakadt a fotók miatt az újságban. Beszéltem vele, elmondtam neki, hogy tudom, hogy valami nem kóser körülötte és három napot adtam neki, hogy elmondja neked.

- Szóval ezért... - Liam idegesen túrt a hajába miközben lassan haladtak Louis SUV-ja felé.

- Azt mondtam neki, hacsak nem tömeggyilkos vagy drogkereskedő, nálunk mindig lesz helye. Azt válaszolta, hogy egyik sem.

- Ezt nem tudom elhinni...ezt egyszerűen nem tudom elhinni, Louis...

¤¤¤¤

- Nem, Zaynie, ezt most fejezd be! Nem fogok egész nap feküdni és a halált várni! - pattant fel Niall a párja öléből. Mióta a férfi megtudta, milyen súlyos Niall állapota, egyfolytában csak sírt és a fiút ölelte szorosan. Ennek már több órája is volt. Aztán egyszer csak felkapta a fejét és ágyba akarta vinni a fiút, hogy pihenjen.

- Halált??? - kérdezett vissza Zayn elsápadva - Milyen halált???

- Cccsak..csak úgy mondtam, úgy értettem, hogy nem kötözhetsz le és tarthatsz ágyban egész életemben.

- De igen és meg is teszem, mert te láthatóan nem fogod fel, hogy veszélyben vagy! Egyáltalán tisztában vagy vele, hogy az előző kis akciónk meg is ölhetett volna?

- De igenis felfogtam! Felfogtam, csak nem akartam...nem akartalak... - Niall hangja hirtelen csuklott el és vált indulatosból érzelmessé, szinte síróssá. - Szeretlek, Zaynie. És vidámnak akarlak látni és boldognak. Nem aggodalmasnak és összetörtnek. - A fiú lassan visszasétált kedvese karjaiba és a hasához szorította Zayn fekete üstökét. Érezte, amint átázik a pólója a férfi könnyeitől és megszakadt a szíve, hogy nem tudta megvigasztalni.

- Akkor engedd, hogy vigyázzak rád...kérlek. Még nagyon sokáig akarlak szeretni - nézett fel Zayn az imádott kristálykék szemekbe, melyek most először nem csillogtak olyan fényesen, mint amikor beléjük szeretett.

Csók, drágáim!
Mára csak ennyi, bocsika.
xx